Bűnös vágyak - 45. fejezet

Egész délután már alig vártam, hogy este legyen, így nem csodáltam, hogy amikor végre a csigalassúsággal közlekedő lifttel felértem a megfelelő szintre, szinte rohantam a folyosón Ákos lakása felé. Az ajtó előtt megálltam és igyekeztem megnyugodni és úgy tenni, mintha egyáltalán nem rohantam volna. Hm, túlságosan is rég láttam Ákost és túlságosan is régen kaptam abból a bizonyos, mámorító csókból. Hihetetlen, olyan vagyok mint más tini korában. A különbség csak az, hogy én 30 évesen vesztettem el így a fejem, illetve a tini korszakoknak ezen része az én életemből egyszerűen kimaradt.

Az ajtó előtt állva mosolyogva megráztam a fejem, mert tudtam jól, hogy hol hagytuk abba ma az irodában. Egy cseppet sem feledkeztem meg az ígéretemről. A mai húzásáért csúnyán megfizet majd Ákos! Na jó, nem is lesz az annyira csúnya. Sőt! Ha tudná... Már előre beleborzongtam abba, ami tudtam, hogy ránk vár ma.

Mély levegőt vettem és végül mosolyogva csengettem. Nem kellett sokat várnom, hamar kinyílt az ajtó, de még mielőtt megszólalhattam volna, vagy bármit is tehettem volna, Ákos azonnal kilépett hozzám a folyosóra és behúzta maga mögött az ajtót.

- Mi történt? - kérdeztem ijedten, mert láttam rajta, hogy nagyon feszült és valami nincs rendben.

Váratlanul elmosolyodott, majd szorosan magához húzott és megcsókolt. Azonnal elfelejtettem mindent, ami eddig az eszemben volt, mert olyan hévvel fedezte fel az ajkaimat, hogy komolyan azt éreztem, menten felrobbanok a karjaiban. Egyszerűen hihetetlen, hogy képes úgy csak megcsókolni, hogy ennyire elvesztem az eszem.

Mikor nagy sokára lassulni kezdett a csókunk és elszakadtunk a másiktól, csak mosolyogva néztünk egymás szemébe.

- Szóval? Miért kaptam egy ilyen édes engesztelő csókot? - kérdeztem mosolyogva, mire ő megrázta a fejét.

- Semmire. Csak gondoltam rád ijesztek - mondta a kedvenc csibészes mosolyommal, amivel csak azt érte el, hogy fülig ért a szám.

- Ezzel nem ijeszteni, ezzel ölni lehet - mondtam fejcsóválva.

- Ölni? Ilyen rosszul csókolok? - kérdezte tetetett sértettséggel, amin én csak egy jóízűt nevettem.

- Épp ellenkezőleg. Ha így folytatod, egyszer kiugrik majd a helyéről a szívem - mondtam mosolyogva.

- Akkor majd óvatosabb leszek és inkább békén hagyom a kis szíved - felelte incselkedve és óvatosan az ajkamhoz ért.

- Meg ne próbáld - feleltem levegő után kapkodva, majd hirtelen megcsókoltam. Ő belenevetett a csókba, de engedelmesen átölelt és viszonozta. Próbáltam jelezni neki, hogy menjünk be a lakásba, de amint egy lépést hátráltunk ő belemosolyodott a csókba és elszakadt az ajkaimtól.

- Nem, nem, ma más terveim vannak - mondta sejtelmesen, ami talán ijesztő lett volna, ha nem ismerném már elég jól.

- Tervek? Neked? És micsoda? - kérdeztem kíváncsian.

- Majd meglátod - felelte titokzatosan, majd adott még egy rövid csókot. Utána bezárta a bejárati ajtaját, megfogta a kezem, belekulcsolta az övét és elindultunk. Fogalmam sem volt, hogy hova akar vinni, de úgy láttam, nem is áll szándékában megosztani velem a terveit.

Legalább fél órája úton voltunk, de ő egy szót sem szólt arról, hogy hová visz. Nem idegesítettem magam ezen, már rég túlvoltam azon a ponton akkor, amikor elhagytuk a Budapest táblát.

- Biztos, hogy jó ötlet kedd este világgá mennünk? - kérdeztem tőle, amikor még egy fél óra utazás után sem láttam jelét annak, hogy az úti célunk közelében lennénk.

- Csak nem türelmetlen valaki? - kérdezte mosolyogva, majd a kezemért nyúlt és megfogta. Egy pillanatra se vette le a szemét az útról, de még így is nagyon meghitt volt ez a gesztusa. Az első közös kiruccanásunk volt ez úgy, hogy végre, tulajdonképpen hivatalosan együtt voltunk.

- Nem vagyok türelmetlen, csak más terveim voltak ma estére - mondtam nagyot sóhajtva, és közben felidéztem magamban a délután neki tett ígéretem.

- Nocsak! - mondta meglepetten, de tisztán láttam rajta, hogy csak játszik velem. Elmosolyodott, de ez sem tartott soká, mert hamar elégedett vigyor volt helyette az arcán. - Keresztülhúztam a számításaidat?

- Nagyon úgy tűnik - mondtam szem forgatva és morcosan, mire ő csak hangosan felnevetett.

- Te mondtad, csak egy kis játék. Én pedig válaszolok a kihívásra - mondta nevetve, majd megszorította a kezem. - Mindjárt ott vagyunk - tette hozzá kedvesen, majd elengedte a kezem, mert már szüksége volt mindkettőre a vezetésnél.

- Gödöllő? - kérdeztem felvont szemöldökkel és némi reménnyel a hangomban, amikor elhagytuk a város nevét jelző táblát. - Nem értem. Miért jöttünk ilyen messzire ma?

- Gondoltam lenne kedved egy kis éjszakai kastélynézéshez - mondta mosolyogva és egy pillanatra rám nézett, hogy még szélesebben elmosolyodjon a döbbenetemen.

- Éjszaka? - kérdeztem értetlenül. - De hát ilyenkor minden zárva van már. Este hét óra is elmúlt.

- Ejnye, azt hittem jobban tisztában vagy a külvilág dolgaival - mondta szemrehányóan, amire én csak egy szem forgatással válaszoltam. - No nem baj, azt még megbocsátom, hogy megfeledkeztél a 35. születésnapomról, de azt nem tudni, hogy a Múzeumok Éjszakája miatt egész héten éjszaka is van kastélynézés... - csalódottan megrázta a fejét, de láttam rajta, hogy megint csak játszik, egyáltalán nem vette magára a dolgot.

- Komolyan ma van a születésnapod? - kérdeztem tőle döbbenten.

- Az ember nem szívesen viccel az ilyen kerek évszámokkal, szóval igen. Június 30., igen, ez az én nagy napom - felelte nevetve.

- Miért nem mondtad? - kérdeztem szemrehányóan.

- Mondtam. Most - tette hozzá elmosolyodva.

- Jaj, tudod hogy értem... Nem is tudtam készülni rá - mondtam csalódottan.

- Nem is kell. Itt vagy, és nekem ennyi elég is. Többre nincs szükségem - felelte kedvesen, majd ismét megszorította egy pillanatra a kezem.

- Látom - mondtam szemrehányóan. - Ezért hoztál el kastélyt nézni.

- Nehogy azt hidd, hogy csak azért mozdultunk ki az ágyból, mert születésnapom van - felelte fejcsóválva.

- Az ágyból? - kérdeztem nevetve.

- Na jó, nem feltétlen kell hozzá ágy - felelte mosolyogva és fej csóválva.

Közben végre megérkeztünk a kastély elé és ő azonnal le is parkolt, majd miután leállította az autót, rám nézett.

- Remélem nem baj, hogy szó nélkül elhoztalak - mondta kedvesen, majd áthajolt hozzám és gyengéden megcsókolt.

- Ha ilyen finom csókokat kapok cserébe, akkor egyáltalán nem - feleltem kihívóan, mire ő csak egy jóízűt nevetett, majd elhajolt tőlem és mindketten kiszálltunk az autóból. Amikor viszont elindultunk volna a bejárat felé, ő a kezemért nyúlt, de ahelyett, hogy megfogta volna, a karjára tette. Én értetlenül néztem rá, de végül rájöttem, hogy miért csinálta ezt. Mosolyogva belékaroltam, majd így indultunk el a bejárat felé.

*

Bevallom őszintén, nem hittem volna, hogy Ákossal ennyire élvezni fogom a magát a kastélyt és a látnivalóit. Már vagy két órája keringtünk az épületben és nem tudtuk megunni. Folyton csak nevetgéltünk és ámuldoztunk a kastély szépségein.

- Nem bánod, hogy eljöttünk? - kérdezte mosolyogva, amikor beléptünk az egyik hálószobába.

- Egyáltalán nem - mondtam kedvesen és közben szorosabban belékaroltam.

Körülnéztem a szobában és elakadt a lélegzetem, amikor megpillantottam az egyik falon egy hatalmas tükröt. Fogalmam sem volt, hogy egyáltalán láttam-e életemben ennél nagyobbat és szebbet. Mosolyogva a tükör felé húztam Ákost, aki látszólag semmit sem sejtett. Végül amikor a tükör elé értem, akkor elengedtem a karját, és háttal hozzábújtam. Mosolyogva néztem rá a tükörből, mire végre ő is kapcsolt, hogy miért csináltam ezt.

- Ezt már soha senki nem veheti el tőlünk - mondta mosolyogva, majd finoman a nyakamba csókolt. Éreztem, hogy a testem azonnal lángra gyúl, és hirtelen elkezdtem átkozni magam, hogy pont egy ilyen forgalmas helyen kell nekem Ákost egy tükör elé rángatnom. Legszívesebben megfordultam volna a forró ölelésében, hogy az ajkaira vessem magam, de sajnos most még ennyit sem engedélyezhettem magunknak. Túl sokan voltak a szobában, és így is feltűnő lehetett, hogy a tükör előtt kulturáltan ugyan, de mégis igen látványosan élvezzük a szerelemünket.

- Ha nem fejezed be, nem állok jót magamért - suttogtam elgyötörten magam elé, éppen csak olyan hangerővel, hogy csak ő hallja meg. A nyakamról a tekintete a tükörre siklott és mosolyogva a szemembe nézett.

- Ezt vegyem fenyegetésnek? - kérdezte csibészes mosollyal, majd ismét egy gyengéd csókot lehelt a nyakamra. Mikor újra rám nézett, a szemei ördögien csillogtak. Hirtelen megvilágosodtam. Nem hagyta, hogy én vegyem át mára az irányítást, és hiába én fenyegettem meg ma délelőtt, ismét ő akart győzni felettem. Csak ne lenne tisztában azzal, hogy mennyire jó útón halad...

- Nem ismered te még Nádor Brigittát, és ne is akard megismerni, mert az életed végéig nem fogod elfelejteni - mondtam szúrós szemmel, de ő azonnal elnevette magát. - Azt hiszem, te nem vagy tisztában azzal, hogy nem célszerű dolog a nőkkel játszadozni - mondtam fenyegetően, de sajnos túl hamar elmosolyodtam.

- Nem játszok én velük - mondta ártatlanul, majd elnevette magát. - Én csakis eggyel játszok - tette hozzá kacsintva.

Váratlanul megfordultam az ölelésében és mélyen a szemébe néztem.

- Ugye tisztában vagy azzal, hogy ezt még meg fogod bánni? - kérdeztem az ajkaiba kéjesen, mire ő csak elmosolyodott.

- Szerintem nem fogom - mondta a csibészes mosolyával, amit képtelen voltam nem viszonozni.

- Nem, valóban nem fogod megbánni - mondtam helyeselve. - De elfelejteni sem fogod! - tettem hozzá fenyegetően, amire csak egy újabb mosoly volt a válasza.

- Szerintem ideje tovább állnunk, mert az ajtóban az a morcos biztonsági őr szentül meg van győződve arról, hogy fél percen belül azon a hatalmas baldachinos ágyon fogunk egymásnak esni - mondta fejcsóválva, és én már kezdtem azt hinni, hogy a mosolya végleg az arcára ragadt.

- Nos, szerintem nem sokat téved - mondtam helyeselve. - Annyiban nincs csak igaza, hogy fél perc se kell hozzá, illetve az ágy nélkül is megoldható minden.

- Gondolod? - kérdezte felvont szemöldökkel, mire én csak beharaptam az alsó ajkam, majd a füléhez hajoltam.

- Biztos vagyok benne - feleltem kéjesen és közben észrevétlen, finoman beleharaptam a fülcimpájába.

- Hé, ez már túl megy minden határon - mondta szemrehányóan, amikor végre elhajoltam tőle.

- Nem értem mire célzol - feleltem ártatlanul, majd ismét belékaroltam, hogy induljunk tovább, mert sejtettem, hogy hamarosan tényleg ránk szól a biztonsági őr.

A következő fél órában sikerült annyira lenyugtatnunk magunkat, hogy több ilyen incselkedésre nem került sor. De azt hiszem, azt már nem is lettünk volna képesek elviselni. A tükör előtt már nagyon rezgett a léc és biztos voltam abban, hogy ha üres az a szoba, nem haboztunk volna egymásnak esni.

- Van kedved táncolni? - kérdezte Ákos, amikor végigjártuk a kastélyt és végre kiértünk az udvarra.

- Táncolni?- kérdeztem tőle döbbenten.

- Igen. Barokk táncokat lehet tanulni a belső udvaron. Zenés est is van ma.

- Látom képben vagy a programok terén - mondtam elmosolyodva. - Kezdem azt hinni, hogy nem is neked van születésnapod - mondtam fej csóválva, mire ő elnevette magát, majd elindultunk abba az irányba, ahonnan a zenét hallottuk.

Elég nagy tömeg volt itt is és a hangulat látszólag remek volt. Nem tudom, hogy milyen koncert volt a színpadon, de nem is foglalkoztunk vele. Tőle kicsit messzebb egy kisebb tömeg próbált egy zenekar lágy zenéjének a ritmusára táncolni. Úgy láttam, hogy a két oktató nem nagyon boldogult velük, így hamar feladták a tanítást és végül keringőre buzdították a népet. Mi csak nevettünk rajtuk, és mi is beálltunk közéjük táncolni. Ez az egész este... Brüsszelt idézte fel bennem, így egész végig csak mosolyogni tudtam.

- Min mosolyogsz? - kérdezte Ákos csendesen.

- Mindenen. El sem hiszem, hogy végre itt vagyunk... Te és én... El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok.

- Azért megpróbálhatod - felelte piszkálódva, mire én azt hittem, hogy most helyben lecsapom. Máskor annyira komoly és karót nyelt, de ilyenkor... Nem képes szó nélkül elmenni semmi mellett, mindenre van egy vicces megjegyzése. Amennyire idegesített ez a tulajdonsága, annyira imádtam is. Folyton mosolyt csalt az arcomra és újra és újra azt jutatta az eszembe, hogy mennyire megőrülök érte.

- Javíthatatlan vagy - mondtam fejcsóválva.

- Ha szerencséd van, akkor van további 35 évem, ami alatt próbálkozhatsz a megjavításommal - mondta mosolyogva, majd szorosan magához ölelt és úgy táncolt tovább velem. - Vagy ha mégiscsak megfelelő vagyok így neked, akkor ne panaszkodj - suttogta szenvedélyesen az ajkaimba úgy, hogy teljesen elakadt a lélegzetem. - Ha gondold, így is elfogadhatsz.

Alig bírtam felfogni azt, amit mondott, mert teljesen elvette az eszem, ahogy ilyen tüzesen ölelt magához. Azt hiszem, hogy kellett legalább két perc, míg az agyam végre feldolgozta a szavai jelentését. Közben persze tovább táncoltunk, amiből az ég világon semmire sem emlékeztem már.

- Azt hiszem, tökéletes vagy nekem így is - válaszoltam neki nagy sokára. - És azt hiszem, alkudoznunk kell, mert 35 évvel nem fogok megelégedni.

- Nocsak, sokáig tartott mire válaszoltál - felelte csibészes mosollyal az arcán.

- Megint kezded - nyögtem fel hangosabban, mint kellett volna, amivel csak azt értem el, hogy a körülöttünk táncolok mind ránk kapták a tekintetüket.

- Abba sem hagytam - vágott vissza nevetve. - De nem bánom, ha gondolod alkudozhatunk.

- Helyes - feleltem mosolyogva.

- Vacsora? - kérdezte elterelve a témát.

- Valahogy nem lep meg, hogy erre is gondoltál - mondtam szem forgatva, de még mielőtt válaszolhatott volna, egy gyors csókot adtam az ajkára, majd abbahagyva a táncot kézen fogtam és elindultunk ki a tömegből.

Következő rész