Bűnös vágyak - 42. fejezet

Sziasztok!

A mai egy kicsit rövidebb, de annál fontosabb fejezet lesz. Nos, ezek után mi a véleményetek, mi lesz majd ezután?:)

Morwen

***************************

Hirtelen ébredtem fel Ákos karjaiban, és idegesen néztem körbe, hogy hol is vagyunk. Összeszorult a szívem, amikor megláttam, hogy már sötét van odakint. Én pedig elaludtam... Az éjjeliszekrényen lévő órára néztem és megnyugodtam, mert még csak fél tíz volt.

- Mi történt Gitta? - kérdezte álmosan Ákos. Minden bizonnyal felébredt, amikor én is magamhoz tértem.

- Ne haragudj, de ideje hazamennem - mondtam szomorúan, majd megöleltem. A szívem nagyon összeszorult, de tudtam, hogy most mennem kell. Gáborral nagyon viharos a helyzet, és ha ma este is kimaradok, akkor biztosan még nagyobb lesz a baj köztünk. Még egy nap, és utána minden rendben lesz, végleg elköltözök és megoldódik minden. De a ma délután történtek után talán annyira nem is jó ötlet hazamennem. Inkább szállodában kellene aludnom... De akkor már akár Ákosnál is lehetnék... Nem, nem adhatok több okot gyanúra. Haza kell ma mennem és szembe kell néznem Gáborral.

- Tudom, semmi baj. Már így is többet voltunk ma együtt, mint terveztük - mondta kedvesen félbeszakítva ezzel a gondolataimat, majd lágyan megcsókolt.

Lassan kikeltem az ágyból, majd kimentem a nappaliba összeszedni a ruháimat. Mikor már félig kész voltam, Ákos is csatlakozott hozzám. Nem sok ruha volt rajta, így ha nem húzna haza a bűntudatom, biztosan képtelen lennék most itt hagyni őt egy szál rövidnadrágban.

Mély levegőt vettem, majd teljesen felöltöztem és mellé léptem.

- Jó éjszakát - köszöntem el tőle mosolyogva és adtam neki még egy édes csókot.

- Jó éjt - mondta kedvesen, mire én végül hátat fordítottam neki és kiléptem a bejárati ajtón.

Nehéz szívvel sétáltam le a kocsimhoz, és ahelyett, hogy megnyugodtam volna, mire hazaértem, a bennem tomboló feszültség a duplájára nőtt.

Még a folyosón is sokáig haboztam, mire végre be mertem nyitni a lakásba. Teljes sötétség volt mindenhol, ezért halkan lopództam be, nehogy felverjem Gábort. Gondoltam, hogy már biztosan alszik.

- Tegnap nem fáradtál a hazalopódzással - szólalt meg kimérten a hangja a sötétben, majd hirtelen kigyúlt a kanapé melletti kis asztalon levő lámpa. A kanapén ült hátradőlve és nyúzottan és keserűen nézett rám.

- Nem akartalak felverni - feleltem halkan és közben egyre feszültebb lettem, mert fogalmam sem volt, hogy ezúttal mire számíthatok majd tőle.

- Nem kell félned, lenyugodtam - mondta nagyot sóhajtva és bűnbánóan. - Sajnálom a délutánit... Nincs mentségem arra, amit tettem. Borzasztóan szégyellem magam miatta.

Összetörten és elveszetten ült a kanapén és ahogy végignéztem rajta, éreztem, hogy nem hazudik. Valóban megbánta azt, amit tett. Sose voltam képes elviselni férfitől, ha agresszív volt velem. Bár eddig sose volt rá példa... Most, hogy egy ilyet is átéltem, mindent teljesen másképp láttam. Nem tudtam haragudni rá, mert tudtam, hogy jogos volt a mérge. Bár talán a pofon akkor sem kellett volna... Mi egyáltalán ilyenkor a helyes lépés a két fél részéről? Azt hiszem, hogy ezek olyan kérdések voltak, amikre senki sem tudta a jó választ. Az ilyen dolgokhoz nem volt útmutató... Egyszer csak belekerül az ember és fogalma sincs, hogy miként kezelje a helyzetet.

- Nem félek - feleltem halkan, majd közelebb léptem hozzá. - Sajnálom, hogy ez történt...

- Mióta? - kérdezte fájdalmas arccal.

A szívem összeszorult és mintha valaki fojtogatni kezdett volna... Borzasztó volt így látni... Egyszerűen nem értettem, hogy miért nem tudok haragudni rá. Talán mert én is hibáztam és ugyanolyan bűnös voltam, mint ő. Most pedig olyan összetörten ült a kanapén... De miért akarja tovább kínozni magát azzal, hogy ilyen kérdéseket tesz fel?

- Kérlek, ne csináld ezt - feleltem neki halkan. - Ne tegyük még nehezebbé.

- Könnyebb lenne, ha tudnám - mondta elmerengve, majd határozottan rám nézett és bólintott, mintegy megerősítve ezzel a kijelentését.

- Nem hiszem - feleltem leszegett fejjel.

Láttam a szemem sarkából, hogy megértően bólint, majd nagyot sóhajt.

- Hol rontottuk el Gitta? - kérdezte furcsa, számomra ismeretlen hangon. Döbbenten kaptam fel a fejem, és még a félhomályban is tisztán láttam, hogy könnyes az arca. - Hol? - kérdezte keserűen.

Azt hiszem, hogy képtelen voltam ezt a látványt feldolgozni. Sose láttam Gábort sírni azóta, hogy ismerem. És most... Miattam... A házasságunk miatt... Ezt az oldalát sose ismertem, nem is hittem, hogy létezik.

- Talán sehol sem... - mondtam összeszorult torokkal és közelebb sétáltam hozzá. - Talán nekünk csak ennyi volt megírva.

- Ne haragudj, de én ebben nem hiszek Gitta - mondta fejcsóválva és mély levegőt vett, hogy visszafogja vele a könnyeit. - Mi alakítjuk az életünk, mi vagyunk felelősek a döntéseinkért. Nem holmi felsőbb hatalom által megírt forgatókönyvet élünk végig.

- Én sem ezt mondtam, csak... - kezdtem bele, de fogalmam sincs, hogy mit akartam mondani.

- Csak? Látod, te se hiszel ebben. Csak olcsó vigasznak szántad - mondta fájdalmasan és a magasba emelte a tekintetét. - Tudod, akárhogy gondolkodok, nem látom, hogy hol rontottam el... Pedig tudni akarom... Mi volt a rossz vajon? Próbálok csak erre koncentrálni, de látod, így is nagy erőfeszítésembe kerül ezen töprengeni inkább, minthogy azon járjon a fejem, hogy hol voltál... Mert közben tudom, hogy most is nála voltál és tőle jöttél...

- Ne csináld ezt kérlek - mondtam könnyes szemmel, majd leültem a kanapé másik végébe.

- Már olyan mindegy... Ennél rosszabb úgysem lesz - felelte keserűen, majd felém fordult. - Szereted?

Hitetlenül megráztam a fejem és közben kicsordultak a könnyeim. Miért csinálja ezt magával? Miért akarja, hogy még rosszabb legyen? Miért nem képes csak túllépni rajta és ha fáj is, hátat fordítani nekem?

- Boldog vagy vele? - kérdezte tőlem könnyes szemekkel és teljesen összetörve. A szemében nyoma sem volt dühnek vagy csalódottságnak. Csak a fájdalom és a bánat ült bennük.

- Fejezd be kérlek - mondtam immár sírva. Teljesen a lelkembe gázolt a viselkedésével és az eddigi bűntudatom, most az ezerszeresére nőtt. Fogalmam sem volt, hogy képes leszek-e ezt egyáltalán elviselni. Tényleg egy nagyon jó ember és én teljesen kifordítottam önmagából. Nem becsültem meg őt... És még ha el is akartam hagyni... Akármit is érzek Ákos iránt, meg kellett volna tisztelnem a hűségemmel. De én hátba szúrtam és olyan fájdalmat okoztam neki, amit férfi aligha tud ép ésszel elviselni. Ákost is teljesen tönkretette Szilvi tette... És mi lett vele? Kristálytisztán magam előtt láttam Gábor életét, ami miattam az elkövetkező időszakban vár majd rá...

- Miért sírsz Gitta? - kérdezte tőlem fájdalmas hangon, és olyan őszintén, mint talán még soha. Talán sose érdekelte még ennyire őszintén, hogy mit érzek...

- Sajnálom - mondtam neki a könnyeim közül. - Nem érdemelted, hogy ezt tegyem veled... Én... Tényleg szerettem volna, ha Amszterdamban mindent lezárunk... Talán akkor most könnyebb lenne...

- Nem lenne az, sose könnyebb Gitta - mondta fejcsóválva és óvatosan közelebb ült hozzám.

- Nem a bántásod miatt tettem - mondtam leszegett fejjel és éreztem, hogy legszívesebben elsüllyednék most szégyenemben. Most fogtam csak fel igazán, hogy mennyire elárultam ezzel azt a kapcsolatot, házasságot, ami mögöttünk volt. És mindazt, amit ez jelent...

- Ebben biztos vagyok - mondta kedvesen, majd elmosolyodott. - Ha menni akarsz, én nem tarthatlak vissza és nem is foglak. Nem azt mondom, hogy könnyű... Fáj, igen, nagyon fáj... De a szíved nem tudom erőszakkal sem magamnál tartani... Amit ma délután tettem... Az... Tényleg őszintén sajnálom... A végső kétségbeesés miatt tettem. Tudom, hogy ez nem mentség rá és nem is akarom, hogy azt hidd, ki akarom magyarázni magam. Csak arra kérlek, hogy ha tudsz, bocsásd meg egyszer nekem. Csak ennyit kérek tőled... Túlságosan szerettelek, de nem tudtam ezt megfelelően kimutatni neked... Ezért most akár tetszik, akár nem, tudom, hogy vége van... Felfogtam Gitta - mondta a kicsorduló könnyeivel kísérve és végleg elcsuklott a hangja.

A könnyeim patakokban folytak, ahogy ezt végigmondta és levegő után kapkodva próbáltam megnyugodni. Csak meredten néztem magam elé és próbáltam feldolgozni a szavait. Törökülésben felültem a kanapéra, mintha ezzel a könnyed pózzal, az élet is könnyebbé válna. De nem, csak még nehezebb lett. Gábor óvatosan a kezemért nyúlt és maga felé húzta a tenyerem. Én értetetlenül néztem fel rá, míg meg nem éreztem egy apró tárgy súlyát a kezemben. Hitetlenül néztem a kezemben tartott gyűrűjére, és azt hittem, hogy menten megszakad a szívem.

- Jó éjszakát Gitta - mondta halkan, majd óvatosan felkelt a kanapéról és bement a szobába. Magamra hagyott... Percekig néztem még könnyes szemmel a kezemben tartott gyűrűt, majd hirtelen szorosan belé zártam. Abban a pillanatban úrrá lett rajtam a zokogás, ami betöltötte az egész helyiséget. Csak rázkódtam a sírástól és a megbocsátásért könyörögtem, amiért így tönkretettem valakit. A szívem szép lassan kettérepedt a bűntudattól és abban a pillanatban utáltam magam és minden más tettem, amivel önző módon Gábornak vagy bárki másnak fájdalmat okoztam.

Következő rész