Bűnös vágyak - 41. fejezet

- Fáj? - kérdezte aggódva Ákos, amikor már egymással szemben feküdtünk és óvatosan az arcom bal oldalához ért.

- Nem vészes - feleltem elmosolyodva és lehunytam a szemem. Tudtam, hogy azt hiszi ezt Szilvitől kaptam és valamiért úgy éreztem, jobb lesz ha ebben a tudatban hagyom. Nagyon is jól emlékeztem arra, hogy mennyire aggódott ma délután, amikor elengedett haza.

- Sajnálom, hogy találkoznod kellett a volt feleségemmel. Ráadásul így... - mondta bűnbánóan, majd az arca gondolkodóra változott. - De tulajdonképpen hogyan is találkoztál vele? Úgy értem, miért jöttél vissza?

- A telefonom - feleltem halkan. - Itt maradt, biztosan kicsúszott este a zsebemből. Felhívtam a telefonom és ő vette fel.

- De miért jöttél el érte? Megvárhattad volna, míg én visszaadom neked - mondta értetlenül. - Akkor nem kellett volna találkoznod vele.

Éreztem, hogy elpirulok, amit Ákos nem tudott mire vélni, értetlenül nézett rám. Zavaromban leszegtem a fejem és a mellkasába bámulta. Ő óvatosan az állam alá tette a kezét, hogy nézzek vissza rá.

- Gitta? - mondta kérdőn.

- Sajnálom, nem ismertem ki időben a volt feleséged. Úgy beszélt... Rólatok... Azt hittem, hogy átvertél és kihasználtál. Nem akartalak többet látni, ezért úgy döntöttem, hogy inkább tőle kérem vissza a telefonomat. Aztán mint láttad, tovább izzott köztünk a feszültség, és mire közbe avatkoztál, már tisztában voltam az ártatlanságoddal.

- Ez bíztató - mondta keserűen, majd mély levegőt véve a hátára fordult.

- Ne csináld ezt kérlek - mondtam neki könyörgően, majd felkönyököltem mellé, hogy egymás szemébe nézhessünk. - Sajnálom...

- Nézd Gitta, ha nem bízol bennem...

- Én bízok Ákos, kérlek, ne érts félre - vágtam a szavába. - De te semmit sem meséltél nekem a volt feleségedről. Gondolj bele, kérlek... Felhívom a telefonom, ami a lakásodban maradt, és erre nem te, hanem a volt feleséged veszi fel, kétértelmű utalásokkal tarkítva a beszélgetést. Ráadásul mi mást keresett volna Szilvi vasárnap este a lakásodban, mint...

- Belátom, igazad van - vágott közbe Ákos, talán azért, hogy nehogy be tudjam fejezni a mondatot. - Nem tudtál semmit sem róla. De mégis mikor mondtam volna el neked? Egyáltalán nem lehetett köztünk semmi, és a gyengeségünk következménye, hogy tegnap este mégiscsak leromboltuk a közénk emelt határokat.

- Tudom... Most viszont itt az ideje mesélned. Remélem nincs még több hasonló kaliberű ex feleséged, különben el kell járnom edzeni - mondtam mosolyogva, mire ő az égbe emelte a tekintetét.

- Ez egyáltalán nem volt vicces - mondta mérgesen. - Hazajövök, erre mit látok? Két amazon tépi egymást.

- Igazán felfoghatnád pozitívan is a dolgot - mondtam neki mosolyogva és közben beharaptam a szám szélét. - Nem sok férfi mondhatja el magáról, hogy ölik egymást a nők érte.

- Hm, most hogy mondod - mondta elgondolkozva. - Mikor lesz a következő menet?

- Hé, ne kezd - mondtam neki nevetve, majd a vállába bokszoltam. Nem hittem volna, hogy lecsap a szavaimra.

- A következő lehetne egy vizes póló verseny? - kérdezte csibészül elmosolyodva, mire belecsíptem az oldalába.

- Szörnyű vagy - mondtam neki duzzogva és el akartam tőle fordulni, de ő nevetve magához rántott és a mellkasára vont.

- De te mégis szeretsz - felelte szelíden, majd gyengéden megcsókolt. Minden dühöm azonnal elszállt és a fejem is teljesen kiürült, ahogy lenni szokott... A szívem kiugrani készült a helyéről és ismét tűzben égtem. De ez így nem tisztességes, Ákos gonoszul játszik. Ezt nem ússza meg ennyivel!

- Azt ígérted mesélsz - mondtam neki nagy nehezen, mikor elszakadtam az ajkától.

- Valóban most akarsz régi és szomorú történeteket hallgatni? - kérdezte fáradt sóhajjal, amikor lemásztam róla.

- Most még észnél vagyok, szóval igen - mondtam határozottan, majd ismét mellé könyököltem. Ő megadóan felém fordult, majd elmosolyodott és megsimogatta az arcomat.

- Ez nem egy boldog történet, de ezt te is tudhatod. Annyit azonban már az elején elmondok, hogy Szilvi nem volt mindig ilyen. 22 éves volt amikor megismertem, én pedig akkor 28 voltam. Gyönyörű, okos, talpraesett fiatal lány volt, akibe fülig beleszerettem. Körülbelül három év telt el a megismerkedésünk után, amikor összeházasodtunk. Eleinte minden rendben volt, de aztán mint látod, minden megváltozott. Egyre sekélyesebb lett, folyton a karrierjével foglalkozott és míg előtte csak hobbi volt számára a modellkedés, fő hivatássának választotta. Nem volt ellene kifogásom, szerettem volna, ha boldog mellettem. Előtte bankárként dolgozott, azt is megértettem, hogy beleunt a szakmájába. A változások nem egyik napról a másikra történtek, de nekem mégis hirtelen volt és túl sok. Az a kedves és törődő lány, akit elvettem eltűnt. Mániákusan kezdett el foglalkozni a testével, pedig nekem elhiheted, előtte sem volt oka miért szégyenkezni. De a pohár lassan kezdett telni, de én nem foglalkoztam vele. Szerettem és örültem, hogy boldog. De egyre eldurvult minden. Egy alkalommal például azt mondta, elutazik a barátnőivel pár napra, olyan csajos hétvégé félére. Mondanom sem kell, alaposan meglepődtem, amikor az ártatlan vásárolgatás eredményeképpen a táskákban két mérettel nagyobb melltartók lapultak.

- Micsoda? - kérdeztem döbbenten. - A tudtod és a véleményed nélkül műtette meg magát?

- Pontosan - mondta Ákos keserűen. - Sejtheted mekkora vita lett ezek után, de végül meggyőzött és szemet hunytam a dolgok felett. Nem akartam észrevenni, hogy már régen nem az a lány volt, akit 22 évesen megismertem. Még mindig szerettem és elfogadtam ezeket a változásokat... Egyre több lett a munkája, egyre többet maradozott ki, a kapcsolatunk is egyre romlott és a viták is egyre sűrűbbek lettek, míg nem a szeretőjével egyetemben ki nem dobtam őket a lakásból.

- Tessék? Rájuk találtál? Itt? - kérdeztem hitetlenkedve, mire Ákos bólintott. Ijedten néztem le kettőnk között az ágy matracára, mire Ákos elnevette magát.

- Ne aggódj, az ágyat azért lecseréltem. És vele együtt nagyon sok mindent. Nem adtam el a lakást, mert arra képtelen voltam. Kaptam egy remek lehetőséget Debrecenbe és kapva kaptam rajta, nem foglalkoztam a lakással. Szilvivel elváltunk, kifizettem a részét, de nem felügyeltem, hogy miként költözött ki, így volt saját kulcsa, amit pár hónappal a válás után leadattam vele a szüleimnél. Az igazgatóvá választásom után előbb visszajöttem Pestre, mint hogy ti megismertetek a cégnél. Ekkor Szilvi valahogy megneszelte a visszatérésem, és úgy tűnt, fel akarja melegíteni a kapcsolatunkat. Azonnal kitettem a szűrét, és a pótkulcsát elkértem. De úgy tűnt, több is van neki, mert következő alkalommal már az ágyamban találtam meztelenül. Hiába adtam világosan a tudtára, hogy látni se akarom, ma te is láthattad, nem értette meg. De ezzel a maival túl messzire ment, ezt nem hagyhatom annyiban.

- Ne aggódj emiatt, szerintem nem kell többet tartanod a zaklatásától. Szerintem elég világosan elbeszélgettünk - tettem hozzá mosolyogva.

- Azt észrevettem - mondta Ákos szem forgatva. - De egyáltalán min kaptatok össze, hogy végül összeverekedtetek? Nem is tudtam, hogy ilyen verekedős vagy - mondta csibészes mosolyával. - Azt hiszem jobb lesz vigyáznom veled.

- Hé, tényleg nem vagyok verekedős - mondtam neki morcosan. - De ez a nő.... Ez... Egyszerűen borzalmas, érted? - mondtam neki feldúlva, mert egyszerűen mást nem tudtam rá mondani.

- Én ne tudnám? - kérdezte tőlem fejcsóválva.

- Igaz, ne haragudj.

- Semmi baj - mondta kedvesen. - Szóval, min kaptatok össze? Mit mondott, amivel kihozott a sodrodból?

- Min kaptunk össze? - kérdeztem nevetve. - Hát rajtad. - Ákos csak egy szem forgatással válaszolt, de azért az elégedet mosoly csak megjelent az arcán. - És persze sok olyan dolgot mondott, amit nem tudtam lenyelni. Nem elég, hogy téged becsmérelt, de egyfajta versenyt is hirdetett kettőnk között. Próbált megalázni, de én azt már nem hagytam szó nélkül. Mikor látta, hogy szavakkal nem tud leverni, kétségbeesésében nekem rontott.

- Jellemző. Utál veszíteni.

- De én azt nem értem, hogy ha megcsalt és elhagyott téged, akkor most mégis mit akar?

- Fogalmam sincs. Én már rég letettem arról, hogy megértsem Szilvit. Gondolom kicsúsztak a keze közül a pasijai, és most jobb híján már velem is beérné. Vagy csak apad a kassza és nem futja már a legmárkásabb dolgokra és rájött, hogy jobb, ha nem neki kell megkeresnie a rá valót. Szeret modellkedni, de talán már nem fedezi a vágyait annyi, amennyit keres.

- Szörnyű egy nő. Ha nem mondtad volna, hogy nem ilyen volt, azt hinném, hogy bolond vagy, hogy egy ilyen feleséget választottál magad mellé - mondtam fejcsóválva és letörten.

- Nos, igen. De úgy látom, valami még mindig nyomaszt téged.

- Igen, jól látod - feleltem habozva. Hiába, azt hiszem már túl jól megismert. Nem akartam hazudni neki, ezért úgy döntöttem, hogy elmondom neki azt, ami nyomasztott. - Amikor bemutatkoztál a cégnél... Akkor olyan ridegen néztél végig rajtunk, nőkön. Mind észrevettük... Szóval...

- Előítélet - mondta Ákos nagyot sóhajtva. - De mint látod, hamar leküzdöttem és nem is akárhogyan - felelte elmosolyodva és egy gyengéd csókot lehelt az arcomra. - Eleinte csak Szilvit láttam mindannyiótokban. A karrierista nőket, akiket csak a munka érdekel, közben a legdivatosabb kosztümökben járnak, adnak a külsejükre, talán túl sokat is. Az pedig, hogy te férjnél voltál, az volt a jéghegy csúcsa.

- Szóval akkor nem értelmeztem félre semmit sem. Utáltál...

- Én nem így mondanám... Szilvi után csak megvetni tudtam minden olyan nőt, aki kicsit is hasonlított rá. De valamiért az a szikra újra és újra fellobbant köztünk. Közben ugye tudomást szereztem a sikkasztásról, és eleinte még ha nem is tudtam biztosra, hogy nem vagy benne, a szakmai tapasztalatom és a megérzéseim azt súgták, hogy ártatlan vagy. Tanácstalan voltam, amikor Brüsszelbe kellett mennem és végül úgy döntöttem, hogy kockáztatok, téged viszlek el. Másnak a munkáját még kevésbé ismertem, mint a tiédet, így inkább melletted döntöttem, akiről többet tudtam, még ha nem is volt minden feltétlen pozitív. Tudtam, hogy nehéz lesz, mert én is érzékeltem a szikrákat közöttünk, de bíztam abban, hogy képesek leszünk csak a munkánkkal foglalkozni. De nem ment... Ott a szobádban, a tükör előtt, ott végleg megváltozott minden. Amikor megéreztem, hogy a bőröd lángra gyúl, ahol hozzáértem a cipzár felhúzásakor... - mondta suttogva és közben lehunyta a szemét, mintha ismét abban a pillanatban lenne, velem együtt. Én is pontosan magam előtt láttam mindent, ami akkor történt. - Aztán megláttam, hogy lehunytad a szemed közben... Ott, akkor éreztem, hogy minden megpecsételődött és ez már nem csak szikra, már több. Sokkal több - mondta magabiztosan, majd kinyitotta a szemét és mosolyogva rám nézett.

Némán néztem őt és éreztem, hogy könnybe lábadnak a szemeim. Nagyon jó érzés volt ezt végighallgatni tőle. A szívemet édes forróság ölelte körbe és majd kiugrott a helyéről.

- A többit pedig te is tudod - mondta kedvesen. - Ami ellen küzdöttünk, nem volt sikeres. Elbuktunk, mert ismét itt vagyunk egymás karjaiban és amit még meg tudtunk állni Brüsszelben, tegnap már lehetetlen volt.

- Igen - feleltem elmélázva.

- Őszintén Gitta... Megbántad? - kérdezte fájdalmasan.

- Nos, én... Ez nagyon bonyolult dolog... Ha Gáborra gondolok, akkor azt mondom, hogy igen, de ha kettőnkre, akkor azt, hogy nem.

- Ez elég zavaros... De azt hiszem értem, hogy mire célzol - mondta komolya arccal.

- A kérdés itt csak az, hogy te kiábrándultál-e belőlem - mondtam neki halkan egy óriási gombóccal a torkomban. Mélyen legbelül mindig is ettől rettegtem, és most mindent kockára téve feltettem neki a nagy kérdést... Nem volt értelme tovább kerülgetni a témát... - Végül pontosan ugyanazt tettem, mint a feleséged: megcsaltam a férjem, de ezúttal veled.

- Tudom, és hidd el, ugyanúgy érzek emiatt, mint te - mondta fájdalmas arccal és közben végigsimított az arcomon. -  Az egyik oldalról utálom magam emiatt, a másik oldalról viszont egyáltalán nem bánok semmit sem.

- Talán túl önzőek vagyunk - mondtam elmosolyodva.

- Szerintem csak egyszerűen szerelmesek - felelte nevetve, majd szorosan magához húzott és megcsókolt. Mikor pár perc után elengedett, gondterhelten nézett rám. - És veletek minden rendben volt?

- Igen, persze - feleltem nagyot nyelve, majd elmosolyodtam. - Találkoztam délután a tulajdonossal és holnap költözhetek is. Délelőtt mindent összepakolok majd, és délután át is költözök.

Tudtam jól, hogy nem erre volt valójában kíváncsi, de reméltem, hogy ezzel a válaszommal le is zárhatjuk a témát. De tévedtem...

- És Gábor? Nem borult ki, hogy végül nem adtál kettőtöknek időt? - kérdezte aggódva.

- Nem volt boldog, de szerencsére elfogadta - mondtam szomorúan, majd a mellkasára hajtottam a fejem. Könnybe lábadtak a szemeim a bűntudattól, hogy hazudtam neki, de nem akartam, hogy esetleg belekeveredjen a kettőnk ügyébe. Túlságosan elmérgesedett már minden, csoda ha képes leszek visszaterelni a dolgokat a megfelelő mederbe.

- Ennek örülök - mondta nagyot sóhajtva. - Nem is tudom mit tettem volna, ha miattam még mérgesebb lesz rád. Örülök, hogy ti békésen el tudtok válni és nem marjátok szét egymást, mint mi anno Szilvivel.

- Igen, próbálunk mindent szépen elrendezni - feleltem élettelen hangon, és még jobban égett a torkom, amiért most sem az igazat mondtam. De meg akartam óvni őt ettől, nem akartam belekeverni... Ő semmiről sem tehet... Felesleges emiatt idegeskednie.

- Jól vagy Gitta? - kérdezte Ákos aggódva.

Nem emeltem fel a fejem, így csak bólintottam a mellkasába.

- Persze, csak nagyon rossz mindezek ellenére is a helyzet - mondtam fájdalmas hangon, és ezzel ismét sikeresen eltértem a témától...

- Tudom... De nemsokára vége ne aggódj - mondta kedvesen. A hajamba csókolt és közben szorosan magához ölelt. - Minden rendben lesz... - suttogta a hajamba, mire is a szívembe még jobban bele nyilallt a fájdalom. Erősen lehunytam a szemem és igyekeztem pillanatok alatt mély és feloldozást hozó álmokba süllyedni.

Következő rész