Annyira feszülten érkeztem a taxival a szórakozóhelyre, hogy
fogalmam sem volt, hogy mi értelme volt így eljönnöm. Jól nem fogom érezni
magam, az már biztos. Folyton a Gáborral való beszélgetésem járt a fejemben és
egyre dühösebb voltam magamra azért, mert két tűz közé szorítottam magam. Csak
rontottam a helyzeten azzal, hogy elgyengültem és nem álltam ki határozottan a
döntésem mellett. De annyira összetört... Képtelen voltam tovább bántani azzal,
hogy ellököm, amikor ő ilyen őszintén, nyíltan, teljes szívével lépett felém...
Most viszont már tisztában voltam azzal, hogy ezzel csak rontottam a helyzeten.
Kedvesen mosolygott rám, amikor búcsút intettem neki, és én úgy léptem ki a
lakásból, mint aki a temetésére indul. A gyűrűk ismét a kezemen voltak, mint
valami rémes bilincsek... Nem vehettem le őket újra, azzal csak ismét
felszítottam volna a helyzetet. Idő kell neki, hogy megnyugodjon, és holnap
majd mindent megbeszélek vele.
Viszonylag korán megérkeztem a taxival, így alig volt még
néhány kollégám a helyszínen. Korábban megbeszéltük, hogy csak akkor vonulunk
el a különterembe, ha már mindenki megjött. Nem akartam velük szóba elegyedni,
mert túl feszült voltam most a bájcsvejhez. Ezért első dolgom most az volt,
hogy a bárpulthoz léptem és kértem magamnak egy martinit. Talán nem jó ötlet a
kollégáim társaságában leinni magam, de nem is terveztem túlzásba vinni az
alkoholfogyasztást. Nem vagyok biztos abban, hogy ezt sikerül majd betartanom,
mert már négyet megittam, mire Melinda csatlakozott hozzám és végre a különterembe
elvonultunk mind.
- Mi a franc van veled? - kérdezte tőlem fojtott hangon
Melinda, amikor leültünk az asztalhoz. Én csak legyintettem, és szerencsére ez
elég is volt neki, hogy leszálljon rólam. Egyáltalán nem volt most szükségem
arra, hogy bárki is faggasson. Csak egyedül akartam lenni, fortyogni tovább
magamban és inni, hogy elszálljon belőlem minden feszültség.
Csak a tányéromon levő ételeket bámultam magam előtt a
vacsora egésze alatt és senkivel sem beszélgettem. Mikor végre a desszerthez
értünk, a pincér is bejött és felvette az italrendeléseinket. Nem haboztam újra
rendelni magamnak, és máris két martinit kértem.
Fel sem tűnt, hogy mennyire oldott lett a társaság, és
szinte nem is hallottam, hogy a beszélgetésekbe Ákos nevetése is belevegyül.
Jól érezte magát, és azt hiszem végre felszabadult lett. De ez most egyáltalán
nem érdekelt, nem tudtam vele foglalkozni, túlságosan is magamba roskadtam a
Gáborral beszéltek miatt...
- Egy kis figyelmet kérek - törte át Ákos szava a hangzavart,
és szinte azonnal mindenki elnémult. - Egyáltalán nem akarom félbeszakítani,
vagy lezárni az estét, csak szeretnék pár szót mondani.
- Ne most főnök, túl jó a hangulat ahhoz, hogy most unalomba
fojtsa - mondta csalódottan az egyik alosztályvezető, de Ákos nem torkollta le
érte. Hangos nevetés tört ki az asztalnál, és Ákos is elmosolyodott.
- Ígérem, nem lesz unalmas - mondta mosolyogva, majd a
poharáért nyúlt és folytatta. - Csak szeretném megköszönni a remek munkát, amit
az elmúlt három napban végeztek. Bízom abban, hogy mindenki jól érezte magát,
és engem is sikerült kicsit jobban elfogadniuk. Talán már jobban ismernek és
remélem sikerült kicsit lefaragnom a szigorú, "mindenkit megeszek
reggelire" főnök arcomból.
Hangos nevetés volt ismét a válasz, de látszólag még most
sem akarta Ákos lezárni a dolgot.
- Szóval a lényeg, hogy a bizalom jeleként és a további
gördülékenyebb munka érdekében, szeretném, ha ezúttal tegeződésre váltanánk.
Tudom, hogy az előző főnökötökkel is ilyen viszonyban voltatok, de remélem
megértitek, nem lett volna szerencsés azonnal így indítanom. Szóval - folytatta
elmosolyodva és közben megemelte a poharát, és mi is követtük a példáját. - A
további remek munkára!
Ahogy körbenéztem a teremben, csak mosolygó és elismerő
tekinteteket láttam. Hát sikerült neki! Végre elfogadta mindenki és talán már
meg is szerették őt. De hogy nem vettem ezt eddig észre? Annyira magamba
roskadtam mióta itt vagyok, hogy szinte vak voltam a ma esti eseményekre. De
hát nem is érdekelt, és... Vagy nagyon is érdekel, csak már túl részeg vagyok?
Még mielőtt mindenki belekortyolhatott volna az italába, a
magasba tartottam a poharam és meggondolatlanul elkiáltottam magam.
- Éljen az új főnök - mondtam hirtelen a nagy csendbe, mire
mindenki felnevetett és rám nézett. Egy pillanatra összeakadt Ákossal a
tekintetünk, és láttam, hogy azonnal megfagy az arca. Ijedten követtem a
pillantását és láttam, hogy a kezemben lévő pohárra siklott. A gyűrű...
Kiszúrta a gyűrűt, hogy újra rajtam van... Hirtelen összeszorult a szívem és
azt hittem, hogy menten elsírom magam. Azonnal a számhoz emeltem az italomat,
és mintha csak málnaszörp lenne benne, úgy öntöttem le a torkomon.
- Brigitta már részeg - mondta egy hang, amit hirtelen nem
tudtam kihez párosítani.
- Gitta, jó? A ma este a barátkozásról szól, szóval Gitta.
Hívjatok annak most már, különben megőrülök - mondtam szem forgatva, mire ismét
csak nevetés volt a válasz.
Szerencsére ezután le is szállt rólam mindenki, így
nyugodtan hajtottam fel a következő pohár martinimet is. Ez túl gyenge... Ideje
valami erősebbre váltanom, mert semmit sem érzek belőle. Amint újra belépett a
pincér, azonnal két tequilát rendeltem tőle. Ez már mindjárt jobb lesz. Melinda
csak egy felcsóválással jelezte a nemtetszését, de egy pillantással azonnal el
is hallgattam. A szemem sarkából láttam, hogy aggódva Ákosra néz, aki
viszonozta a félelmeit a tekintetével. Nos, egy jó dolog legalább történt a mai
nap folyamán. Melinda megtudta a titkunkat és látszólag máris puszipajtások
lettek Ákossal. Ez legalább haladás... De mi felé?
Szinte azonnal az italom után kaptam, amikor meghozta a
pincér és hirtelen azon kaptam magam, hogy már a második pohár után rágcsálom
egykedvűen a narancsot.
Nem érzékeltem az idő múlását, csak csendben figyeltem a
többieket és alig fogtam fel, hogy néhányan távoztak.
- Átmegyünk a szórakozóhely részre? - kérdezte Melinda,
miután mindenki felállt.
- Persze, menjünk. Amúgy is már szomjas vagyok.
- Biztos, hogy a kollégáink előtt kell ezt csinálnod? -
kérdezte aggódva. - Engem nem zavar, de nekik lesz miről csámcsogniuk hétfőn.
- Ugyan, ha nincs rá okuk, akkor is rólam beszélnek.
Emlékezz csak, azt hitték terhes vagyok - mondtam nevetve, de már hallottam én
is a hangomon, hogy ez mindennek nevezhető, csak józannak nem.
- Na jó, ezt hagyd inkább, gyere, menjünk - mondta aggódva,
majd követtük a többieket ki a klubba.
A zene már jó hangos volt, és ez nagyon tetszett. Azonnal
megfogtam Melinda kezét és vigyorogva, táncolva vezettem oda a bárpulthoz.
- Figyelj Gitta, ne üsd ki magad túlzottan, mert nekem mindjárt
mennem kell. Holnap korán utazok el vidékre a családomhoz, nem maradhatok veled
és őrizhetlek.
- Ne aggódj, jól vagyok - mondtam neki nevetve, miközben még
egy kör tequilát rendeltem, ezúttal neki is.
- Elárulnád, hogy mi bajod van? Délután még teljesen jól voltál,
amikor rátok találtam - kérdezte értetlenül és egyre bosszúsabban.
- Ne, kérlek ne is említsd - mondtam keserűen és éreztem,
hogy teljesen összeszorul a torkom és a sírás fojtogat. Bárcsak minden olyan
szép és jó lenne, mint délután volt... Miért kell mindig mindennek
tönkremennie? Miért nem lehetek végre boldog Ákossal? A válasz egyértelmű
volt... Mert nem voltam elég határozott ma Gáborral...
- Máris összevesztetek? - kérdezte döbbenten Melinda,
visszarángatva ezzel engem is a jelenbe.
- Nem, dehogy. Gábor előbb hazajött és...
- És? - fordult felém értetlenül Melinda.
- Ki van borulva és szerelmet vallott és időt kért -
hadartam kétségbeesetten, mire láttam, hogy Melinda megvilágosodik és nem kell
többet mondanom. Pontosan tudja, hogy mi történt...
- Te pedig elbizonytalanodtál - mondta egyfajta
összefoglalásként az előbbi felsorolásomra.
- Nem! - vágtam rá gondolkodás nélkül. - Vagyis nem tudom...
Visszahúzta a gyűrűket az ujjamra, amit Ákos is észrevett és... Nem tudom
Melinda, én ezt nem akarom - fakadtam ki keserűen.
- Ne törj össze Gitta - mondta kedvesen. - Döntöttél, tarts
ki mellette. Most pedig gyere, menjünk haza.
- Nem, én még nem akarok. Menj csak nyugodtan, én jól érzem
itt magam.
- Nem akarlak így magadra hagyni... - mondta bűnbánóan.
- Ne csináld már, nagylány vagyok! - mondtam mérgesen. - Nem
kell engem őrizni, mégis mi kárt tehetnék magamban? De ha ennyire félsz, tudod
hogy van itt még egy másik őrangyalom.
- Aki hivatalosan nem kelhet a védelmedre - mondta
sokatmondó pillantással.
- Nem is kell. Na menj már Melinda, ne kéresd magad. Dolgod
van holnap, én jól leszek.
- Szörnyű vagy amikor részeg vagy - mondta fejcsóválva, majd
megölelt. - Vigyázz magadra. Ha bármi van, hívj.
- Rendben, köszönöm - mondtam megenyhülve.
Még egy utolsó bíztató mosolyt küldött felém, majd magamra
hagyott. Én visszafordultam a pulthoz és rendeltem magamnak még egy italt.
Közben a szememmel megkerestem Ákost, aki egy közeli asztalnál ült pár férfival
és látszólag jól elbeszélgetettek. Nem akartam foglalkozni velük ezért tovább
iszogattam csendben és még a tekintetem is elkaptam róluk. Nem sokáig
iszogathattam békében, mert valaki megszólított.
- Ilyen szép hölgy és egyedül iszogat? - kérdezte tőlem az
idegen, és én önkéntelenül is a hang irányába fordultam. Egyáltalán nem vágytam
most társaságra, különösen egy idegen, idegesítő férfiéra nem. Nem volt kedvem
most lekoptatósdit játszani, ezért azonnal barátságtalanul válaszoltam neki.
- Valami bajod van ezzel? - kérdeztem az idegentől, akit
látszólag nem zavart a nyers elutasításom.
- Nem, épp ellenkezőleg. Legalább csatlakozhatok hozzá -
mondta mosolyogva, majd intett a pultosnak. - Egy italt a hölgynek.
Nem volt kedvem ellenkezni, úgy gondoltam ezt elfogadhatom
tőle. Amúgy is éppen üres volt a poharam, szóval lelkifurdalás nélkül leadtam a
rendelést a pincérnek, majd élveztem az újabb tequila maró hatását a torkomban.
- Egy tánc? - kérdezte pár perccel később a férfi, amikor
már a fél életét sikerült megismernem. Egy pillanatra sem maradt csendben,
folyton be nem állt a szája, és csak magáról mesélt. Már zsongott a fejem a
szövegeitől, de neki nem tűnt fel, hogy egyáltalán nem érdekel és szívesebben
lennék egyedül.
Hangosan felnevettem a kérdésén, majd megráztam a fejem. Ez
volt az első reakcióm a szavaira, mióta elkezdett hozzám beszélni.
- Ilyen részegen még menni sem tudok, nem hogy táncolni -
mondtam finoman hárítva, de úgy tűnt, nem értett meg.
- Ne aggódj, annál jobb. Majd szorosan foglak - mondta
kacsintva.
- Csak szeretnéd. Inkább kopj le - mondtam neki már cseppet
sem kedvesen. Nem hiszem el, miért nem érti meg, hogy nem? Ennél világosabban
már nem lehet mondani, ezt még egy bolond is megértené!
- Ne csináld már, gyere - unszolt tovább és közben megfogta
a karom és megpróbált a pulttól elhúzni.
- Eressz már el! - vágtam hozzá mérgesen és szikrázó
szemekkel, de ő csak nem akarta felfogni a szavaimat.
- Nem lesz semmi baj, ne legyél már ilyen mérges - felelte
mosolyogva, és én éreztem, hogy még jobban felmegy bennem a pumpa. Mit nem ért
azon ez az ostoba, hogy hagyjon békén?
- Azt mondtam engedj el! - mondtam neki már kiabálva.
Ő továbbra is szorosan fogta a karomat és majdnem
kibillentett a már alig létező egyensúlyomból, amikor végre valaki a
segítségemre sietett. Úgy tépte le rólam ezt az idegesítő alakot, hogy
csodáltam, hogy a férfi talpon maradt.
- Azt mondta a hölgy, hogy engedd el - mondta szikrázó
szemekkel Ákos a férfinak, és azonnal utánam kapott, amikor látta, hogy majdnem
elestem. Amikor lerángatta rólam a férfit, én is kibillentem az egyensúlyomból.
- Jól van, jól van, nem kell úgy felkapni a vizet - mondta a
férfi mentegetőzve, majd szó nélkül hátat fordított nekünk.
Ekkor feltűnt, hogy Ákos bal keze még mindig a karomat
fogja, nehogy véletlenül elessek. igazán kedves volt ez tőle, és nagyon jól
esett. Csak ne lenne megint annyira őrjítően szexi... Ráadásul olyan férfias
volt, amikor megmentett... Azok a szikrázó szemek, ahogy végigmérte a férfit...
Hm...
- Jól vagy? - kérdezte halkan, amikor felém fordult.
Egy pillanatra elnevettem magam, hogy hirtelen mennyire
kizökkentett a vágyakozásomból iránta, majd közelebb hajoltam hozzá és a fülébe
súgtam.
- Ssh, lebukunk, nem szabad itt mindenki előtt tegezned -
mondtam neki halkan, mire ő elhajolt tőlem, és aggódva az égbe emelte a
tekintetét.
- Pár órája mondtam a vacsorán, hogy tegeződésre váltok
mindenkivel. Nem emlékszel? - kérdezte fojtott hangon.
- Pár órája? - kérdeztem eltöprengve. - Talán, nem tudom -
mondtam nevetve.
- Gitta, mi ütött beléd? - kérdezte aggódva, majd óvatosan a
pult felé vezetett.
- Nem kell őrizned, a végén még pletykálni fognak - mondtam
aggódva és közben leültem egy székre a pultnál. Igen nehéz műveletnek bizonyult
ez, ezért őrültem, hogy Ákos segített.
- Ugyan már, alig van már itt egy-két munkatársunk, és ők is
látták, hogy bajban voltál. Semmi gyanús nincs ebben.
- Ha te mondod - mondtam neki ráhagyva, mire csak az égbe
emelte a tekintetét.
- Gyere, fogunk neked egy taxit. Ideje véget vetni a ma
estének - mondta kedvesen és az ajtó felé biccentett a fejével.
- Én jól érzem magam itt - mondtam erősködve.
- Látom - felelte gúnyosan. - Alig állsz a lábadon.
- Baj? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel.
- Nem. Csak aggódom érted. Nagyon feldúltan érkeztél a
vacsorára - felelte halkan és közben a szeme a kezemen lévő gyűrűre siklott.
- Hagyjuk - mondtam ridegen és elfordultam tőle. Nem akartam
erről beszélni, mert tudtam, hogy ismét fal került kettőnk közé. Csak ne fájna
ez ennyire...
- Szerintem is - mondta keserűen, majd megfogta a karom és
intett a szemével az ajtó felé, hogy menjünk. Nagyot sóhajtottam, és végül
megadtam magam neki. Igaza volt, ennek az estének jobb véget vetni, ennél már
csak rosszabb lehet. Eleget ittam, ideje józanodnom.
Tényleg jó volt, hogy mellettem volt Ákos, mert alig bírtam
talpon maradni. Azt hiszem, hogy tényleg túlzásba vittem az ivást...
Láttam, hogy mielőtt kiléptünk volna az ajtón, Ákos intett
az egyik asztal felé, de mi szó nélkül folytattuk az utunkat az utcára. Az első
taxihoz odamentünk és Ákos segített beülni hátra. Legnagyobb döbbenetemre ő is
beszállt mellém. Nem értettem, mégis mit csinál?
- Azt hittem maradsz még - mondtam csodálkozva.
- Dehogy maradok, nem engedhetlek el egyedül. És a főnököd
lévén, az én felelősségem, hogy épségben hazaérj - mondta határozottan és
ellentmondást nem tűrően.
- Ó, milyen atyáskodó lett valaki - mondtam szúrósan, majd
tüntetőleg elfordultam tőle.
- Ne duzzogj, inkább a címet mond meg - felelte nagyot
sóhajtva, majd kényelmesen hátradőlt az ülésben. Én dühösen fújtam egyet, majd megmondtam
a címem a sofőrnek, és én is hátradőltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése