Meredten néztem ki a repülőgép ablakán és figyeltem a már
sötétbe borult világot. A városok fényei alattunk úgy ragyogtak, mint ezernyi
csillag az égen. Fenséges látvány lett volna, ha éppen meg tudja érinteni a
szívemet. De nem tudta... Folyton csak a tegnapon és a mai napon járt az eszem
és alig tudtam elhinni, hogy már hazafelé repülök. Könnybe lábadtak a szemeim,
ahogy újra magam előtt láttam Gábor értetlen arcát, amikor betoppantam hozzá a
hotelba. Teljesen ledöbbent, és nem tudta mire vélni a látogatásom. Mikor
felhívtam Amszterdamban és megkérdeztem hol van éppen, alig tudtam kiszedni
belőle a választ, anélkül, hogy ne kezdett volna el a telefonban faggatni, hogy
miért mentem utána.
*
- Mégis mi történt Gitta? Halálra rémisztesz - mondta Gábor,
amint beléptem hozzá a hotelszobába. Idegesen magához ölelt, majd sürgetően a
szemembe nézett. - Miért jöttél utánam?
- Sajnálom, hogy ezt tettem, de egyszerűen nem bírtam
megvárni, míg hazajössz. Teljesen kiment a fejemből az utazásod, és mire
hazaértem csütörtökön este, te már sehol sem voltál.
- Nem várhatott volna ez addig, míg hazaérek? - kérdezte
értetlenül, mire én hevesen megráztam a fejem.
- Nézd, tudom, hogy ez neked talán váratlan lesz, de nekem
egy cseppet sem az.
- Miről beszélsz? - kérdezte felvont szemöldökkel és közben
karba tette a kezét.
- Képtelen vagyok ebben a házasságban maradni Gábor... Nekem
ez... Egyszerűen nem megy már... Fogalmam sincs, hogy mit gondoltam akkor,
amikor hozzád mentem... Félre ne érts kérlek, nem téged hibáztatlak...
Tökéletes páros vagyunk ma is, de ez csak a felszín. A kirakat, amivel eddig én
is megelégedtem, de rájöttem arra, hogy ez nem elég. Egy sekélyes senkivé
váltam ebben a kapcsolatban, és olyan dolgokkal voltam megelégedve, amik azt
hittem, hogy az életet, és a boldogságot jelentik.
- Van valakid, igaz? - szegezte nekem a kérdést dühösen.
- Nem, nincs! - vágtam rá azonnal. Tulajdonképpen nem
hazudtam neki, mert semmi sem volt köztem és Ákos között. Nem csaltam meg, és
hű voltam hozzá mindvégig. - Én nem erről beszélek Gábor. Igen, lehet, hogy
másra lesz szükségem, de itt most nem ez a probléma.
- Hát akkor? - kérdezte szem forgatva és közelebb lépett
felém.
- Basszus Gábor, még csak nem is ismerjük egymást! Azt a
felszínes mázt ismerjük csak, amit mindketten a külvilág felé mutatunk. Az ég
világon semmit sem tudok rólad. Soha nem mélyült el igazán a kapcsolatunk...
Talán szerettük egymást, jó volt együtt a szex, közösek voltak a céljaink, de
ne mondd nekem, hogy neked ennyi elég.
- Gitta... Komolyan Amszterdamban kell ezt megvitatnunk?
- Mégis mikor máskor Gábor? - csattantam fel mérgesen. - Látod
erről beszélek, meg sem akarsz hallgatni. Tudom, hogy nem itt kellene, de
elegem van már abból, hogy folyton a szőnyeg alá söpörjük a problémákat.
Képtelen voltam még egy hetet várni, amíg ezt meg tudjuk beszélni. Betelt a
pohár...
- Azt látom - mondta csípősen, majd megrázta a fejét. Úgy
nézett rám, mint aki fel se akarja fogni a szavaim jelentését, mintha csak azt
meséltem volna el neki, hogy összetört egy tányér otthon, Magyarországon.
- Most sem figyelsz rám... - mondtam hüledezve és megráztam
közben a fejem. Annyira tehetetlennek éreztem magam, egyszerűen nem tudtam,
hogy mi mást mondhatnék még neki. Mintha fel sem fogta volna, amit mondtam...
Vagy nem érdekli... Vagy talán nem vesz komolyan?
- Dehogynem figyelek Gitta. De szerintem most csak ki vagy
borulva, és nem tudod megfelelően kezelni ezt. A szülinapod óta nem vagy
magadnál, azóta teljesen megváltoztál - tette hozzá fejcsóválva, majd még
közelebb lépett hozzám és óvatosan végigsimított a kézfejével az arcomon. - De
semmi baj, ez is elmúlik majd, és minden rendbe jön.
Döbbenten néztem rá, lehunytam a szemem és hevesen megráztam
a fejem. Egyre kétségbeesettebbnek éreztem magam, mert nem akarta megérteni
azt, amit szerettem volna a tudtára adni. Éreztem, hogy a könnyeim kicsordulnak
az elfojtott dühtől és a maró fájdalomtól. Pontosan úgy viselkedett most is,
ahogy szokott. Felületesen kezeli a problémát, megvárja míg lenyugszok és utána
békésen él tovább mellettem, mintha minden magától megoldódott volna.
Mikor végre kinyitottam a szemem és ránéztem, döntöttem.
Megfogtam az arcomon lévő kezét és eltoltam magamtól.
- El akarok válni - mondtam ellentmondást nem tűrően.
Tudtam, hogy az észérvek itt már mit sem segítenek, nem érdekli őt, hogy mit
érzek.
- Ne tégy olyan kijelentéseket Gitta, amit később meg fogsz
bánni - mondta mosolyogva, mintha egy ostoba kisgyereknek beszélne, akit meg
kell vigasztalnia, mert elvették a kedvenc játékát. Egyáltalán nem volt képes
komolyan venni most sem, pont úgy mint az elmúlt években. Csak ennyi kellett és
éreztem, hogy végleg elszakad az a cérna.
- Erről beszélek Gábor! - estem neki szinte már kiabálva. -
Gyűlölöm amikor ezt csinálod! Nem érdekel téged, hogy mi bajom van, nem
érdekel, hogy nem szeretlek, nem érdekel, hogy egy olcsó és billegő kártyavár a
házasságunk! Nem ismersz, nem tudod ki vagyok, nem tudod mit érzek! Ostoba
voltam, hogy éveken keresztül azt hittem, hogy erről kell szólnia az életnek.
Igen, megváltoztam miután 30 lettem, mert ez sok mindenre rádöbbentett. Az élet
túl rövid, hogy ilyen üresen élje le egymás mellett két ember. Lehet, hogy ez
neked elég és tökéletes, de nekem nem! Én ettől többre számítottam!
- De mégis mi a francot vártál Gitta? - esett nekem mérgesen
Gábor. - Azt ne mondd nekem, hogy te olyan rohadtul sokat tettél ezért a
házasságért! Munka, barátnők, divat, szebbnél szebb ruhák, ékszerek és szex.
Minden mennyiségben! Soha egy rossz szavad nem volt, és most úgy érzed, hogy
jogosan esel nekem ezekkel az indokokkal?!
- Nem mondtam, hogy jogos, de akárhányszor valami súlyos
problémánk került a felszínre, te mindig úgy alakítottad a dolgokat, hogy végül
a szőnyeg alá lett söpörve. Vagy lehet, hogy te magadban megoldottnak vélted
őket, csupán én nem tudtam annak tekinteni!
- És ezt így kell a fejemhez vágni? - kérdezte dühösen,
széttárt karokkal. - A világ másik végére utánam jössz, hogy rám zúdítsd az
éppen aktuális hisztidet?!
Azt hiszem az a cérna végleg teljesen elszakadt abban a
pillanatban, amikor Gábor ezt kimondta. Dühösen felé léptem és habár a
könnyeimtől alig láttam belőle valamit, arra még képes voltam, hogy tiszta
erőből lekeverjek neki egyet.
Gábor ezt követően azonnal a kezem után kapott és olyan
erővel szorította meg, hogy azonnal elzsibbadt a csuklóm.
- Nehogy azt hidd, hogy szó nélkül tűröm az újabb
ostobaságod! - sziszegte mérgesen az arcomba.
- Eressz el! - mondtam neki dühösen.
- Majd ha lehiggadtál!
- Melletted sose tudok lehiggadni, mert téged egyáltalán nem
érdekel a véleményem és amit akarok!
- Hogyne érdekelne! - csattant fel mérgesen. - A gyerek
projektnél is a te szavad döntött, én elfogadtam.
- Még jó, hogy az én szavam döntött, mert a felelősség nagy
része rám hárulna az egészben! Sose volt olyan erős a kapcsolatunk, hogy elbírt
volna egy vagy akár több gyereket.
- Meg se próbáltuk, hogy mondhatod ezt? - kérdezte mérgesen
és közben még erősebben szorította a kezem.
- Kérlek eressz el és zárjuk le ezt békésen - váltottam
szelídebb hangnemre. - Vedd már észre te is, hogy nincs értelme folytatnunk.
Csak marjuk egymást...
- Én ezt nem így látom - mondta egy kicsit nyugodtabban és
közben végre elengedte a kezemet.
- Sajnálom Gábor... Nem így akartam ezt lezárni... - mondtam
bűnbánóan, mire ő keserűen felnevetett.
- Nem-e? Mégis így tetted Gitta. Bocs, ha nem bírtalak
komolyan venni, és bevallom őszintén, még most sem megy. Majd otthon
elrendezünk mindent.
- Látod Gábor, erről beszéltem... - mondtam neki halkan és
könnyes szemekkel. - Csak halogatod a tisztázást és most sem veszel komolyan.
Pedig itt a végén ideje lenne...
Mély levegőt vettem, majd hátat fordítottam neki és
elindultam az ajtó felé.
- Remélem lenyugszol, mire hazaérek - szólt utánam mérgesen,
mire én megfordultam és olyan határozottan néztem a szemébe, mint talán még
soha.
- Én most is nyugodt vagyok Gábor. És remélem, hogy mire
hazaérsz elfogadod, hogy vége.
Mielőtt válaszolhatott volna, ismét hátat fordítottam neki
és magára hagytam.
*
Az az éjszaka... Sajnos nem tudtam rögtön hazarepülni,
jegyet csak ma estére kaptam erre a gépre... Talán nem is baj, mert volt időm a
szállodámban újra és újra átrágni a beszélgetésünket. Tényleg nem akarta Gábor
elfogadni a döntésem... Fel sem akarta fogni, amit mondtam. Nem vett
komolyan... Talán csak akkor döbben majd rá, hogy nem tréfáltam, amikor
aláírjuk a válási papírokat. Nem hiheti azt, hogy ez csak egy üres
fenyegetőzés, mert egyáltalán nem az. Ma már teljesen biztos voltam a dolgomban,
és tudtam, hogy a lehető legjobb döntést hoztam meg.
Szinte felsóhajtottam, amikor végre landolt a gépem
Budapesten. Hazaértem... Végre újra itthon vagyok és a lelkem is egy kicsit
könnyebb. Beszéltem Gáborral, még ha nem is úgy, ahogy terveztem, de tisztában
van az érzéseimmel és a szándékaimmal. Amint lehet beadom a válókeresetet és
akkor már csak a múlt lesz ez az üres házasság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése