Áldottam az eget, hogy reggel mikor felébredtem Gábor már sehol
sem volt. Nem kellett most kínos magyarázkodásba kezdenem az esti elnyújtott
fürdőm miatt, így ezzel is időt kaptam, hogy szembenézzek a problémákkal, amik
előttem tornyosultak.
Semmi kedvem nem volt bemenni dolgozni, bár talán inkább
talán a félelem az, ami otthon akart tartani. Most először úgy éreztem, hogy
menekülni akarok a problémák elől. De ezt nem tehettem. Immár Ákos is a
sakkmezőre lépett és ezt nem hagyhattam figyelmen kívül. Hiába Gábor mellett
döntöttem tegnap, éreztem, hogy ez a meccs még nincs lejátszva. Még korántsincs
vége, mert valami belül, nem akarta hagyni, hogy vége legyen...
Készülődés közben újra és újra Ákos jutott az eszembe, pedig
próbáltam őt kiűzni a fejemből. Akármit csináltam, mindenről Brüsszel jutott
eszembe. A reggeli... A mosakodás... A sminkelés.... De a legfájóbb pillanat a
tükör előtt ért utol. Akármennyire is szerettem volna kiverni a fejemből, nem
ment... A tükör előtt állva egy üres és élettelen Gitta nézett vissza rám.
Valami hiányzott belőle... Vagy talán valaki mögüle... Nem akartam bevallani,
hogy miért érzem ezt, úgy éreztem, hogy képtelen is vagyok most rá. Nem
lehet... Nem szabad... De akármennyire is tiltakoztam ez ellen, a kék szempár
folyton a szemem előtt lebegett. Mintha sose akarna már magamra hagyni... De
akarom én egyáltalán, hogy magamra hagyjon? Megéri Gáborral lennem, ha a szívem
újra és újra Ákos gondolatára és érintésére dobban olyan óriásit, hogy majd
kiszakad a helyéről?
De minden annyira hirtelen történt... Még csak két hete,
hogy ismerem őt, és ez... Nem lehet.. Ez egyszerűen nem lehet. Nem tehetem
kockára a házasságom azért, mert egyik napról a másikra úgy érzem, hogy
megőrülök Ákosért. Ez nem rám vall, én nem ez vagyok és sose voltam ilyen... De
ez az érzés, ez... Tényleg ez lenne a szerelem? Annyira, idegen... És
ismeretlen...
De mégis mitévő legyek most? Hogyan tudnék tisztán látni?
Jelen helyzetben ez egyszerűen lehetetlennek tűnik... Nap mint nap Ákos mellett
leszek és... De talán pont ez fog kisegíteni ebből a káoszból. Ha minden nap
látom, talán rájövök, hogy nem is olyan fontos számomra.
A szívem egy óriásit dobbant és hirtelen hozzá kellett
kapnom, mert azt hittem kiszakad a helyéről, annyira fájt... Meddig leszek
képes hazudni magamnak? Fogalmam sincs... De nem kesereghetek tovább, indulnom
kell dolgozni. Össze kell szednem magam és ahogy megbeszéltük, úgy kell
tennünk, mintha most is ugyanaz a rideg viszony lenne köztem és Ákos közt, mint
ami az elutazásunk előtt volt. Még a gondolata is fájt ennek, de kénytelen
voltam erőt venni magamon és felkészülni lelkileg az előttem váró feladatra:
nem bukhatok el. Vagy le? Magam sem tudom, de azt hiszem, hogy most ez
egyáltalán nem számít.
Még a parkolóba érve is erősnek éreztem magam és kezdtem
abban hinni, hogy igenis végig tudom ezt csinálni, minden rendben lesz.
Az épületben sétálva sem volt semmi gond, és még az irodámba
is sikeresen eljutottam. Mély levegőt vettem, amikor leülhettem végre az
asztalom mögé. Remek, első feladat kipipálva, eddig mindent jól csináltam.
Majdnem kiugrottam a székemből ijedtemben, amikor valaki
kopogtatott. Egy pillanatra megnyugodtam, hogy csak Melinda áll mosolyogva az
ajtóm mögött, aztán azonnal megjelent a gombóc a torkomban. Végig sem
gondoltam, hogy a legnehezebb feladatom Melinda lesz.... Ismer, mint a
tenyerét... Hogy leszek képes titkolózni a legjobb barátnőm előtt? Száz
százalékig biztos voltam abban, hogy nem lenne jó ötlet ha elmondanám neki a
történteket. Tisztában volt azzal, hogy válságban érzem a házasságom, de azt
nem lenne jó tudnia, hogy a képbe belépett Ákos is... Nem ismeri őt, és tudom,
hogy rossz véleménnyel van róla, és ha megtudná az igazat... Vagy ostobának
nézne, vagy meg akarná jobban ismerni Ákost. Mivel az igazgató volt, erről
talán hamar lebeszéltem volna. Túl feltűnő lett volna, ha a szigorú új főnök
hirtelen túl baráti viszonyba kerül két női osztályvezetővel.
Mély levegőt vettem és kihasználtam azt a maradék pár
másodpercet míg Melinda belép az irodámba, hogy felkészüljek a hazugságommal...
- Gyere csak be - mondtam neki mosolyogva és közben
igyekeztem a szokásos arcom mutatni neki. Nem akartam azt hazudni, hogy
mennyire borzalmas volt az út Ákossal, csupán az intim részletekbe nem akartam
beavatni.
- Szia, drága barátném! - köszönt rám mosolyogva, majd
becsukta maga mögött az ajtót és leült az asztalom elé. - Na mesélj, hogy telt
az út? Nem is volt időnk elköszönni... Hogy bírtad ki a főnököt? - kérdezte
lehalkítva a hangját.
- Nem volt olyan vészes, mint hiszed. Én is jól megvoltam, ő
is, ennyi. A konferencia meg olyan volt, mint szokott lenni. Dögunalmas -
mondtam neki csalódottan és közben elhúztam a számat.
- Ez igaz, de legalább jól mutat majd a szakmai referenciáid
közt - mondta bíztatóan.
- Igen, én is ezért örültem annyira a lehetőségnek, így nem
haboztam igent mondani Ákosnak.
- Na igen... Mindenesetre furcsa volt, hogy pont az utazás
előtti nap rúgta ki Tamást - mondta suttogva Melinda. - Pedig azt hittük mind,
hogy őt viszi magával az útra. De ehelyett inkább kirúgta... Másnap tudtuk meg,
amikor elutaztatok. Ha tudnád milyen felháborodás volt miatta a cégnél. Senki
sem értette és olyan utálkozás ment Tamás barátai között Ákos felé... Hát
hallod, én nem lennék a helyében most. Biztos vagyok abban, hogy ez érződni fog
a mai megbeszélésen is.
- Megbeszélés? - kaptam fel a fejem hirtelen. Ki is ment a
fejemből és azt hittem, hogy ma még nem kell játszanunk nyilvánosság előtt a
szerepünket. Rögtön élesben kell vizsgáznunk? Remek, ez igazán félelmetes
lesz...
- Igen, elfelejtetted? - kérdezte Melinda fejcsóválva.
- Kicsit megzavart ez a brüsszeli út - mondtam mentegetőzve.
- Tudod, egy hétvégém kimaradt most...
- Igen, igaz - mondta megértően Melinda. - Nem értem, hogy
miért nem kaptál szabadnapot mára meg holnapra, cserébe az elveszett
hétvégéért.
- Ugyan, mi értelme lett volna? - kérdeztem mosolyogva. -
Szeretem a munkám és csak unatkoztam volna otthon.
- Nos, te tudod, de ennyit igazán megtehetett volna Ákos -
mondta fejcsóválva, majd felállt a székből. - Na jó, megyek vissza dolgozni,
mielőtt még én leszek a következő, akit kirúg az új fiú.
Próbáltam visszafogni magam és nem reagálni Melinda szavaira,
de nagyon nehezemre esett. Végül csak egy szem forgatást engedélyeztem
magamnak, amire csak egy jóízű nevetés volt Melinda válasza.
- Jó munkát mára és kitartás. Ebédnél lent találkozunk majd
- mondta mosolyogva, majd magamra hagyott.
Amint becsukta az ajtót maga mögött, mély levegőt vettem és
az asztalon könyökölve megtámasztottam a fejem a kezemmel. Ez sikerült, az első
próbát sikeresen kiálltam. Talán igaza van Ákosnak, és minden rendben lesz,
képesek leszünk úgy tenni, mintha semmi sem lett volna köztünk... Alig bírtam
erre koncentrálni, mert folyton más kezdett el a fejemben járni. Melinda szavai
visszhangoztak újra és újra a fejemben, és minél többször ismételtem el
magamban, annál jobban aggódtam... Féltettem Ákost, mert Melinda szerint sokan
orrolnak most rá Tamás kirúgása miatt. Emlékeztem arra, amit még a parkban
mesélt. Sokan várják, hogy mikor hibázik, hogy okuk legyen leváltani őt. Jobb
lesz, ha minél előbb kiderül, hogy miért is rúgta ki Tamást. Sokan szerették
őt, központi figura volt és még engem is meglepett az, hogy sikkasztott...
Talán figyelmeztetnem kellene Ákost. De vele lenni azok után
négyszemközt... Az Istenit, nem lehetek gyáva, tartozok neki ennyivel! Én
ismerem őt és tudom, hogy nem ezt érdemli. Teljesen jogos volt a részéről amit
tett, és nem hagyhatom, hogy emiatt rossz szemmel ítéljék meg az itt dolgozok.
Mély levegőt vettem, majd úgy döntöttem, hogy nem habozok
tovább. Felkaptam egy köteg iratot az aszatomról, hogy legyen látható oka
annak, hogy miért keresem reggel korán az igazgatót.
Büszke voltam magamra, hogy még az irodája előtt sem szállt
inamba a bátorságom, ezért határozottan kopogtattam az ajtaján. Amint választ
kaptam, azonnal be is nyitottam.
Ákos az íróasztala mögött ült és azonnal felpillantott,
amikor kinyitottam az ajtót. Nagyon örültem annak, hogy az első találkozásunk
az út óta közönség nélkül történt meg, mert biztos vagyok abban, hogy azonnal
lebuktunk volna. Ákos döbbenten nézett rám, talán nem hitte volna, hogy reggel
korán az első utam hozzá vezet majd. Az élettelen maszkja sehol sem volt,
ugyanolyan csillogó szemekkel nézett rám, mint mindig. De a szemek hiába
csillogtak, boldogság helyett fájdalom ült bennük.
- Jó reggelt Ákos - törtem meg a kínos csendet, majd
becsuktam magam mögött az ajtót és beljebb léptem a szobába.
- Jó reggel Brigitta - köszönt ő is torok köszörülve.
Látszólag igyekezett felvenni a szerepét, ami többé kevésbé sikerült is neki.
Nem volt körülöttünk senki, de nem kockáztathattuk, hogy esetleg valaki ránk
nyit, vagy meghall minket. A magázódás visszatért, és ezt ismét meg kellett
szokunk. - Miért keres? - kérdezte kimérten, mire én közelebb sétáltam hozzá,
hogy minél halkabb tudjak lenni.
- Igazából... Talán ostobaságnak fog hangzani, de... - mély
levegőt vettem, majd úgy döntöttem, hogy a közepébe vágok és a magázódással is
felhagyok. - Egyedül vagyunk, hagyjuk a magázódást, úgyse menne - csattantam
fel nagyot sóhajtva, majd folytattam. - Csak figyelmeztetni akartalak, hogy
légy óvatos, mert nagy zúgolódás volt a cégnél Tamás kirúgása miatt.
Feltételezem, hogy nem tudják az emberek, hogy miért rúgtad ki Tamást.
- Valóban nem... És ez így is fog maradni - mondta
szigorúan, mire én döbbenten néztem rá.
- De hát... Ezzel csak ellenségeket szerzel magadnak!
Teljesen feleslegesen... - mondtam elhűlve, de ez egy cseppet sem rázta meg őt.
- Ha így kell lennie, legyen. Nem fogom kiteregetni minden
alkalmazott előtt, hogy mit művelt Tamás, rossz hírben tüntetve fel ezzel a
céget.
- Ez ostobaság - csattantam fel mérgesen, mire ő felhúzta a
szemöldökét és egy pillantással jelezte, hogy ne veszítsem el a fejem és
szerepem se hagyjam el. Emiatt még jobban elöntött a düh és nekiestem. - Bocs,
én nem vagyok olyan jó színész, mint te, és nem tud nem érdekelni az, hogy
tönkretesznek téged! - mondtam neki keserűen, majd meg sem várva a válaszát,
magára hagytam.
Amint kiléptem az irodájából mély levegőt vettem és
igyekeztem azonnal lenyugtatni magam, mert nem tenne jót egyikünknek sem, ha
azt látnák, hogy feldúlva lépek ki az irodájából. Egészen nyugodt arccal siettem
vissza az irodámba és miután becsuktam magam mögött az ajtót, akkor fújtam csak
ki mérgesen magam.
Ostoba! Hogy lehet ennyire hiú?! Miért nem képes tisztázni
magát, ha már Tamás csendben elhallgatta ezt az apróságot mindenki elől?! Hogy
lehetett ennyire kétszínű Tamás? És én miért nem vettem észre, hogy nincsenek
rendben a kiadások a tervezési osztályon? Hogy tudott engem is kijátszani
Tamás? És László? Ez azt jelenti, hogy őt is könnyű szerrel átejtette... Vagy
talán annyira bízott László a munkámban, hogy sose ellenőrizte le a
kimutatásaimat? A rettegett harmadik opcióra még csak gondolni sem mertem....
László biztosan nem volt benne... Annak semmi értelme nem lenne, hisz ő messze
a legtöbb pénzt tette zsebre a cégnél, vagy talán az összes magyarországi
kirendeltségekkel együttvéve is... Talán őt kerülte meg valahogy Tamás, mert
nálam minden stimmelt, nem voltak hibák...
Nem, ez így egyáltalán nincs rendben, ennek nekem is utána
kell néznem. Örültem neki, hogy most csak olyan tennivalóim voltak, amiket
félretehettem, így nyugodtan beleáshattam magam a kutatásba. Előkerestem a
közös szerveren az elmúlt évek negyedéves és éves értékeléseit és sorban
átnéztem az igazgató által jóváhagyott verziókat azzal, amiket leadtam végleges
értékelésekként. Mindenhol tökéletes volt az egyezés, így nem értettem, hogy
akkor mégis hol történhetett a hiba... Öt évre visszamenőleg kezdtem el a
kutatást, és már majdnem elrepült az egész délelőtt, amikor megtaláltam a
problémát... Az elmúlt három hónapban nem az én általam leadott végleges
értékeléseket hagyta jóvá László...
Azt hiszem, hogy teljesen elsápadhattam, és az egér is
elkezdett remegni a kezemben. Az elmúlt három hónap mindegyikénél a kiadás oldal
meg volt toldva egy-egy nagyobb összegű tétellel, amiknek nem lett volna szabad
ott lenniük. Ha későn derült is ki a hónap végén egy-egy kiadás, nem
módosíthattuk vele a főkönyvet, automatikusan át kellett kerülnie a következő
hónapra... Az én jóváhagyásom nélkül pedig senki sem írhatott bele a
kimutatásba és a főkönyvbe sem... Csak László... De ő szólt volna, ha ilyet
tesz... Kivéve, ha... Nem, nem, nem, ennek sürgősen utána kell járnom, nem
keverhetem gyanúba ok nélkül a volt főnököm.
Azonnal előkerestem a részletes könyvelést, de ott nyomuk
sem volt ezeknek a kiadásoknak. De vajon ki írta át a könyvelést és módosította
a kimutatást? László aláírta mindet, ezt világosan mutatták a bescannelt,
kézzel aláírt példányok is... Mégis benne volt? Ez nem lehet, ő nem tenne
ilyet...
Döbbenten megráztam a fejem és alig bírtam felfogni azt,
amit látok. És Ákos mégis, hogy jött rá erre? Merő véletlen, vagy csak... A
felismerés úgy csapott belém, mint a villám. Két hete Ákos leellenőrizte a
munkámat. És talán akkor akadt rá ezekre a dokumentumokra. De megkérdezhetett
volna engem erről, vagy egyszerűen kérdőre vonhatott volna, mert ezen könyvelések
alapján ő nem tudhatja, hogy az én kezem nem volt ebben benne. Én tudom, mert
nem én csináltam ezt, de ő ezt nem tudhatja!
Ijedten kaptam fel a fejem, amikor kopogtattak. Ismét Melinda
volt az. Intettem neki, hogy jöjjön be, mire ő csüggedten nyitott be hozzám.
- Nem jöttél ebédelni - mondta fejcsóválva.
- Mi? - kérdeztem döbbenten.
- Hahó, ebédidő! Rémlik valami? Már egy óra is elmúlt, és te
nem jöttél. Mindjárt kezdődik a megbeszélés.
- Ó persze, tényleg. Ne haragudj - mondtam mentegetőzve,
majd azonnal bezártam a böngészett fájlokat és felpattantam a székemből. - A
megbeszélés előtt még egyeztetnem kell valamit Ákossal - mondtam sietve és
máris az ajtómnál álltam. - Ott találkozunk - szóltam vissza a nyitott ajtóból
Melindának és magára hagytam, és egy cseppet sem érdekelt, hogy mennyire
döbbenten nézhet most utánam. Talán gyanús neki a viselkedésem, de jelen
helyzetben ez egyáltalán nem érdekelt. Azonnal beszélnem kell Ákossal, mert ezt
mielőbb tisztáznunk kell! Túl sok itt a kérdőjel és én mielőbb választ akarok
kapni a kérdéseimre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése