Bűnös vágyak - 43. fejezet

Reggel amikor felébredtem, nagyon fáradtnak éreztem magam. Fogalmam sincs, hogy mikorra sírtam álomba magam, de abban biztos voltam, hogy órákig emésztettem magam a kanapén, míg végül elgyöngülve le nem dőltem rá, és végül elaludtam. Nem akartam a hálóba menni Gáborhoz, jobb volt, hogy külön aludtunk ezek után.

Mint akit agyonvertek, olyan gyengén és kábán ültem fel a kanapén. Teljes csend volt a lakásban és gondoltam, hogy Gábor már elment dolgozni. Próbáltam kiűzni őt a fejemből és túltenni magam azon, amit vele tettem. Nehezen elbotorkáltam a fürdőig, majd vettem egy frissítő zuhanyt. Szerencsére új erőre kaptam tőle, amit a reggeli csak még tovább fokozott. Végre visszanyertem az erőm és nekiláttam a maradék dolgaim elpakolásának. Délután háromra vártam a költöztetőket, így addig mindenképp el kellett készülnöm. Nem lazsáltam, gyorsan pakoltam, ami szerencsére a figyelmem is lekötötte.

Minden teljesen rendben zajlott és mire magamhoz tértem, már az új lakásban dőltem hanyatt az ágyamon. Azt hiszem, hogy percek alatt elaludtam, mert csak másnap reggel tértem magamhoz.

Reggel első dolgom volt felkeresni az ügyvédemet és azonnal el is indítottam a válást. Bíztató volt nagyon az ügyvédem, mert szerinte nagyon hamar elválhatunk. Semmilyen konfliktus nincs köztünk és ha mindenben meg tudunk egyezni, gyors válásunk lesz. Nem beszéltem meg a részleteket Gáborral, de minden papírt aszerint írtam meg, ahogy gondoltam, hogy neki is megfelel majd. Figyelembe vettem, hogy kinek mi volt a saját vagyona illetve a közös dolgokat vagy felezni akartam, vagy egyszerűen Gáborra hagytam. Egyáltalán nem akartam az anyagiakon fennakadni, mert egyikünket sem ez mozgatott, és tudtam jól, hogy nem fog sem engem sem őt földhöz vágni ilyen téren a válás.

Szerencsémre gyorsan végeztem az ügyvédemnél, és a munkahelyemről sem sokat késtem. Bíztam abban, hogy nem lesz feltűnő és nem kell látványosan Ákoshoz vonulnom bocsánatot kérni. Végül mégis úgy döntöttem, hogy első dolgom hozzá vezet majd. Nem csak a késésem miatti látszatért, hanem mert vasárnap este óta nem is láttam őt. A kopogtatásom után szinte azonnal bebocsátást kaptam és természetesen egy fülig érő mosolyt is mellécsatolt, amikor meglátott. Valahogy úgy éreztem, hogy most célszerű lesz azt az apró kis kulcsot elfordítani a zárban. Nagyon jól sejtettem, mert fél perccel később már forrón csókoltuk egymást az irodája közepén.

- Ha nem fejezzük be, hamar megszentségtelenítjük az irodádat - mondtam levegő után kapkodva amikor nagy nehezen elszakadtam az ajkaitól. Ő csak az ajkaimba elmosolyodott, majd még egy rövid csókot adott.

- Szia neked is - mondta mosolyogva, majd az asztala felé indult, engem is magával húzva. Ő leült a székére, de ahelyett hogy engedte volna, hogy én is így tegyek, az ölébe vont és úgy nézett rám. - Minden rendben volt tegnap?

- Persze - mondtam mosolyogva. - Mindent szépen elrendeztem, és a költözéssel sem volt probléma. Ma pedig azért késtem, mert az ügyvédemnél voltam. Beadtam a válókeresetet. Ő nagyon bizakodó volt. Szerinte nagyon hamar megkapjuk a papírokat, mert mivel nincs köztünk különösebb konfliktus, hamar véget érhet ez az egész.

- És ez jó? - kérdezte aggódva, mire én csak elmosolyodtam.

- Persze, hogy az - feleltem kedvesen és egy rövid csókot adtam az ajkára.

- Nagyon hirtelen történt az egész. Biztos, hogy kész vagy rá? - kérdezte félve.

- Természetesen kész vagyok rá. Nem azt mondom, hogy nem visel meg, amiért látom, hogy mennyire tönkretettem ezzel Gábort.

- Tudom...

- Neked mennyi idő volt, mire túltetted magad ezen? - kérdeztem leszegett fejjel.

- Ezen? - kérdezte értetlenül. - Mármint a váláson?

Hirtelen éreztem, hogy teljesen elfehéredek. Elszóltam magam... Nem bírtam megszólalni, mert féltem attól, hogy mit fog reagálni. De most már az életem része lesz Ákos... Tudnia kell arról, hogy Gábor tisztában van azzal, hogy megcsaltam. Most már esélyem sincs titkolni előle, és már nem is lenne célszerű.

- Gitta? - kérdezte aggódva. - Elmondtad Gábornak?

- Én... Nem szándékosan volt. Annyira nekem esett és vádaskodott és nem szállt le rólam, hogy... Azt mondtam neki, hogy Melindánál aludtam szombaton. Pechemre viszont Melinda telefonon keresett a hazaérkezésem előtt. Mivel a mobilomon nem ért el, a vezetékesen hívott. Innentől kezdve esélyem sem volt tagadni... Nem akartam hazudni se, de meg akartam kímélni ettől a fájdalomtól - mondtam bűnbánóan.

- És mit szólt? Nagyon mérges volt rád? - kérdezte félve.

- Szerinted? - kérdeztem leszegett fejjel. - Te hogy kezelted? Azt hiszem, hogy nem kell ecsetelnem...

- Nem, valóban nem... - mondta bűnbánóan és szorosan magához húzott. - Gitta... Az arcodon még mindig erőteljesen látszik az a pofon... Ugye ezt tényleg Szilvitől kaptad? - kérdezte feszülten, mire én a mellkasába fúrtam az arcom és megint a fülembe csengett az a bizonyos mondat. A hazug embert... Most, hogy így rákérdezett, képtelen voltam tovább hazudni.

- Nem - feleltem gombóccal a torkomban. Éreztem, hogy egész testében megfeszül és az engem ölelő keze is már inkább görcsösen szorított magához, mint hogy lágyan ölelt volna. - Sajnálom - feleltem bűnbánóan. - Elég viharos volt e nélkül is az elválásunk, nem akartalak belevonni, szerettem volna, ha mi ketten meg tudjuk oldani.

- De ez... Ez... Mégis mit képzel magáról? - kérdezte maga elé dühösen és éreztem, hogy kezdi elveszíteni a fejét. Félve rá néztem és láttam, hogy nem tévedtem. Egész testében remegett és olyan düh ült az arcán, amit eddig még sose láttam.

- Kérlek, ne haragudj, hogy nem mondtam el... Nem akartam, hogy emiatt idegeskedj... - mondtam halkan, mire végül dühösen rám emelte a tekintetét.

- Ne idegeskedjek? - kérdezte mérgesen. - Felfogott te egyáltalán, hogy mit mondasz? Az ég szerelmére, megütött téged Gitta!

- Tudom, tudom... De kérlek, nyugodj meg... Mindent megbeszéltünk és elrendeztük a dolgokat. Minden rendben van most már. Bocsánatot kért és elfogadta a döntésem.

- Még jó, hogy bocsánatot kért, különben én vertem volna ki belőle! - mondta dühösen szem forgatva.

- Értsd meg kérlek, nem volt neki egyszerű...

- Nekem sem volt az, mégse ütöttem meg soha Szilvit - mondta mérgesen.

- Jól van na, nem lehet mindeni olyan tökéletes, mint te - mondtam kedvesen, mire csak még jobban felszítottam a mérgét.

- Ez egyáltalán nem volt vicces Gitta - torkolt le dühösen, majd jelezte, hogy keljek fel az öléből. Ő dühösen felpattant és elkezdett fel-alá járkálni az irodában. - Komolyabb bajod is lehetett volna.

- De nem lett - mondtam bizonygatva a tényeket, hátha ezzel végre megnyugszik. Fogalmam sem volt, hogy miként leszek képes lenyugtatni. - Csak ez a lényeg, a többi már nem számít.

- Te még mindig szereted - állt meg hirtelen az iroda közepén és fájdalmas arccal rám nézett.

- Ne butáskodj kérlek... Évekig a felesége voltam, amit nem lehet csak úgy kidobni az ablakon. Igen, talán szeretem még, mint a volt férjem, és mint egy jó barátot. De én inkább úgy mondanám, hogy nagy a bűntudatom azért, amit vele tettem. És ez teljesen más, mint amit te hiszel - mondtam halkan, majd közelebb léptem hozzá és óvatosan megöleltem. A tartása még mindig feszes volt és a dühe egy cseppet sem csökkent. Pedig muszáj megnyugtatnom, mert nem kockáztathatom, hogy esetleg elégtételt vegyen Gáboron. - Kérlek, ígérd meg, hogy nem csinálsz semmit és ránk hagyod ezt.

- Gitta - mondta fájdalmasan, mire én szorosabban átöleltem és mélyen a szemébe néztem.

- Kérlek - ismételtem újra.

- Megütött - mondta fájdalmas arccal és óvatosan a bal arcomhoz ért és gyengéden megsimogatta.

- Jól vagyok... És ennyit megérdemeltem, hidd el. Egy cseppet sem bánom, hogy veled voltam, ne érts félre. De meg kellett volna tisztelnem a hűségemmel legalább addig, míg elköltözök tőle.

- Ezt akkor se tehette volna veled - mondta fájdalmas arccal.

- Már mindennek vége, kérlek, felejtsd el. Ő már a múlt. Nem is találkozok már vele. Talán majd csak akkor, ha aláírjuk a papírokat. Mostantól már csak te létezel számomra.

Fájdalmasan elmosolyodott, majd végül megértően bólintott. Kifújta magát, majd szorosan átölelt.

- Mellettem sose eshet bántódásod - mondta még mindig feszülten. - Sose bántanálak.

- Gábor is ezt mondta - mondtam nagyot sóhajtva. Éreztem, hogy megint összerezzen és a feszültség újra elönti. Eltolt magától és dühösen rám nézett.

- Ugye nem fogsz hozzá hasonlítgatni? - kérdezte vérig sértve.

- Nem azért mondtam, félre ne érts. Ezt csak arra értettem, hogy Gábor tényleg egy jó ember, nem agresszív, szóval... Egyszerűen csak annyira szeret a mai napig, hogy egyszerűen képtelen volt elviselni azt a tényt, hogy én mindezt elárultam és megcsaltam őt...

- Ez akkor sem mentség Gitta, értsd már meg! - mondta mérgesen, majd ismét ellépett tőlem és tovább folytatta a fel-alá járkálást.

- Ne csináld ezt kérlek - mondtam kedvesen és felé léptem. - Már vége van, kérlek, lépjünk túl rajta.

- Nem értem, hogy mondhatod ezt - mondta dühösen. Úgy láttam, hogy ismét ugyanazon a hőfokon tombol belül, mint azelőtt. Hogy nyugtassam meg? Kezdtem egyre jobban kétségbe esni. Nem akarom, hogy emiatt találkozni akarjon Gáborral. Tudtam, hogy csak engem akar védeni... De nem akarom felszítani a dolgokat... Gábor mindent megbánt és csak ez a lényeg. Vége, elmúlt, már minden a múlté.

- Ákos, kérlek nézz rám - mondtam halkan, és mivel nem tette ezt meg, ismét rászóltam. - Ákos!

Végre megállt az iroda közepén és rám nézett. Lassan odasétáltam hozz és óvatosan a két kezébe vettem az arcát. Ő jólesően lehunyta a szemét majd a kezeit az enyémekre tette. Óvatosan levette őket, majd beléjük csókolt. Úgy láttam, hogy végre ismét megnyugszik, mert aztán mély levegőt vett és szorosan magához húzott.

- Csak féltelek - suttogta a hajamba, mire én csak megértően a mellkasába bólintottam. - Ha neked bármi bajod esne... Akár miatta, akár más miatt...

- Tudom - mondtam halkan a mellkasába, majd kibontakoztam annyira az öleléséből, hogy rá tudjak nézni. - Köszönöm - feleltem hálásan, mire ő csak az égbe emelte a tekintetét.

- Mit meg nem teszek érted - mondta mosolyogva, majd szorosabban magához ölelt.

- Tényleg, mit is? - kérdeztem elmosolyodva, mire csak az égbe emelte a szemét.

- Ne kísérd a sorsot, mert fogalmad sincs, hogy mikre lennék képes érted - mondta fenyegetően, mire én csak még jobban elmosolyodtam.

- Hm, valóban, fogalmam sincs - mondtam játékosan, mire ő értetlenül nézett rám. Kihasználva a döbbenetét az íróasztala felé húztam. Látszólag még akkor sem jött rá, hogy mit akarok, amikor az asztalhoz értünk. Óvatosan felültem rá és szenvedélyesen magamhoz húztam. Egy pillanatra még éreztem a döbbenetet az ajkain és az idegesség sem tűnt el belőlük azonnal. De amint szorosan magamhoz öleltem, szinte elszállt belőle minden feszültség. A csókunk hamar felizzott és azon kaptam magam, hogy Ákos ingét kigomboltam és úgy simítom végig a tökéletesen kidolgozott felsőtestét.

- Ezt itt nem kéne - nyögte bele a csókba, de láttam rajta, hogy már teljesen elvesztette a fejét.

- Csók vagy ölelés, nem mindegy? - kérdeztem tőle kéjesen, mire ő hevesen az ajkam után kapott, és csak pár perccel később válaszolt.

- Ez már nem csak csók vagy ölelés - felelte elködösült tekintettel, én pedig lágyan a nyakára hajoltam, hogy végigcsókoljam.. - A munkahelyünkön vagyunk... És óvszer sincs nálunk.

Fájdalmasan nyögtem bele az apró csókokba, majd a mellkasának támasztottam a homlokom, ami cseppet sem segített lehűlni. Az mellkasa legalább olyan forró volt, mint az én homlokom, vagy a testem bármelyik pontja.

Ákos óvatosan elhajolt tőlem, majd nagy levegőt véve begombolta az ingjét. Döbbenten néztem őt, mert én még képtelen voltam bármit is tenni, annyira a történtek hatása alatt voltam. Ő mosolyogva rám nézett, majd rám villantotta a kedvenc féloldalas mosolyom, amitől mindig elolvadtam.

- Gondolom este átjössz majd - mondta olyan csillogással a szemében, amitől talán inkább félnem kellett volna, de tudtam jól, hogy mire az a vad csillogás. Szóval erre ment ki a játék? Hogy így kiugrasszon a bugyimból? Uh, Némedi Ákos, fogalmad sincs, hogy mit fogsz ezért te ma este kapni.

- De azt te nem teszed zsebre, amit tőlem kapsz majd - feleltem fenyegetően, mire ő még szélesebben elmosolyodott.

- Szerintem nem tudsz olyat csinálni, amivel ne birkóznék meg - felelte kihívóan, mire éreztem, hogy olyan gonosz vigyor terül el az arcomon, mint talán még soha. Persze ez a gonosz vigyor számára csakis csupa jót jelentett. A kérdés már csak az volt, hogy milyen hosszú lesz az az út, míg oda elvezetem.

- Szerintem meg tudok - mondtam neki sejtelmesen elmosolyodva, majd elegánsan leszálltam az asztalról és mint egy dáma, bevetve minden színészi képességem, elé sétáltam. Kéjesen beharaptam az ajkam, és közben olyan közel hajoltam hozzá, hogy tisztán éreztem a forró leheletét az ajkamon. - Csak nehogy megbánd - mondtam kihívóan és közben lágyan az ajkam az övéhez érintettem. Kéjesen belenyögtem az érintésbe, de mielőtt ő megcsókolhatott volna azonnal elhajoltam tőle, és az ajtó felé indultam.

- Háborút akarsz? - kérdezte döbbenten, mire én mosolyogva visszanéztem rá.

- Csak egy kis játék - feleltem kacsintva, majd a nyelvemmel végigsimítottam a felső ajkam és elégedetten hátat fordítottam neki, amikor láttam, hogy nagyot nyelt. Tudtam, hogy ezért még kapni fogok tőle este, de nem érdekelt. Boldogabb voltam, mint valaha, és végre úgy éreztem, hogy szabadon szerethetek. Szerettem is! Az ég tudja mennyire. Már teljesen biztos voltam az érzéseimben, és szerencsére Gábort is sikeresen a múltam részéve tettem a fejemben. A szívemben és a fejemben is már csak Ákos létezett. Szélesen elmosolyodtam amikor az irodám felé sétáltam és alig vártam, hogy végre este legyen és újra Ákos tűztől izzó karjaiban legyek.

Következő rész