Bűnös vágyak - 48. fejezet

Alig vártam, hogy a nap további része elrepüljön és végre Ákossal moziba menjünk. Mozi… Hitetlenül megráztam a fejem, mert nem voltam az a moziba járós típus. Szerettem filmet nézni, de csak otthon, bevackolva magam a kanapéra, egy bögre forró csokival, vagy nyáron egy nagy adag fagyival. De a tömeges filmnézést, amit számomra jelentett a mozi, azt valahogy sose szerettem. Mégis igent mondtam Ákosnak, mert vele valamiért szívesen elmentem volna egy ilyen kis délutáni programra. Gábor csak a kapcsolatunk elején próbálkozott ilyennel, és amikor látta, hogy ez nekem egyáltalán nem jön be, végül ő is letett az ilyen fajta kísérleteiről.

Mikor végre otthon voltam és elkészültem, izgatottan vártam Ákost, aki pontban hatkor meg is érkezett. Miután egy forró, és talán túl heves csókkal köszöntöttük egymást, ő mosolyogva kézen fogott és kihúzott a lakásomból, mielőtt megérzése szerint helyesen, én inkább a másik irányba, a hálóba indultam volna el vele.

- Remek időzítés – feleltem mosolyogva, miután bekulcsoltam a lakást és ránéztem. – Ha még egy percig folytatjuk az iménti kis előjátéknak beillő csókot, nem érdekelt volna, hogy milyen filmre akarsz elvinni.

- Vagy úgy – mondta Ákos mosolyogva, majd ismét forrón megcsókolt.

- Kinyithatom még az ajtót – feleltem neki sokatmondóan, mire ő elnevette magát, megfogta a kezem, majd legnagyobb „bánatomra” elindultunk ki a házból, egyre jobban távolodva az én, jelenleg túlságosan is csábító hálószobámtól. Már magamra sem ismertem, hogy miként lehet Ákos mellett ennyire az egekben a libidóm. Mindig is imádtam a szexet, de Ákos mellett még ez az amúgy sem kis étvágyam is a sokszorosára nőtt. Őrülten kívántam őt, szinte nem volt olyan pillanat, amikor ez nem így lenne, és tudtam jól, hogy ezért bizony az a bizonyos egy szó felelős, amiért a 30. születésnapom után annyira elkezdtem sóvárogni. „Tessék Nádor Brigitta, ezt akartad, hát megkaptad!” – mondtam magamnak elégedetten, majd elmosolyodtam. Igen, pontosan erre vágytam és Ákos képében végre meg is kaptam azt a szerelmet, amiről sosem hittem, hogy létezhet.

*

- Nos? Hogy tetszett a film? – kérdezte Ákos kíváncsian, miután kijöttünk a vetítő teremből.

- Érdekes volt, bár bevallom őszintén nem sokra emlékszem, mert a kezed folyton a combomon felejtetted – feleltem neki őszintén, mire ő hitetlenül megrázta a fejét.

- Legközelebb igyekszek majd nem elterelni ilyen kis apróságokkal a figyelmed – felelte mosolyogva, majd egy gyengéd csókot adott az ajkamra.

- Azt hiszem, hogy az nem lesz olyan könnyű feladat, mert te magad képes vagy elterelni a figyelmem, nem kell ahhoz semmilyen egyéb cselekedet – mondtam neki mosolyogva, és ezúttal én csókoltam meg őt.

- Hogy is mondtad egyszer régen? Nem simogatod az egóm, mert már amúgy is eléggé nagy? – kérdezte vigyorogva, amivel egy hitetlen szemforgatást csalt ki belőlem.

- Vedd úgy, hogy nem mondtam az előbb semmit – feleltem egyszerűen, de tudtam, hogy ezzel csak még jobban növeltem az önbecsülését.

- Már késő – mondta mosolyogva, majd kézen fogott és elindultunk az étterembe, hogy egy vacsorával koronázzuk meg az esténket.

*

Azt hiszem, hogy tényleg imádom ezeket a rózsaszín napokat. Ákos mellett borzasztóan jól éreztem magam, akármit is csináltunk. Kedden kastélynézőben voltunk, szerdán moziban és étteremben, csütörtökön is elmentünk vacsorázni, ám pénteken ez már nem sikerült. Akkor inkább nála töltöttük a nap hátralevő részét, és igencsak a hálószobára korlátozódott a mozgásterünk. Az egész, ami köztünk volt, az egyszerűen hihetetlen volt. Velem együtt ő is majd kicsattant a boldogságtól és borzasztóan felszabadultak voltunk együtt. De szerencsénkre továbbra is ügyesek voltunk, és a munkahelyünkön sikeresen játszottuk tovább az egyszerű főnök-beosztott szerepet. Minden nap sikerrel jártunk, és a következő hétfőn sem volt gond, amikor is egy újabb megbeszélésen voltunk. Ez az első volt számomra azóta, hogy Ákossal együtt voltunk.

- Nos mint tudjátok, eljött a nagy nyári szabadságolások ideje, és hogy ne legyen soha magasabb vezető nélkül a cég, ezért muszáj voltam néhány helyen belejavítani a tervezett szabadnapjaitokba – mondta Ákos kimérten, miután megbeszéltük a heti tervezetet és a vége felé közeledett a megbeszélés. – Mindig kell, hogy legalább kettő, jobb esetben három osztályvezető itt legyen. Próbáltam úgy intézni a beosztást, hogy aki épp itt van, azok tudjanak krízist kezelni a többi osztályon is. Ezért ha valakinek nagyon nem felel meg a kiírt időpont, akkor az keressen meg az irodámban a megbeszélés után, és egyeztetjük a dolgokat.

Többen bólintottunk, majd amikor az én kezembe is eljutott a beosztás, akkor nagyot dobbant a szívem. Mindenkinek két-két hét volt a nyár valamelyik hónapjában kijelölve, és az enyém Ákoséval tökéletesen megegyezett. Elmosolyodtam és minden erőmre szükségem volt, hogy ne nézzek fel rá és ne vigyorogjak rá.

- Ha valami probléma adódna, akkor az igazgatóhelyettesen kívül engem is bármikor kereshettek a magánszámomon – tette hozzá még Ákos, majd végignézett rajtunk. – Van valakinek valami kérdése?

Senki nem felelt, így hát Ákos megeresztett egy halvány mosolyt és bólintott.

- Rendben, akkor mindenkinek további jó munkát kívánok a hétre. A következő két hétben nem lesz megbeszélés, mivel én is szabadságon leszek többetekkel. De ha bármi gond adódna, ne habozzatok keresni.

Többen bólintottunk, majd végül Ákossal együtt szedelődzködni kezdtünk és végül mind elhagytuk a tárgyalót.

Mi Melindával azonnal ebédelni vonultunk, mivel erre nem volt már időnk a megbeszélés előtt.

- És? Mit terveztek a szabadságotok alatt? – kérdezte tőlem vigyorogva Melinda, miután leültünk ketten az egyik asztalhoz ebédelni.

- Tervezünk? – kérdeztem tőle értetlenül, és közben elkezdtem a tányéromon lévő csirkét felvágni. – Mire célzol ezzel?

- Jaj Gitta, ne csináld már! Én is láttam a szabadnapok beosztást, és a tied tökéletesen fedi Ákosét – felelte nekem kötekedve Melinda.

- Ahogy másik három osztályvezetőé is – feleltem neki makacsul, de nem tudtam tovább elrejteni a mosolyt, ami az arcomra kívánkozott.

- Gittaaaa – mondta fejcsóválva és nevetve Melinda, mire én is megenyhültem.

- Nem tudom Melinda, de tényleg. Erről nem beszéltünk Ákossal, és fogalmam sincs, hogy tervez-e valamit. A nyári szabadságokról én is most szereztem tudomást, veled együtt – feleltem neki kedvesen.

- Na jó, hiszek neked. De ne hidd azt, hogy nem foglak kifaggatni a terveitekről – felelte nekem csipkelődve, mire én csak jóízűen elnevettem magam.

- Nem hiszem azt, nyugi. Nem te lennél, ha nem tennéd ezt – mondtam neki nevetve, majd végül mindketten kicsit lecsillapodtunk, mert így nem igazán haladtunk az ebéddel, a munka viszont várt még ránk. Jövő héten én is szabadságra megyek, és addig sok mindent el kell intéznem, hogy ha gond lenne, akkor az könnyűszerrel meg tudja oldani az alosztályvezető, vagy valamelyik másik osztálynak a vezetője.

Így aztán hamar végeztünk is Melindával, és visszatértünk a munkához, aminek következtében pillanatok alatt elrepült ez a nap is. Izgatottan vártam a délutánt, mert tudtam, hogy este megint találkozunk Ákossal. Gyorsan elrepültek az órák, és legközelebb akkor tértem csak magamhoz, amikor már elkészültem otthon és útnak indultam Ákoshoz. Igaz, hogy mindig találkoztunk a munkahelyen, de az más volt. Akkor mindkettőnknek szerepet kellett játszania, és nem engedhettük, hogy a bennünk tomboló érzések egymás karjaiba vezessenek minket. Eddig jól bírtuk ezt a fajta megpróbáltatást, és egyre biztosabb voltam abban, hogy nem lesz ezzel semmilyen problémánk a későbbiekben sem. No meg persze talán nem kell ezt a végtelenségig játszanunk, mert ha hivatalosan elváltam, akkor akár el is játszhatjuk azt, hogy tényleg egymásra találtunk a munkahelyen Ákossal. Eztán nekünk is könnyebb lehet, és nem kell majd tartanunk az esetleges lebukástól. De ez még messze volt, és nem is akartam előre szaladni. Most csak a mai nap érdekelt, a többi pedig majd szép lassan kialakul.

Mosolyogva sétáltam végül fel Ákos lakásához és izgatottan csengettem. Pár perccel később nyílt is az ajtó, de ahelyett, hogy Ákos beinvitált volna, behúzta az ajtót maga mögött és aggódva nézett rám.

- Valami baj van? – kérdeztem tőle feszülten, mire ő végül felengedett, majd köszönés és válasz helyett inkább magához húzott és megcsókolt. Pillanatok alatt én is felengedtem, de aztán amint elengedett, ismét aggódni kezdtem. Tényleg valami baj van… Ő végül mély levegőt vett és megszólalt.

- Ne haragudj, hogy nem szóltam, de csak azért nem tettem, mert nekem nincs ellene kifogásom, szóval... De ha te nemet mondasz most, azt is megértem, majd bepótoljuk máskor. Szóval a szüleim és a húgom beugrottak nemrég, teljesen váratlanul. Itt vannak most, tudják, hogy téged várlak, és ha nincs ellene kifogásod, bemutatnálak nekik.

- A szüleidnek? Máris? De hát... Ez... – kezdtem bele hebegve-habogva, mert hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak.

- Megértem ha nem akarod – szólalt meg azonnal kedvesen és aranyosan, ami mosolyt csalt az arcomra.

- Nem, dehogy, nem azért mondtam. Csak nem hittem, hogy te máris hajlandó lennél erre – feleltem neki őszintén és meghatottan.

- Ne butáskodj, miért ne akarnám? - mondta szem forgatva, majd váratlanul magához húzott és mosolyogva megcsókolt. – Nincs okom rejtegetni vagy titkolni téged, sőt. Szeretnélek bemutatni nekik. Ha akarod – tette hozzá egy angyali mosollyal, aminek nem lenne nő, aki ellenállni tudna. De e nélkül is rábólintottam volna a kérésére.

- Szívesen megismerem őket – szólaltam meg boldogan, és ez őt is nagyon feldobta. Csillogó szemekkel nézett rám, majd belekulcsolta a kezét az enyémbe.

- Akkor menjünk – mondta kedvesen, majd kitárta előttem az ajtót, hogy menjek nyugodtan előre.

Hát jó… Akkor essünk túl ezen is. Mély levegőt vettem, elmosolyodtam, majd bátran beléptem az ajtón, hogy megismerkedjek Ákos családjával.

Következő rész