Amint Ákos irodájához léptem, gondolkodás nélkül
benyitottam. Még a vér is megfagyott az ereimben, amikor tudatosult bennem,
hogy nincs egyedül. Mindketten döbbenten néztek rám, bár a vendége inkább
rosszallóan mért végig. Még régen találkoztam vele, az egyik idősebb tag volt
az igazgatói tanácsból.
- Bocsánat igazgató úr, nem tudtam, hogy vendége van -
mondtam mentegetőzve és szemlesütve. - Elnézést, sosem szoktam ilyen illetlen
lenni, csupán egy fontos ügyben kerestem önt - hadartam zavartan és már léptem
is vissza az ajtóhoz.
- Semmi probléma Brigitta, az igazgató úr már úgyis távozni
készült, semmi szükség arra, hogy elmenjen - mondta Ákos kimérten. - A cég
dolgai az elsők - fordult hivatalos mosolyával a vendége felé, aki kimérten
bólintott, bár látszott rajta, hogy egyáltalán nem tetszik neki, hogy Ákos
ennyivel elintézte a megrovásom.
- Természetesen ez így van - mondta a férfi, majd felállt a
székből és búcsúzásképpen kezet nyújtott Ákosnak, aki szintén felállt, hogy
fogadja a gesztust. - Örülök, hogy ilyen szorgalmas emberek dolgoznak a cégnél
és ha fontos probléma adódik, nem ülnek a babérjaikon - tette hozzá kimérten és
közben rám nézett.
- Valóban - mondta kimérten bólintva Ákos. - Igazán nem
lehet panaszom az itteni dolgozókra, mind remekül végzi a dolgát.
A férfi nem felelt, csak biccentett egyet, majd elegánsan
elsétált mellettem és szóra se méltatva kisétált az ajtón.
- Elment az eszed? - kérdezte tőlem fojtott és dühös hangon
Ákos és közelebb lépett hozzám. - Egy hajszálon múlt, hogy megúsztuk! Gitta,
nem lehetsz ennyire felelőtlen!
- Tisztában vagyok vele és még egyszer mondom, sajnálom -
mondtam erőteljes hangsúllyal az utolsó szót. - Többet nem fordul elő, ígérem.
De ez nem várhatott egy percet sem!
- Nem ér rá a megbeszélés után? - kérdezte Ákos még mindig
feszülten.
- Nem! - vágtam rá határozottan, mire ő megadóan bólintott,
hogy akkor kezdjek bele. - Átnéztem az elmúlt évek kimutatásait és én is felfedeztem
a sikkasztás nyomait. Az elmúlt három hónapban nem egyeztek az általam leadott
végleges példányok azzal, amit László jóváhagyott. Két rövid kérdésem lenne,
amire azt akarom, hogy őszintén és röviden felelj.
Ákos felvonta a szemöldökét és kíváncsian nézett rám. Én is
ugyanezt tettem, mire megadóan bólintott.
- Első. László is benne volt a dologban?
- Gitta ezek olyan kérdések, hogy... Nem kellene ezzel
foglalkoznod - mondta fejcsóválva, mire én szigorúan néztem vissza rá és
közelebb léptem.
- A pénzügyi osztály vezetője vagyok, az én kezem alól
kerültek ki a papírok, amiket meghamisított valaki! - vágtam hozzá mérgesen,
mire ő megadóan bólintott.
- Fogalmam sincs, hogy benne volt-e, a vizsgálat még folyik.
Ezért is utazott ide az igazgató tanács elnöke, vele találkoztál most. Nem
mellettem szavazott az igazgató választáskor, szóval te pontosan tudod, hogy az
előbb az állásommal játszottál - mondta keserűen, mire én azt sem tudtam,
hirtelen, hogy mit feleljek.
- Ne haragudj... Én... Tényleg sajnálom, eszemben se jutott,
hogy lehet nálad valaki.
- Pedig előfordulhat - mondta csípősen, mire is megadóan
bólintottam. - Volt még egy kérdésed. Halljuk.
Mély levegőt vettem, majd feltettem neki azt, ami a
leginkább nyomasztott.
- Honnan tudtad, hogy én nem voltam benne? - kérdeztem
halkan, és feszülten figyeltem őt és minden rezdülését. Szinte rettegtem a
válaszától.
- Nem tudtam - felelte halkan és közben visszasétált az
asztalához és nagyot sóhajtva leült a székébe. Intett nekem is, hogy tegyek
így, de én alig bírtam mozdulni. Teljesen letaglóztak a szavai és lesokkoltak.
Nem tudta? De hát akkor... Engem miért nem vont felelősségre?
- Mikor lettél biztos abban, hogy nem voltam benne? -
kérdeztem tőle lesújtva és közben odasétáltam a székhez és olyan lassan ültem
le rá, mintha a világ megállt volna körülöttem.
- Körülbelül öt perce - felelte halkan és közben végig engem
fürkészett. A tekintete tele volt fájdalommal és... Bűntudattal? De nem, ez
most egyáltalán nem tudott érdekelni, mert azonnal ellepte a fejem a vörös köd.
- Tessék? - csattantam fel mérgesen. - Úgy hívtál el a
konferenciára, hogy nem voltál biztos az ártatlanságomban? És azután is gyanús
voltam neked, hogy Tamás kirúgását elmondtad nekem? Mégis hogy voltál képes úgy
viselkedni velem ahogy tetted és nyitni felém, miközben egyáltalán nem voltál
biztos abban, hogy nem tettem zsebre milliókat Tamással együtt?
- Nézd Gitta, ami kettőnk között történt... Annak semmi köze
ehhez - kezdte halkan, de én azonnal félbeszakítottam.
- Hogyne lenne hozzá köze!
- Az ég szerelmére, halkabban Gitta! - szólt rám halkan és
aggódva, és közben előre dőlt felém a széken. - Mindkettőnket tönkretehetsz
ezzel.
- Nem érdekel! - szűrtem alacsonyabb hangerővel a fogaim
között. Természetesen nem akartam, hogy meghallják a beszélgetésünket, de
amellett, hogy nem volt üvegfala Ákos irodájának, bíztam abban, hogy a
hangszigetelése is elég jó. - Képes voltál úgy csókolni, hogy közben azt hitted
megloptam a céget?
- Nézd Gitta én... Ne keverd a kettőt... Az ami közöttünk
van... Volt... Egyikünk sem tudta a józan eszével visszafogni magát.
- A józan eszével? - kérdeztem tőle elhűlve. - Ezek szerint
ha észnél bírtál volna lenni, akkor visszafogod magad, hogy egy sikkasztót
csókolj éjszakánként?
- Nem Gitta, az Istenért, már meging kiforgatod a szavaimat!
- csattant fel dühösen ő is.
- Nem, ezt mondtad az előbb, én csak fordítottam! - vágtam
hozzá dühösen, majd folytattam. - Azt mondtad, hogy azért engem vittél el az
útra, mert bíztál bennem. Ez hazugság volt.
- Bíztam benned - szólt közbe Ákos. - Valamiért hittem az
ártatlanságodban, ne kérdezd miért, nem tudom. Te azzal rontottál be az
irodámba most, hogy honnan tudtam, hogy ártatlan vagy. Nem hazudtam, tényleg
nem tudtam tényekkel alátámasztani, hogy az vagy. A mostani kérdőre vonásod
volt a sziklaszilárd bizonyítéka annak, hogy nem voltál benne. Emberként jól
ismertelek már, és tudtam jól, hogy nem tennél ilyet, kézzel fogható
bizonyítékot viszont csak most kaptam tőled.
Döbbenten néztem rá és nem tudtam, hogy felsóhajtsak a
megkönnyebbüléstől, vagy lekeverjek neki egyet, amiért nem mondta el, hogy sose
volt biztos az ártatlanságomban. Egyszerre voltam megkönnyebbült és iszonyúan
mérges rá. Talán csalódott is.
- Nézd Gitta, én tényleg elhittem, hogy nem voltál benne,
ezért mertem kockáztatni és téged hívtalak el a brüsszeli útra. A munkád precíz
volt és ha konkrétan nem is volt rá bizonyíték, hogy nincs benne a kezed, a
szakmai tapasztalatom azt súgta, miközben átnéztem az eddigi kimutatásokat,
hogy a sikkasztás azután történt, hogy a papírok kikerültek a kezed közül.
Hangsúlyozom, bizonyítékom nem volt rá. Csak most lett, miután mondtad, hogy
neked megvannak a végleges példányok, amik László elé kerültek. A kérdés már
csak az, hogy Tamás tudta-e módosítani a kimutatást László tudta nélkül...
- Ezzel még semmi sincs rendezve... Igazán elmondhattad
volna, hogy én is gyanúsított vagyok a sikkasztásban... Ezt nem lett volna
szabad eltitkolnod előlem azok után, ami történt köztünk - feleltem neki
keserűen, mire ő bűnbánóan lehajtotta a fejét. - Főnökömként megtehetted volna
ugyan... De ott, Brüsszelben... Nem úgy viselkedtél velem, mintha csak a
főnököm lennél.
- Tudom, hogy el kellett volna mondanom és hogy hibáztam.
Nem is érdemlem emiatt a bocsánatod, csak reménykedek abban, hogy egyszer
elnézed majd nekem a botlásom. Hidd el, nem akartam neked rosszat, csak azt
hittem, hogy kihagyhatlak téged ebből az egész kellemetlen helyzetből.
- A pénzügyi osztály vezetője vagyok, nem maradhattam volna
ki belőle - mondtam keserűen, mire ő fájdalmasan bólintott.
- Igen, most már tudom én is. Sajnálom... Csak meg akartalak
óvni ettől, bár belátom, félreérthető volt a hallgatásom.
- Túlságosan fontos vagy már nekem, hogy haragudni tudjak
rád emiatt... - feleltem halkan, mire ő hálásan rám emelte a tekintetét.
- Köszönöm - mondta felsóhajtva. Úgy láttam, tényleg
feloldozást adtak neki a szavaim, ezért már egy percig sem bántam belül, hogy
megbocsátottam neki. Brüsszelben sem voltam képes sokáig haragudni rá...
Egyszerűen nem ment.
- Ha bármi fejlemény lesz, kérlek ezúttal ne hallgasd el
előlem csupán azért, mert meg akarsz kímélni. Nem vagyok gyerek - mondtam
halkan, mire ő megértően bólintott, majd felállt a székéből.
- Ideje mennünk a megbeszélésre, így is már késében vagyunk.
Fogalmam sincs, hogy miként fogom ezt kimagyarázni - mondta nagyot sóhajtva.
- Egyszerűen - feleltem olyan hangsúllyal, mintha a válasz a
világ legegyértelműbb dolga lenne és közben én is felálltam a helyemről. - Én a
pénzügyi osztály vezetője vagyok, te az igazgató, sikkasztás történt és ezt meg
kellett vitatnunk.
- Nem Gitta, világosan megmondtam, hogy ezt nem fogom
nyilvánosságra hozni - felelte szigorúan.
- De ezzel csak magadnak ártasz! - csattantam fel mérgesen,
mire ő lepisszegett, hogy halkabban beszéljek.
- Nem, ez nem csak rólam szól, most már te is tudod. A
vizsgálat még javában folyik. László helyzete pedig nem tisztázott, ezért nem
hozhatjuk nyilvánosságra.
Felvontam a szemöldököm, amire ő megadóan bólintott.
- Még nem - tette hozzá kijavítva magát. - De most ezt mint
a főnököd mondom, szóval senkinek egy szót se erről.
Mély levegőt vettem, majd megadóan bólintottam és ráhagytam
a dolgot. Igaza volt ilyen szempontból, nem lett volna bölcs és etikus lépés
bizonyíték nélkül gyanúba keverni Lászlót. Mindketten az ajtóhoz sétáltunk és
legnagyobb döbbenetemre Ákos kinyitotta előttem az ajtót.
- Parancsoljon Brigitta - mondta kimérten, és közben egy
pillanatra összeakadt a tekintetünk. Én döbbenten néztem rá, de ő... A felvett
maszkja egy másodpercre eltűnt, mert egy halvány mosoly jelent meg a szája
szegletében, amivel a döbbenetem jutalmazta.
Igyekeztem szigorúan csak magamban mosolyogni az iménti
ajándékom miatt, bár talán nem sikerült túl jól, mert feltűnően jó kedvvel
léptem be vele a tárgyalóba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése