Bűnös vágyak - 27. fejezet

Próbáltam koncentrálni a munkámra, de alig ment. Folyton Ákos fájdalommal teli tekintete lebegett a szemem előtt, ami teljesen maga alá temetett. Nagyon fájt így látnom őt, és ami még inkább nyomasztott az az volt, hogy tudtam, miattam van az egész. Annyira dühített, hogy nem tudtam most vele beszélni, és nem mondhattam el, hogy milyen döntésre jutottam. De vajon érdekelné még? A hétvégén szó szerint ajtót mutattam neki, nem várhatom tőle, hogy ezután vidáman vonjon a karjaiba.

Már ebédidő is elmúlt, amikor váratlanul kopogtattak az ajtómon. A szívem azonnal őrült tempóra kapcsolt, amikor megláttam az üvegajtó mögött Ákost. Intettem neki, hogy jöjjön be, ő pedig habozás nélkül benyitott hozzám.

- Jó napot Brigitta - köszönt nekem a szokásos hivatali stílusában. Az én irodám nem volt olyan biztonságos kettőnkre nézve, mint az övé, ezért tartanunk kellett magunkat az eddigi szerepünkhöz.

- Jó napot Ákos - köszöntem neki halkan, mire ő becsukta maga mögött az ajtót, besétált elém és azonnal leült az asztalom előtti székre.

- Nem fejeztük be a reggeli beszélgetést. Úgy láttam, hogy mondani akartál valamit - mondta halkan és közben egy pillanatra sem engedett fel a maszkja. Próbáltam nem foglalkozni ezzel, mert tudtam, hogy az üvegajtóm miatt teszi, mert nálam bárki megláthat minket. De mégis nagyon zavaró volt ez a rideg viselkedése...

- Ezt nem így és nem itt akartam elmondani - feleltem neki fejcsóválva. Nagy levegőt vettem és úgy döntöttem, hogy inkább elmondom neki azt, amire az éjjel jutottam. Semmi értelme titkolóznom előtte. Pont előtte nem tehetem most ezt meg... - Nem várok tőled semmit sem, és tisztában vagyok a kényes helyzetünkkel. Csak szerettem volna ha tudod, hogy döntésre jutottam Gábor kapcsán. Nincs értelme tovább együtt maradnunk.

- Valóban? - kérdezte Ákos felcsillanó szemekkel, ami szinte azonnal tova is tűnt. Hirtelen nyomott lett és bűntudat jelent meg az arcán. - Én nem kértem ezt tőled és nem akarom, hogy miattam hozz ilyen felelőtlen döntést.

- Nem, ezt nem miattad hozom. Közvetve talán, de nem te vagy az oka. Nem akarom, hogy emiatt magadat hibáztasd. Te döbbentettél rá, hogy boldogtalan vagyok a férjem mellett és hogy nincs több már a házasságunkban.

- A férjed hogy fogadta ezt? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, mire én hevesen megráztam a fejem.

- Még nem volt alkalmam beszélni vele.

Értetlenül nézett rám, majd egy pillanat alatt düh jelent meg az arcán.

- Akkor mégis miért mondtad el ezt nekem? Még semmi sem biztos, lehet hogy végül megbeszéltek mindent és újra rendbe jöttök - mondta csalódottan. - Félre ne érts, én nem akarok neked rosszat, de most úgy érzem, hogy játszol velem.

- De Ákos, ez nem így van - vágtam közbe esdeklően, mire ő türelmetlenül felpattant a székből.

- Nézd Gitta, én is ember vagyok és még ha nem látszik is, vannak érzéseim, amiket egyáltalán nem vagy képes figyelembe venni. Elhiszem, hogy bizonytalan vagy, de már megmondtam, nekem nem kell egy oda-vissza táncoló kapcsolat. Tisztán látom rajtad, hogy még mindig bizonytalan vagy. Ne aggódj, pontosan emlékszek mindenre, ami volt Brüsszelben köztünk, de ennek ellenére is azt látom, hogy neked az ég világon semmit sem jelentett. Ne haragudj, de én nem akarok részt venni ebben a játékban. Meguntam már, hogy valaki a kénye-kedve szerint parkoló pályára tesz, amíg rendezi az életét.

Döbbenten néztem végig Ákoson, aki úgy állt felettem, mint egy merev kőszobor, de a hangja ennek ellenére is tele volt keserűséggel és dühvel. Nem várta meg, hogy egy szót is szóljak, hanem egyszerűen csak hátat fordított nekem és magamra hagyott.

Üveges tekintettel meredtem magam elé, és próbáltam felfogni a szavai jelentését és rájönni, hogy hol rontottam el. Tévedtem... Mégsem kellett volna ezt most elmondanom neki... Igaza van, semmi sem biztos még, hiába érzem most száz százalékig eltökéltnek magamat. Valóban azt hihette, hogy csak játszok vele és ő a második számú, miután végre Gábornak búcsút intek. Remek... Sikerült vérig sértenem ezzel őt és az önérzetébe is beletapostam... De mégis mit vártam tőle? Hogy majd pincsikutyaként, hajbókolva a lábaim elé veti magát és magasztalni fog, amiért végre döntöttem? Ostoba voltam és ezt nem gondoltam végig alaposan... Tényleg nem keverhetem most a szálakat, előbb Gáborral kell rendeznem mindent.

Alig vártam, hogy végre elszálljon a munkaidőm és mehessek haza beszélni Gáborral. De pechemre újabb és újabb munkákkal halmoztak el az osztályról, amiket nem tehettem félre, mindet még ma meg kellett csinálnom. Így öt óra helyett csak jóval hét után tudtam hazaindulni. Borzasztóan fáradt voltam, de ez most egy cseppet sem érdekelt. Minél előbb túl akartam lenni a mai beszélgetésen, és csak ez számított.

Legnagyobb döbbenetemre teljes sötétség volt a lakásban, amikor hazaértem. Gábor nem tudhatta, hogy mire készülök, ezért azt hittem, hogy vacsorával vár majd haza, amiért ma nekem kellett túlóráznom. De ehelyett csak egy apró levelet találtam a konyhaasztalon.

" Drága Gittám! Sajnálom, hogy pont ma kellett túlóráznod, ezért nem tudtunk méltón elköszönni egymástól. Reméltem, hogy nem felejtetted el, hogy ma este utazom el. Te is tudod, a munka az első, ezért nem haragszok, hogy épp ma kellett tovább bent lenned. Nagyon szeretlek Kicsim, és már alig várom, hogy elszálljon ez a másfél hét. Gábor"

Azt hittem, hogy azonnal a falba verem a fejem. Hogy is felejthettem el, hogy ma este utazik el? Mióta hazajöttem Brüsszelből szóba sem került, és most... Ez túl váratlanul ért... Tisztán emlékeztem arra, hogy a múlt héten Gábor említette, hogy megint ki kell utaznia Amszterdamba előbb, mint ahogy tervezték. Másfél hét... Hogy leszek képes még másfél hétig egyedül élni azzal a tudattal, hogy a házasságunknak vége? Nem lehet ilyen kegyetlen a sors velem... És amilyen peches vagyok, akkor fog csak Gábor hazajönni, amikor mi a csapatépítő tréningre indulunk. Hát ez remek... Ennél jobban össze se jöhettek a dolgok... Most mégis mit csináljak? Mintha az élet is azt akarná, hogy ne tudjak elszakadni Gábortól...

Következő rész