Bűnös vágyak - 26. fejezet

A hetem további része mondhatni, hogy pocsékul telt. Másnap igyekeztem nem találkozni Ákossal és ez sikerült is. A szerdám is hasonlóan sikeres volt, de aznap este kezdtem úgy érezni, hogy egy végtelen nagy űr tátong a szívemben. A hétfői fájdalmas, mondhatni búcsúnk óta nem láttam Ákost, és ez feloldozás helyett, már inkább büntetés volt. A bűntudatom enyhült eközben, de teljesen halottnak éreztem magam Gábor mellett. Talán a szívemet árultam el estéről estére, amikor próbáltam visszatalálni hozzá, de hiába, a szex sem segített, inkább csak rontott mindenen.

Mikor szerda este a szokásos esti együttlét után elvonultam a fürdőbe, már éreztem, hogy nagy baj van. A könnyeim patakokban folytak és nem voltam képes megálljt parancsolni nekik. Alig pár perce éltem át a gyönyört Gábor karjaiban, és addig a pillanatig nem is volt gond, amíg ő is át nem élte a kéjt... Abban a másodpercben valami olyan fájdalom kezdte marni a lelkem, hogy fogalmam sincs miként bírtam ki, hogy ott előtte ne kapjak sírógörcsöt... Sose éltem át még csak hasonlót sem... Nem tudtam mire vélni, nem értettem, hogy miért volt ez, vagy hogy egyáltalán mit tehetnék ellene. Egy dologban voltam biztos: azon az úton haladok, amivel végleg tönkreteszem magam. Megéri ezt csinálnom? Megéri ismét a szőnyeg alá söpörni problémákat?

Mintha a tükör előtt állva vált volna világossá számomra minden. A könnyeim már elapadtak és összetörten meredtem magam elé, és néztem azt a nőt, akivé lettem. Egy üres, élettelen nő... Nem folytathatom ezt tovább, ez egyáltalán nem vezet jóra. És most nem arról van szó, hogy érzek-e valamit Ákos iránt vagy sem. Talán csak ő kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, egy sekélyes házasságban élek, ami semmire sem vezet.

- Mit tegyek most? - suttogtam magam elé a tükörbe, de amint kimondtam, már tudtam is a választ. Lehunytam a szemem és éreztem, hogy egy apró könnycsepp gördül le az arcomon. Beszélnem kell Gáborral... Nem halogathatom tovább, beszélnem kell vele még most.

Mély levegőt vettem és felkészültem arra a lehetetlen feladatra, ami most rám várt. Összeszedtem magam és kimentem a fürdőből, egyenesen a hálóba. Minden porcikám rettegett, de ahogy végiggondoltam újra, hogy mennyire nem vagyok vele boldog, egyre magabiztosabb lettem.

Halkan besétáltam a szobába, és legnagyobb döbbenetemre Gábor már aludt. Lassan odasétáltam az ágyhoz és leültem a szélére. Csendben néztem, ahogy békésen alszik, és közben visszajátszottam magamban a megannyi együtt töltött boldog percet. Ma már ezek sehol sem voltak... Mintha a szeretet is, amit éreztem iránta, az is megkopott volna. Békésen aludt előttem, és miközben néztem őt, a bűntudaton kívül semmit sem éreztem. Bántott, hogy fájdalmat fogok okozni neki azzal, amit el kell mondanom majd. De nem most... Képtelen voltam felkelteni és rázúdítani mindent. Igazából lehet, hogy nem is érdekelné. Már a napját sem tudom, hogy mikor foglalkozott velem úgy, ahogy arra valóban szükségem lett volna... Amikor nem csak a testemmel foglalkozott, amikor nem csak számtalan ajándékkal halmozott el... Volt egyáltalán valaha ilyen? Talán még az első hónapokban, de nem mernék rá megesküdni...

Fájdalmasan bólintottam, majd ledőltem mellé az ágyra. Csendben néztem őt a félhomályban és próbáltam megbocsátani magamnak azért, amit tenni készültem. Holnap beszélnem kell vele...

*

Mikor reggel felébredtem, Gábor ismét sehol sem volt. Ezt most egy cseppet sem bántam, mert nem tudom, hogy képes lettem volna-e estig halogatni a nagy beszélgetést. Mivel időt nyertem, egy kicsit fellélegezhettem. Gyorsan elkészültem után, és hamar az munkahelyemen találtam magam. Már az irodám felé baktattam, amikor kezdtem érezni, hogy valami egyre jobban meg akar fullasztani. Féltem bevallani magamnak, hogy ezt Ákos hiánya okozza. Hétfőn láttam őt utoljára és ma már csütörtök van... Ahhoz képest, hogy előtte négy napig szinte sülve-főve együtt voltunk, ez rengeteg idő volt. Nyomasztott, hogy nem tudtam mi van vele, aggódással töltött el, hogy még az épületben sem futottam össze vele, amit nem tudtam mire vélni. Túl mozgalmas volt ahhoz a hétfő, hogy most hirtelen ennyire eltűnjön.

Legnagyobb döbbenetemre hirtelen a folyosón vele szembe találtam magam, még jóval azelőtt, hogy elértem volna az irodámat.

- Jó reggelt Brigitta! - köszönt rám kimérten.

- Jó reggelt Ákos - feleltem halkan, és közben próbáltam egy ártatlan szemöldökfelhúzással megkérdezni tőle, hogy minden rendben van-e. A szokásosnál is ridegebbnek tűnt és ez nagyon aggasztott. Ő nem felelt, hanem szó nélkül elsétált mellettem, ami abban a pillanatban felért egy halálos késszúrással a szívembe.

- Ha teheti, kérem ma keressen fel, sürgősen beszélnem kell önnel - szólt hátra félvállról, de közben egy pillanatra sem állt.

Én döbbenten néztem után és nem értettem, hogy mégis mi volt ez az egész. Valami baj van? Esetleg rám neheztel? Vagy valami még rosszabb... Talán fejlemények vannak a vizsgálatról, és emiatt ilyen feszült...

Erőt vettem magamon, és eldöntöttem, hogy nem most azonnal megyek utána. Nem kezdhetem folyton nála a napjaimat... Idegesen vettem be magam az irodámba és próbáltam lekötni magam a munkáimmal. Körülbelül egy óra hosszat sikerült ezt megtennem, utána feszülten pattantam fel a székemből és elindultam hozzá.

Tanultam a hibámból, ezért megfontoltan kopogtattam az ajtaján. Amint meghallottam a zöld jelzést adó "szabad" szót, azonnal benyitottam. Az asztala mögött ült és felnézett a laptopjáról, amint beléptem. Az arca végre életet mutatott, de úgy éreztem, hogy annál a bánatnál, ami rajta ült, még a halott maszkja is jobb volt.

- Beszélni szerettél volna velem - mondtam halkan, majd közelebb sétáltam hozzá.

- Nem - felelte érzelemmentes hangon, mire is felszaladt a szemöldököm. - Csupán elejét akartam venni annak, hogy esetleg újra meggondolatlanul benyitsz az irodámba, ezért lehetőséget adtam neked arra, hogy ha akarsz beszélni a hétfő miatt, akkor nyugodtan felkereshess. Tudom, hogy rosszkor jött az elutazásom, de nem várhatott a dolog. Még hétfő este el kellett utaznom az igazgató tanácshoz, és csak tegnap jöttem vissza.

Döbbentem néztem rá, ami látszólag aggódással töltötte el. Ezek szerint itt sem volt kedden és szerdán a cégnél. Ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen, feleslegesen törtem magam azon, hogy ne találkozzak vele. Létezhet egyáltalán ilyen szerencsés egybeesés? Valószínűleg nem...

- Nem is tudtam, hogy elutaztál - mondtam döbbenten. Egy árnyék suhant át az arcán, ami még komorabbá tette őt. Akármennyire sem szerettem volna tudomást venni erről, nem ment. Ő is szenvedett, ezt tisztán láttam rajta.

- Értem. Ezek szerint nem akartál beszélni a történtekről. Semmi baj, ne haragudj, hogy ok nélkül iderángattalak - mondta kimérten, majd ismét a laptopjára emelte a tekintetét.

- Ákos - ejtettem ki halkan a nevét, mire ő lassan felnézett rám. A tekintete tele volt szelídséggel, de a fájdalom is még ott ült bennük. Összeszorult a szívem a látványtól és alig bírtam megszólalni. Egészen addig nem is ment, míg nem sétáltam oda hozzá és le nem ültem elé a székre. Ő illedelmesen lehajtotta a laptop kijelzőjét, és eltolta kettőnk közül. - Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe sodortalak.

- Nincs miért bocsánatot kérned Gitta - felelte szelíden. - Nem vagy felelős semmiért sem.

- De igen Ákos, az vagyok - mondtam halkan és közben leszegtem a fejem.

- Nézd Gitta, én... - kezdte halkan, és láttam, hogy elindult a keze az enyém felé, ami az asztalon hevert. Váratlanul mégis megszakadt a mozdulat és nem ért hozzám.

- Úgy érzem magam, mint aki aljas módon játszott veled a hétvégén, pedig egyáltalán nem akartam. Végre valahára boldog voltam, és önző módon nem törődtem azzal, hogy neked mennyi fájdalmat okozok ezzel.

- Gitta... Nézz rám kérlek - mondta szelíden. Én kelletlenül felnéztem rá, mert nem akartam, hogy lássa a könnyes szemeimet. De miért is titkolnám előtte? Látott már rosszabb állapotban is. - A napját sem tudom, hogy mikor éreztem magam annyira felszabadultnak, mint azon a hétvégén. Nem mondom, hogy nem szenvedek nap mint nap nélküled, de arra a hétvégre mégsem tudok úgy gondolni, mint egy fájdalmas emlékre. Én boldog voltam akkor melletted, ezért nincs miért bocsánatot kérned. Nem haragszok rád - tette hozzá alig hallhatóan, amivel csak azt érte el, hogy a könnyeim kicsordultak és már az arcomat is elborították.

Ezúttal én voltam az, aki a keze felé nyúlt, és óvatosan hozzáértem. Ő azonnal reagált rá és belékulcsolta az övét. Ez a mozdulat... Ez már csak a miénk volt... Ebben a mozdulatban minden benne volt, ami Brüsszelt jelentette. Mindkettőnk tekintetét rabul ejtette az asztalon egymásba font kezeink. Régi és édes emlékeket idézett fel bennem, amikért ordított a szívem. A kezem lángolt az övében, ami mosolyt csalt az arcomra. Ákos hüvelykujja óvatosan a gyűrűsujjamon levő gyűrűmre siklott és lágyan végighúzta rajta. A gyűrű könnyedén mozgott az ujjamon, magára szegezve ezzel a tekintetem.

- Nem lehet - suttogta Ákos halkan és lassan elengedte a kezem. Őrülten fájt ez a mozdulat tőle és belül szinte sikítani bírtam volna az érintése hiánya miatt.

- Van valami, amit el szerettem volna mondani neked... - kezdtem bele halkan, de a mondatomat kopogás szakította félbe.

Ákos kérdőn rám nézett, amire én csak fájdalmasan bólintottam, majd felálltam a székből és elindultam az ajtó felé.

- Ma még keresni foglak és beszélünk majd - mondta halkan utánam, amire én csak bólintottam, mert a kezem ekkor már a kilincsen volt. Nehéz szívvel nyomtam le, és utat engedtem Máténak, aki az ajtóban állt. Köszöntünk egymásnak, majd én visszaindultam az irodámba, ő pedig bement Ákoshoz.

Talán nem most kellene elmondanom neki, hogy milyen döntésre jutottam. És talán nem kellene, hogy azt higgye, hogy miatta akarok kilépni a házasságomból. Ráébresztett, hogy nem erre van szükségem, de ha utána bármi is lesz köztünk, nem akarom, hogy eméssze magát azért, mert miatta hagytam el Gábort. Ákos és én... Még a gondolata és túl édes és mámorító volt. De nem szabadott most erre gondolnom, előbb Gáborral kell tisztáznom mindent. Mindenki tudja, hogy férjnél vagyok és ha Ákos és köztem lenne valami, óhatatlanul is a megcsalás repkedne a levegőben, még ha nem is lenne igaz... Mindent a maga idejében, először az eddigi életem kell rendeznem, a jövővel ráérek utána foglalkozni.

Következő rész