Reggel boldogan és mosolyogva ébredtem Ákos karjaiban, és
annyira jól esett hozzábújni a meztelen felsőtestéhez, hogy valóságosan fájt a
gondolat, hogy hamarosan el kell hagynunk ezt a puha ágyat, hogy lecseréljük az
irodáink kényelmes kis székeire. No nem mintha ott terveztem volna az éjszakai
hancúrozásunk folytatását, csupán semmi kedvem nem volt munkába menni.
Fájdalmasan felnyögtem a gondolatra, majd szorosabban Ákos karjába vackoltam
magam.
- Mi történt? – kérdezte Ákos halkan, aki épp ekkor ébredt
fel.
- Szerinted kirúgna a főnököm, ha a mai napot betegségre
hivatkozva a szerelmemmel tölteném? – kérdeztem a mellkasába fúrt arccal, majd
végül felnéztem rá.
- Az attól függ – felelte széles mosollyal az arcán, és
láttam a kedvenc fényemet is kigyúlni a szemeiben.
- Mitől? – kérdeztem tőle kíváncsian, amikor láttam, hogy
nem szándékozik folytatni a mondandóját.
- Attól, hogy a főnököd mennyire kegyetlen, illetve
átlátna-e a meséden? – kérdezte fejcsóválva Ákos.
- Hát, talán van remény és át tudom verni – feleltem
elmosolyodva, majd a nyomaték kedvéért elkezdtem végigcsókolni a nyakát.
Imádtam a parfümje illatát, amit még másnap is mindig éreztem rajta, és
miközben a bőre illatával keveredett, valahogy még bódítóbb és édesebb volt
számomra. Lassan haladtam a mellkasa felé, és elégedetten elmosolyodtam, amikor
halkan felsóhajtott.
- Nem valami tisztán játszik Brigitta – felelte Ákos elfúló
hangon, mire ráemeltem a tekintetem és szapora pislogásokkal néztem rá, amivel
csak azt értem el, hogy jóízűen felnevetett.
- El fogunk késni – mondta mosolyogva, de ez nem a végszó
akart lenni részéről, mert hirtelen magához húzott és érzékien megcsókolt.
- Akkor talán nem kellene belemelegednünk – feleltem két
csók közti szünetben, mire ő hevesen megrázta a fejét.
- Már késő – felelte halkan és ismét lecsapott az ajkaimra.
- Ki fog rúgni az a szívtelen főnököm – mondtam elcsukló
hangon, amikor váratlanul maga alá fordított és elkezdte bebarangolni a testem
az ajkával.
- Hm, majd beszélek azzal az ostoba fejével, jó? – kérdezte,
miközben a melleimet csókolta végig, amire csak egy halk nyögéssel tudtam
válaszolni. Mikor végül a hasam felé indult, akkor végre meg bírtam szólalni.
- Gondolod, hogy tudsz rá hatni? Annyira makacs és önfejű
tud lenni – mondtam neki játékosan, pontosan azt érve el ezzel, amit akartam.
- Valóban? – kérdezte kíváncsian, és közben rám emelte a
tekintetét és visszatért az ajkaimhoz.
- Ühüm – erősítettem meg ezzel a kijelentésem, mire ő lassan
belémhatolt. Jólesően belenyögtem az édes viszonttalálkozásba, majd egyszerre
kaptunk a másik ajka után. Nem igazán volt már fontosabb beszédtémánk, így csak
egymásra figyeltünk és élveztük a reggeli kis ágytornánkat.
Fél órával később mindketten kapkodva öltöztünk és siettünk
ki a szobából.
- Tényleg el fogok késni – feleltem neki aggódva, mire ő egy
jóízűt nevetett. – Ez nem vicces Ákos! Tudtommal én még hivatalosan férjnél
vagyok és nem lenne egyikünkre nézve sem szerencsés, ha együtt állítanánk be a
céghez.
- Tudom, tudom – felelte mosolyogva Ákos, majd lágyan
megcsókolt, miután átölelt. – Csak olyan édes vagy, amikor így aggódsz. Mintha
lenne rá bármi esély is, hogy kirúgjon a főnököd – mondta fejcsóválva, mire én
az égbe emeltem a tekintetem, végül vettem a lapot és folytattam a reggeli
párbeszédünket.
- Talán vizsgáztam annyira jól az éjszaka, hogy megfontolja
ezt a döntését – feleltem neki vágytól izzó hangon, amivel ismét az ujjam köré
csavartam, mert az a mohó vágy, amit annyira szerettem a tekintetében, ismét
felcsillant.
- Hát, pótvizsgán még talán átmehetsz – felelte mosolyogva,
mire én dühösen a karjába ütöttem, persze elég finoman, de a célzást így is
vette.
- Szóval ez egy randi meghívás akart lenni? – kérdeztem
végül kifújva a levegőt.
- Valami olyasmi – felelte sejtelmesen, majd megcsókolt. –
Munka után megbeszéljük. Feltéve, ha átjössz – mondta olyan könyörgő szemekkel,
ami miatt azonnal kitört belőlem a nevetés.
- Egy ilyen könyörgő tekintetnek nem tudok nemet mondani –
feleltem neki mosolyogva, majd ismét megcsókoltam.
- Könyörgő? – húzta fel a szemöldökét és erélyesen átölelt.
– Némedi Ákos soha nem könyörög – mondta feszülten, majd amikor látta, hogy
döbbenten nézek rá, elmosolyodott. – Csak kedvesen invitál.
- Na jó, ezt most fejezzük be, mielőtt ismét az ágyban
kötünk ki, és nem csak engem, de még téged is kirúgnak majd – feleltem nevetve.
- Ahhoz azért több kell, mint hogy késsek egy keveset a
cégtől.
- Hm, igaz, már el is felejtettem, hogy az igazgató bármit
megtehet – mondtam fejcsóválva, mire ő hirtelen magához rántott és a fülemhez
hajolt.
- Pontosan. Ha az igazgató azt mondja, hogy nagyon is fontos
a dolgozóit különórákon kiképeznie erre-arra, akkor az úgy van – súgta vágytól
izzó hangon a fülembe, amibe teljesen megborzongtam.
- Kiképzés? Szóval te vagy a naaagy mester, aki megmutat pár
finom trükköt a kis alkalmazottjainak? – kérdeztem elfúló hangon, mert még
mindig nem tértem magamhoz az előző vágykeltő kijelentésétől.
- Nem, csupán neked mutatok pár apró trükköt – súgta mély,
kéjes hangon a fülembe, amibe az egész testem beleremegett.
- Utálom, amikor ezt csinálod – feleltem neki keserűen, mire
ő kérdőn nézett a szemembe. – Tudod milyen nehéz lesz egész nap dolgozni és
uralkodni magamon, hogy ne törjem rád az irodád ajtaját és rontsalak meg?
- Hm, nem hiszem, hogy az megrontásnak minősülne – felelte
játékosan, mire én az égbe emeltem a tekintetem és mivel ezzel semmi változást
nem értem el nála, végül elnevettem magam.
- Na jó, én most elindulok dolgozni, mert még egy szó, és én
magam rángatlak vissza az ágyba – feleltem magabiztosan, mire ő sejtelmesen
elmosolyodott.
- Nem kell ahhoz ágy – búgta ismét vággyal teli hangon a
fülembe, mire én dühösen elléptem tőle.
- Ákos! – szóltam rá erélyesen, aminek az lett a vége, hogy
mindketten nevetésben törtünk ki.
- Bent találkozunk – mondta kedvesen, miután befejeztük.
Odalépett hozzám, mosolyogva megcsókolt, majd végül mosolyogva léptem el én is
tőle és elhagytam a lakást.
Hitetlenül ráztam a fejem még az autóban is, és néha még az
irodámba érve is a reggeli kis beszélgetésünkön járt a fejem. Hihetetlen Ákos,
egyszerűen megőrjít. Szexuálisan nézve úgy hat rám minden szava, a mosolya és
az érintése, mint valami tökéletesen működő, univerzális kapcsoló. Akármelyik
„trükkjét” is veti be, százszázalékos volt a sikere. Egyszerűen imádtam őt,
imádtam benne mindent. Egész nap csak vigyorogni tudtam, szinte mindig, amióta
csak megismertem, illetve jobban mondva, amióta együtt voltunk.
Még az irodában is ő járt a fejemben… Egész álló délelőtt…
Szörnyű. Hirtelen kopogtattak az ajtómon, ami ismét magamhoz térített. Melinda
mosolyogva nézett rám az üvegajtón túlról, majd amikor viszonoztam a gesztusát,
be is lépett az irodámba.
- Lám, lám, valaki nem bírt reggel felkelni? – kérdezte
piszkálódva, és olyan mindent tudó mosollyal az arcán, amivel néha képes lett
volna az őrületbe kergetni. Persze csak, ha nem a legjobb barátnője lennék.
- Á, csak elaludtam egy kicsit és… - kezdtem bele a mesémbe,
amiről mindketten tudtuk jól, hogy borzasztóan átlátszó.
- Értem – mondta ugyanazzal a mindent tudó mosollyal, mint
az előbb. – Gondolom éjjel véletlen leverted Ákosnál az ébresztőt, és…
- Csitt, Melinda, az ég szerelmére, halkabban! – vágtam
közbe aggódva és suttogóra fogtam a hangom. – Az én irodám nem hangszigetelt.
- Ó, ezek szerint Ákosé az? – kérdezte kacsintva, mire egy
szemforgatás után végül elnevettem magam, látva a mosolyt az arcán.
- Mi a franc van ma veletek? Reggel ő, most meg te piszkálsz
folyton ilyen dolgokkal – mondtam keserűen, de Melinda pontosan tudta jól, hogy
nem vettem magamra a szavait.
- Nocsak! Csak nem elcsavarta Mr. Tökély a fejed? – kérdezte
sejtelmesen, mire én elnevettem magam.
- Azt már réges-régen megtette – mondtam nagyot sóhajtva,
mire ő mosolyogva megrázta a fejét. – Mi az? – kérdeztem az előbbi gesztusára
célozva.
- Úgy ki vagy virulva, mint még talán soha az életedben –
felelte kedvesen.
- Ennyire látszik? – kérdeztem aggódva.
- Lerí rólad – válaszolta határozottan. – Legalábbis nekem
teljesen egyértelmű, mert évek óta ismerlek, mint a tenyeremet. Teljesen
belehabarodtál, az már egyszer biztos.
Elgondolkozva bólintottam Melinda helyes megállapítására,
amikor hirtelen rezgett a telefonom az asztalon.
>>Délután mozi? Á.<<
Mosolyogva megráztam a fejem, majd gyorsan visszaírtam
Ákosnak.
>>Azt hittem az nem a te stílusod. G.<<
>>Néha viselkedhetünk úgy, mint az átlagos párok. Igen
vagy nem?<<
- De akaratos valaki – mondtam magam elé mosolyogva, mire
Melinda hangosan felnevetett az asztalom előtti másik széken. Hirtelen el is
felejtettem, hogy még az irodámban van, annyira belemerültem az Ákossal való
üzenetcserébe.
>>Igen.<< - válaszoltam neki röviden, mire
azonnal jött is a válasz.
>>Hatkor felveszlek a lakásodnál.<<
>>Rendben.<<
Miután befejeztük a rövid kis eszmecserénket és visszatettem
a telefont az asztalra, Melindára néztem, aki még mindig mosolyogva fürkészett.
- Mi van? – kérdeztem értetlenül, mire ő megrázta a fejét.
- Inkább megyek vissza dolgozni, mielőtt megfulladok ebben a
vastag és bódító rózsaszín felhőben, ami körbelengi az irodádat.
- Ezt még visszakapod – feleltem neki csípősen, mire ő
nevetve legyintett és elhagyta a szobámat.
Hamar megenyhült az én arcom is, mert sosem tudtam igazán
haragudni Melindára. Ő volt az az ember a Földön, aki a legközelebb állt
hozzám, és habár Rékával is volt egy különleges kapcsolatom, Melindával
tipikusan olyanok voltunk, mint két legjobb barátnő, akik bárhol, bármikor,
bármiben számíthattak egymásra, és néha túlzottan össze is voltak nőve. De ezt
sose bántam, mert szerettem őt, úgy mintha ő is a testvérem lenne. Imádtuk
ugratni egymást, de ezt soha nem vette egyikünk se magára. Más már ezerszer
megsértődött volna a piszkálódásaink miatt, nekünk viszont ezek a kapcsolatunk
fűszerét adták. Már csak az hiányzott, hogy Melinda is megtalálja azt a férfit,
aki a másik fele volt. Mert hogy én megtaláltam már, abban teljes mértékben
biztos voltam! Ákossal tökéletesen kiegészítettük egymást, és habár néha
túlságosan makacsok tudtunk lenni, addig ezzel nem volt gond, amíg eme
tulajdonságunkat a hálószobában éltük ki. Hm, ami viszont nem kis örömöt
okozott mindkettőnknek. Jólesően beleborzongtam a reggeli kis tevékenységünk
emlékébe, majd gyorsan megráztam a fejem, hogy végre érdemben is nekiálljak a
mai temérdek munkámnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése