Bűnös vágyak - 36. fejezet

Arra nem számítottam, hogy ennyire kiütöm magam, és pillanatok alatt leragadnak majd a pilláim. Tudtam, hogy nem kevés idő míg hazavisz a taxi, de nem hittem volna, hogy ennyi idő alatt elalszok.

Hirtelen arra riadtam fel, hogy Ákos szólongat és finoman megsimogatja az arcom.

- Gitta! Hahó, megérkeztünk - mondta halkan és kedvesen, mintha egy kisgyereket róbálna a legkedvesebb álmából felébreszteni. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél és nem is akartam tudni. Teljesen összezavarodtam és nem érdekelt, hogy mire célzott a szavaival. Csak az érdekelt, hogy a fejem a vállán pihen, ő pedig szorosan magához ölel. Annyira békésnek éreztem mindent, és nem akartam, hogy ez bármi miatt is elmúljon.

Nehezen kinyitottam a szemem, de bántotta az utcai lámpák halvány fénye és szinte azonnal le is hunytam. Pár másodperc múlva újra próbálkoztam és ezúttal sikerrel jártam.

- Hol vagyok? - kérdeztem fáradtan.

- Otthon. Megérkezett a taxi hozzád.

- Micsoda? - kaptam fel ijedten a fejem, de ez csak arra volt jó, hogy megszédüljek és a fejemhez kapjak. Erősen lehunytam a szemem és éreztem, hogy a boldogság ismét tovaillan és csak a fájdalom és a bánat marad ismét a helyén... Teljesen összeszorult a szívem és a szemhéjamon keresztül is égni kezdett a szemem.

- Ideje volt hazajönni, ezért taxiba ültünk. Nem emlékszel? - kérdezte Ákos aggódva.

- Nem, nem, én... Vagyis de.... De... Én nem akarom, én... - éreztem hogy teljesen elgyengülök és képtelen vagyok tovább tartani magamat. A könnyeim kicsordultak és teljesen magába rántott a fájdalom. - Kérlek, ne. Nem akarok hazamenni, nem... Vigyél el szállodába, én nem...

- Mi? De hát Gitta, még is mi...

Nem bírta Ákos befejezni a mondatát, mert végre kitört belőlem a sírás, amit minden bizonnyal a túl sok alkoholnak köszönhettem. Képtelen voltam visszafogni magam, minden erőm, tartásom azonnal elszállt...

- Vigyél máshova - kértem tőle ismét, fojtott hangon. A sírásom egy cseppet sem akart múlni, minél jobban kérleltem Ákost, annál jobban fokozódott.

- De Gitta. Mi a baj? Ne aggódj, felkísérlek, nem fogsz eltévedni - mondta szelíden és kedvesen, de én hevesen megráztam a fejem.

- Nem! - vágtam rá hirtelen, mire ő értetlenül nézett rám. - Gábor hazajött és... - folytattam ismét összetörten. - Kérlek...

- Oké, oké, rendben - mondta megadóan, majd magához ölelt és közben megadta az új címet a taxisnak.

Ezúttal végig ébren voltam és Ákos karjába vackolva némán potyogtattam a könnyeimet. Éreztem, hogy ismét maga alá temet az életem, és most azt hittem, képtelen leszek kimászni alóla. Mintha nem akarná, hogy szabaduljak... Mintha Gáborhoz lennék láncolva, miközben Ákos... Nem akartam tudomásul venni, hogy mennyire jól esik a közelsége és hogy ilyen óvón a karjába zár. Biztonságban éreztem magam mellette, és néha, egy-egy pillanatra úgy éreztem mellette, hogy minden rendben van.

- Megérkeztünk - szólalt meg halkan Ákos. - Fent vagy Gitta?

Én némán bólintottam a vállába, mire ő óvatosan magához szorított egy pillanatra, majd kinyitotta az ajtót. Miután kiszállt megfogta a kezem, és nekem is segített kiszállni az autóból. Óvatosan az oldalára vont, majd az anyósüléshez lépett és kifizette a taxist. Amint elhajtott megfogta a derekam, majd háttal fordított az útnak és elindult velem a társasház felé.

- Hol vagyunk? - kérdeztem kábán. Még mindig tompának éreztem a fejem, de már sokkal józanabb voltam, mint mikor elindultunk a klubból.

- Nálam. Ne haragudj, nem akartalak így szállodába vinni. Ne aggódj, nem fogom kihasználni a helyzetet - mondta halkan maga elé.

- Tudom - feleltem magabiztosan, majd elmosolyodtam. - Bízok benned.

Annyira képtelenségnek tűnt ez a gondolat, de mégis igaz volt. Ezért csak mosolyogni tudtam rajta és egy pillanatra elfelejtettem minden bajomat. A hűs nyári éjszakában egyre jobban kitisztult a fejem, aminek nagyon örültem. Hát igen, már megint rövid ideig tartott az alkohol hatása. Túl hamar ittam meg, túl sokat, és már alig érzem, hogy egyáltalán ittam. Ez talán annyira nem is csoda, tekintve, hogy már rég ittam meg az utolsó pohár tequilámat.

Nem nagyon figyeltem az útra, ezért jóformán csak akkor tértem magamhoz, amikor Ákos már a lakása ajtaját kinyitotta. Egy pillanatra engedett csak el míg a kulcsot előkereste, utána azonnal ismét átölelt és bevezetett a lakásba. A tágas nappaliban azonnal a kanapéhoz vezetett, majd óvatosan leültetett rá.

- Érezd magad otthon, rendben? Elkészítem a vendégszobát, azonnal jövök - mondta halkan, majd mire válaszolhattam volna, már magamra is hagyott.

Nem volt erőm körülnézni a félhomályba borult lakásában, mert még nem voltam elég józan. Nagyon nyomottnak éreztem magam és nem esett jól a bezártság. Körülnéztem, és végül a szemem azonnal megtalálta, amit keresett: az erkélyajtót. Magabiztosan felálltam a kanapéról, majd gondolkodás nélkül elindultam a nappali másik végéből nyíló ajtóhoz. Egyáltalán nem szédültem már és a koordinációm is visszatért. Olyan volt, mint amilyennek lennie kellett.

Szinte azonnal elmosolyodtam, amikor kiléptem az erkélyre. Nagyon kellemes érzés volt, hogy ismét az arcomon éreztem a hűs nyári szellőt és ez mintha a fejemet is egyre jobban kitisztította volna.

- Hát itt vagy - szólalt meg váratlanul a hátam mögött Ákos. A hangja aggódó volt, de egyáltalán nem volt megrovó azért, mert egyedül ki mertem ide jönni. Reméltem, hogy ismer már annyira, hogy tudja, nem jönnék ki ide egyedül, ha nem lennék már józan.

- Igen - feleltem halkan. - Szükségem volt friss levegőre.

- Jobban vagy már? - kérdezte halkan, majd mellém lépett.

- Igen, határozottan - feleltem nagyot sóhajtva. Jó érzés volt, hogy mellettem van, de nem tudtam elfelejteni, hogy miért alakult ez így. - Sajnálom, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak.

- Ne aggódj, semmi olyat nem tettél, ami gondot okozna a munkahelyünkön

Egy pillanatra elnevettem magam, mert én ebben nem voltam annyira biztos. Tisztán emlékeztem mindenre, de volt egy olyan pillanat, amikor olyan erős késztetést éreztem, hogy megcsókoljam, hogy nem mertem bízni abban, hogy valóban nem tettem meg. Ez pont azután volt, hogy leszedte rólam azt az idegesítő férfit... Túlságosan is élénken élt még bennem ez az emlék.

- Szóval nem csókoltalak meg mindenki előtt? - kérdeztem tőle nevetve és közben felé fordultam

- Miért? Akartad? - kérdezett vissza döbbenten.

A tekintetünk ismét összeakadt és tudtam, hogy ismét végem van. Nincs itt senki, nincs aki visszatartson... A szikra... Ismét... Annyira kedvesen nézett rám, és valóban megdöbbent a válaszomon, miszerint meg akartam csókolni a klubban. A szemei ugyanakkor felcsillantak a csók hallatán, ami nekem elég volt ahhoz, hogy döntsek.

Gondolkodás nélkül megszüntettem a köztünk lévő távolságot és megcsókoltam őt. Éreztem rajta, hogy még jobban megdöbbent. De talán túlságosan is vágyott rám, hogy ellenkezni tudjon, ezért azonnal viszonozta a csókomat és szorosan magához ölelt. Mohó és szenvedélyes volt a csókunk, pont olyan, mint legutóbb. Még most is égett bennem annak az emléke és most is túl édes volt ahhoz, lemondjak róla. Égtem, ismét ezer fokon égtem, és majd megfulladtam, annyira kapkodtam levegő után. Habozás nélkül nyúltam Ákos pólója alá, folytatva ott, ahol délután abbahagytuk. De ő ahelyett, hogy élvezte volna az érintésem, egyszerűen megdermedt. Óvatosan elszakadt az ajkaimtól, majd legnagyobb döbbenetemre hátrébb lépett tőlem.

- Ne veszítsd el a fejed, kérlek - mondta nagy levegőt véve és igyekezett visszaállítani a légvételét a normál tempóra. - Nem vagy józan.

- Annyira pontosa józan vagyok, hogy tudjam mit akarok - mondtam határozottan, mire ő csak egy fájdalmas sóhajt hallatott.

- Ne csináld ezt. Azt sem tudod mit akarsz, a férjed is visszatért és nem vagy magadnál.

- Magamnál vagyok, és szükségem van rád - bizonygattam neki, de úgy tűnt, hogy a szavaim siket fülekre találtak.

- Gyere, inkább menjünk be a lakásba, meg fogsz fázni - mondta fájdalmas arccal, majd az ajtó felé mutatott. Döbbenten néztem rá, mert egyszerűen nem értettem, hogy miként van ereje ismét visszalépni... Miért ilyen erős? Tudja jól, hogy szeretem és kell nekem, de akkor miért? Gábor korai hazatérése nem változtathat meg ismét mindent közöttünk... Vagy igen? Hiszen elbizonytalanodtam... Előtte nem álltam ki a döntésem mellett és most Gábor abban a tudatban vár haza, hogy minden rendben lesz, nem válok el tőle... Még nem.

Beláttam, hogy Ákosnak igazan van... Megadóan sóhajtottam, majd elindultam az ajtó felé. Mikor elhaladtam mellette megálltam, és ránéztem. Nem akartam ismét a nyakába borulni, ennyi önbecsülésem volt még. Az előbb ő tolt el magától, nem vagyok ostoba, hogy az akarata ellenére ismét letámadjam. Csak álltam előtte és néztem a gyönyörű szemeit, amiben még mindig ott csillogott a vágy. Túlságosan is csillogott... És én túlságosan is vágytam az ölelésére...

- Tényleg részegnek tűnök? - kérdeztem tőle halkan, majd óvatosan az arcához értem. Mélyen néztünk egymás szemébe, és élveztük a pillanat varázsát. Tudtam, hogy piszkosul játszok, de tudnia kell, hogy én kitartok mellette. Szükségem van rá.

Éreztem, hogy Ákos légzése ismét felgyorsul az érintésem nyomán, és ekkor már tudtam, hogy nyerni fogok. Érzékien beharaptam az alsó ajkam, az ajkára néztem, majd vissza a szemébe.

- Nagyon gonosz vagy - nyögte fájdalmasan, és mire válaszolhattam volna neki, magához rántott és hevesen megcsókolt.

A testem azonnal lángra lobbant és ész nélkül hozzápréseltem magam. Ő szorosan magához ölelt és egy pillanatra sem hagyta abba a csókot. Izzottunk, szó szerint mindketten izzottunk a csóktól és a tűzforró szenvedélytől. Másodpercek alatt képesek voltunk mindketten ugyanazon a hőfokon égni, mint amin legutóbbi csókjainkkor. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig csókolóztunk az erkélyen, mikor egyszer csak ismét lassulni kezdett a csókja és búcsúzkodó lett.

- Menjünk vissza a lakásba és fejezzük ezt be - mondta fájdalmas arccal. - Nem lehetünk együtt, te is tudod. Így nem...

Igen, ebben igaza van... Ezt nem lehet, még egyáltalán nincs tisztázva körülöttünk ez az egész bonyolult helyzet... Fájdalmasan bólintottam a mellkasába, majd elengedtük egymást. De Ákos keze ezúttal is az enyémre siklott, belekulcsolta az övét, majd úgy vezetett vissza a lakásba.

Gondolom a vendégszoba felé húzott, hogy bekísérjen, de én a nappali közepén megtorpantam. Ő is megállt, majd értetlenül nézett vissza rám.

- Nem tudok még aludni... - feleltem letörten, és éreztem, hogy ismét utolér a fájdalom, amit eddig próbáltam távol tartani magamtól. A testem elkezdett remegni és a könnyeim kicsordultak.

Ákos azonnal mellém lépett és mire folytathattam volna, már szorosan magához ölelt. Csendben kezdem el a karjaiban sírni és közben fohászkodtam a megoldásért, ami kirángat végre ebből a helyzetből. Gábor jutott az eszembe és az, ahogy otthagytam őt... Még mindig szeret és a feleségének tart... Az is vagyok... Folytatni szeretné, de én önző módon nem adtam neki esélyt. Pedig megérdemelné... De én nem akarom már ezt a házasságot! Nekem Ákosra van szükségem, ő kell nekem! Szinte felgyulladok a karjaiban és megőrülök, ha végre nem tartozhatok hozzá... Szükségem  van rá... Jobban, mint hinném. De nem lehet...

- Mit szeretnél Gitta? - kérdezte halkan Ákos.

Tudom, hogy kettőnkre értette a kérdését, de én nem akartam válaszolni, képtelen voltam rá. Tudnia kell, hogy őt akarom, de nem lehet... Így nem... Úgy éreztem, hogy a gyűrűk most mintha bilincsként kötnének valakihez olyanhoz, akihez nem akarom. Ez a tudat még inkább elkezdte marni a szívem...

- Egy pohár vizet - suttogtam halkan a karjaiba. - Az most jól esne.

Ákos bólintott, miközben magához ölelt, majd lassan elengedett és magamra hagyott. Én mély levegőt vettem és odasétáltam az erkélyajtó elé, és kibámultam a pesti tájra. A város csendes és nyugodt volt, minden olyan békésnek tűnt. Pedig nem volt az... Semmi sem volt békés és jó, és rám sem tudott nyugtatóan hatni a máskor szívmelengető látvány.

Ákos eközben visszatért, halkan mellém lépett és odanyújtotta a poharat, majd ő is kibámult az ablakon.

- Újra együtt vagytok - mondta halkan, miközben én belekortyoltam a vízbe. Nem bírtam válaszolni, csak a könnyeim újbóli útnak indulása mutatta, hogy mindjárt megszakad a szívem.

- Nem, én csak... - kezdtem bele keserűen, de alig ment. Nehezen visszanyeltem a könnyeimet, majd végre folytattam. - Előbb hazarepült és nagyon maga alatt volt. Csak időt kér még tőlem... Esélyt... Annyira össze volt törve, és egyszerűen esélyem sem volt tiltakozni. Csak az ujjaimra húzta a gyűrűt, és... Nem tudom, képtelen voltam akkor ismét elküldeni. Majd megöl belül a bűntudat. Én tudom, hogy vége, de ő nem akarja felfogni...

- Értem.

Megittam a maradék vizemet, majd mire bármit is tehettem volna, Ákos kivette a kezemből és ismét magamra hagyott. Egyedül maradtam a szívemet mardosó fájdalommal és tovább néztem ki üres tekintettel a városra. Mikor hallottam, hogy Ákos visszaért a helyiségbe, folytattam.

- Majd megszakad a szívem, mert már nem bírok több fájdalmat elviselni. Gyötör a bűntudat Gábor miatt, mert még a felesége vagyok és ő is ebben a tudatban él. Közben pedig a szívem már rég máshol jár és ez egyszerűen kettészakít - mondtam keserűen, majd hátat fordítottam az erkélyajtónak és Ákosra néztem. Ő a nappali közepén állt és fájdalmas tekintettel nézett rám. Azt láttam rajta, hogy talán végre megértett engem és átérzi, hogy mennyire nehéz helyzetben érzem magam. Egy pillanatra azt láttam a szemén, hogy elszáll belőle minden kétség, és elhatározásra jutott.

Közelebb lépett hozzám és gyengéden megfogta a kezeimet.

Következő rész

**************************

Tudom, hogy most extragonosz voltam, hogy itt fejeztem be a fejezetet, de nem véletlenül tettem így.:) A következő fejezet igazán különleges lesz, és ezzel indítjuk majd az új évet az oldalon.:)