Bűnös vágyak - 20. fejezet

Meredtem néztem magam elé és fogalmam sincs, hogy mennyi idő után térítettek magamhoz Ákos szavai. Nem tudom, hogy mi az, ami jobban lesokkolt. Az, hogy bevallotta az érzéseit, vagy az, hogy ha nem is egyenesen kimondva, de arra kért, hogy váljak el miatta. Feltéve persze, ha tényleg így érzek iránta.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre meg bírtam szólalni és felelni a már nem tudom hányadik szólításomra.

- Itt vagyok - feleltem neki elrévedve, mintha nem is neki, hanem magamnak mondanám ezt. Igen, visszatértem, most már lelkileg is itt vagyok.

- Felejtsd el amit mondtam - szólalt meg halkan Ákos, majd visszadőlt mellém az ágyra.

Most még értetlenebb arccal néztem rá, mert nem tudtam, hogy mégis mi ütött belé. Mit felejtsek el? És miért?

- Mire célzol? - kérdeztem tőle elfúló hangon.

- Mindenre. Ostobaság volt és meggondolatlan voltam. Nem kérhetem tőled azt, hogy rúgj fel egy szilárd házasságot a bizonytalanért. Semmi garancia nincs arra, hogy működnénk.

- Így gondolod? - kérdeztem elszoruló torokkal és nagyot nyeltem. - Meg sem próbáltuk, de te máris temeted az egészet. Igazad van, így nincs értelme - tettem hozzá csípősen, majd én is letettem a fejem a párnára, hogy ne kelljen ránéznem. Az most túlságosan fájna...

- Kérlek, ne kezd megint a macska-egér harcot, és ne forgasd ki a szavaimat - mondta fájdalmas hangon, mire is kénytelen voltam rá nézni, mert egy belső erő önkéntelenül is felé vonzotta a tekintetem. Szorosan lehunyta a szemeit, és meg sem próbált rám nézni, vagy ellentmondani nekem. Most először biztos voltam abban, hogy megtört.

- Sajnálom, én csak... Megdöbbentettek a szavaid, mert erre nem számítottam - mondtam bocsánatkérően, mire is kelletlenül kinyitotta a szemét és keserűen nézett rám.

- Én sem a tieidre, mégsem fogadtam őket olyan ridegen, mint te. Félre ne érts, tisztában vagyok azzal, hogy milyen nehéz helyzetben vagy, és hidd el, utálom is magam azért, amiért ilyen önző módon ezt kértem tőled. Semmivel sem tudom bebizonyítani most neked azt, hogy nem bánnád meg. Fogalmam sincs, hogy milyen ember a férjed, de hogy szerencsés és boldog, hogy vagy neki, abban biztos vagyok.

- Ez mind igaz is... Csak... - bűnbánóan lehajtottam a fejem, mert nem voltam biztos abban, hogy be kellene-e avatnom a bennem tomboló kétségekbe, amiket a házasságom miatt éreztem. Csakis Melinda tudott róla valamilyen szinten és persze Réka, de konkrétumokat persze ő sem tudott.

- Szereted őt? - kérdezte Ákos halkan, mire is fogalmam sem volt, hogy mit feleljek.

- Igen, de...

- Megad neked mindent, amire vágysz? - szólt közbe Ákos, meg sem várva, hogy befejezzem a mondatom.

- Igen, de...

- Boldog vagy mellette? - szólt közbe újra, mire is elöntött a méreg.

- Megvárnád, míg befejezem? - csattantam fel dühösen, amire neki csak egy szemforgatás volt a válasza.

- A miértek nem számítanak, és a körítés sem, csupán az, amit érzel. Lehet, hogy azt érzed most, hogy fontos vagyok neked és hogy megszerettél, de talán csak egy kisebb hullámvölgy van a házasságodban és ezért nyitottál felém akaratodon kívül is.

- Tessék? - kérdeztem tőle döbbenten, mert alig bírtam felfogni az ostobaságait, amit most összehordott. - Most ki skatulyáz be kit? Fogalmad sincs arról, hogy milyen a kapcsolatom Gáborral, hogy mit miért érzek iránta vagy éppen irántad, de úgy látom, te azt hiszed, hogy pontosan tudod, hogy miként működnek a nők érzései.

- Megint kiforgatod a szavaimat - mondta nagyot sóhajtva, mire is még dühösebb lettem.

- Nem Ákos, nem erről van szó és ezt te is pontosan tudod! - estem neki mérgesen és közben felkönyököltem az ágyon, hogy teljesen rá tudjak nézni. - Szeretlek, ebben teljes mértékben biztos vagyok! És szeretem Gábort is, ehhez sem férhet kétség! De az, hogy kit szeretek szerelemmel... Vagy, hogy kit tudnék most magam mellett elképzelni egy életre... Akinek gyereket szülnék... És nem kényszerből, félre ne értsd, hanem teljes szívemből... - mély levegőt vettem, majd folytattam. - Az te vagy Ákos! Azért mert ezeket érzem, majd megöl belül a bűntudat, mert én Gáborhoz tartozok, és tényleg nagyon jó ember, szeret engem, mindent megad, tökéletes páros vagyunk, de a vágyakon és a szereteten kívül semmi sem köt hozzá. Sose voltam belé szerelmes! - fakadtam ki keserűen, mire is Ákos döbbenten nézett rám. - Azt kéred tőlem, hogy dobjak el miattad mindent, miközben te magad is azt hajtogatod, hogy ezek talán csak apró fellángolások, kósza érzések, amik csak azért alakultak ki, mert magányosak voltunk, még én is, aki házasságban él. Azt mondod, hogy ha hazamegyünk, mindent úgy folytatunk, mintha ez a brüsszeli út meg sem történt volna. Én csak döbbenten nézek magam elé és nem értem, hogy te miként leszel képes úgy tenni, mintha nem töltöttük volna egymás karjaiban az elmúlt három napot. Azt kéred tőlem, hogy téged válasszalak, mikor te nem választottál engem - fejeztem be keserűen és éreztem, hogy ismét kicsordulnak a könnyeim. Felültem az ágyon és dühösen a kezembe temettem az arcom. Mérges voltam magamra, mert ismét elgyengültem és utat engedtem a könnyeimnek. Nem szabad, hogy gyengének lásson, ez nem én vagyok...

Éreztem, hogy felül mellettem az ágyon és lágyan átkarolta a vállam és magához húzott. Én engedelmesen a mellkasába fúrtam az arcom és tovaűzve a dühömet, engedtem, hogy magába szippantson a fájdalom, a bűntudat és a bizonytalanság maró érzése.

- Sajnálom, hogy megbántottalak - sóhajtotta halkan a hajamba, és közben még szorosabban átölelt. - Nem vettem figyelembe az érzéseidet és azt a bizonytalanságot, amit neked ez az egész jelenlegi helyzet okoz. Én csak megpróbáltam leegyszerűesíteni a dolgokat, és bevallom őszintén, hogy abból indultam ki, amit én éltem át hasonló helyzetben a volt feleségemmel. Sose tudtam elképzelni, hogy annál amit most hozzád vágtam, sokkal bonyolultabb az, amit éreztek egy ilyen helyzetben.

- Te nem tehetsz semmiről sem... Ez csak... Értsd meg kérlek, hogy időre van szükségem, mert hiába elnyomtam a bűntudatom Gábor miatt, fogalmam sincs, hogy miként leszek képes holnap a szemébe nézni. Tegnap megegyeztünk, hogy amint felszállunk holnap a gépre, minden a múlté lesz. Azt hittem, hogy ezért a kijelentésért cserébe, szabadon ölelhetlek és csókolhatlak a hétvégén, bűntudat nélkül, de most döbbentettél rá, hogy ez nem így van. Az irántad érzett hatalmas tűz annyira erős volt, hogy csak egy ilyen megnyugtató gondolattal a fejemben voltam képes boldog lenni és megelégedni azzal, amit nekünk szánt erre a hétvégére az élet. Tudom, hogy ez most nagyon zavaros, de hidd el, körülbelül ilyen káosz uralkodik most bennem az érzéseim és a gondolataim terén.

- Teljesen megértelek, és hidd el, nem akarom, hogy ezt érezd. Én azt akarom, hogy boldog legyél. És ha ehhez a férjedre van szükséged, akkor ezt elfogadom. Nem fogok belerondítani a házasságodba, mert akármilyen rossz tapasztalataim is vannak róla, tisztelem azt, amit képvisel két ember között. A döntést neked kell meghoznod. Nem akarom, hogy azért hagyd ott a férjed, mert talán engem szeretsz, vagy esetleg belém szerettél. Ha miattam teszed ezt, akkor azt akarom, hogy száz százalékig biztos legyél az érzéseidben. Amit mondtam, ahhoz tartom magam. Holnap hazarepülünk és úgy éljük tovább az életünket, mintha ez a pár nap meg sem történt volna.

- Te képes leszel rá? - kérdeztem suttogva a mellkasába, mire is éreztem, hogy egy fájdalmasat sóhajt.

- Kénytelen leszek... - mondta mély levegőt véve, majd óvatosan az állam alá nyúlt, jelezve, hogy nézzek fel rá. Én kelletlenül teljesítettem a kérését, majd még mindig könnyes szemmel rá néztem. Az ő szemei is vörösek voltak, de könnyeknek nyoma sem volt. - Nézd Gitta! Szeretjük egymást, ehhez kétség sem férhet. A kérdés csak az, hogy mennyire és, hogy lenne-e értelme közösen megpróbálni. Az elmúlt 3 napban többet veszekedtünk arányaiban véve, mint egy 50 éve házasságban élő pár. Nem biztos, hogy ez jó jel, és talán pont ez mutatja, hogy nem illünk össze, és mindkettőnknek másnál van a helye. A tiéd a férjednél, az enyém pedig ki tudja. Ostobaság lenne meggondolatlanul felrúgnunk a te biztos kapcsolatod azért, mert összezavarodtunk és nem látjuk tisztán az érzéseinket.

- Valóban így gondolod? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mire is ő nagy levegőt vett, majd folytatta.

- Így gondolom, de nem így érzem. De ez most lényegtelen. Én sem akarom, hogy bizonytalanul dönts mellettem, mert nem akarom, hogy utána bármit is megbánj, vagy hogy marjon életed végéig a bűntudat. Fontosabb vagy nekem, mint hiszed, ezért én azt akarom, hogy száz százalékig biztos legyél abban, hogy mit akarsz az élettől, és szeretném ha képes lennél a szerint élni és döntéseket hozni.

Éreztem, hogy egyre nagyobb döbbenettel nézem Ákost, mert teljesen letaglóztak a szavai. Annyi önzetlenség, szeretet és törődés csengett ki belőlük, amennyit egyben még nem láttam egy emberben. Annyira jó és szeretetreméltó volt, hogy az már szinte túl tökéletessé tette.

- Mit gondolsz, mi lesz velünk? - kérdeztem nagyot sóhajtva, majd átöleltem a nyakánál fogva. Óvatosan az ölébe csúsztam, ami roppant izgató lett volna más helyzetben, ha jelenleg nem éppen a lelkünk összetört darabkáit próbáltuk volna összekaparni.

- Fogalmam sincs - sóhajtotta a nyakamba, majd szorosan magához ölelt.

Próbáltam megnyugodni a karjaiban és kibogozni az érzéseimet, de sehogy sem ment. Az iránta érzett szeretetem mellett, most kitörölhetetlenül ott volt Gáboré is. A bűntudat szinte széttépett belül, amiért most is egy másik férfi tart a karjaiban és őt avattam be a lelkem legsötétebb, legkuszább bugyraiba, ahelyett hogy hozzá fordultam volna, akinek ígéretet tettem... Jóban, rosszban... Hűségben... Szeretetben...

A könnyeim újra kicsordultak, de ezúttal már nem akartam küzdeni ellenük. Megértettem, amit Ákos mondott... Teljesen összezavarodtam és jelenleg képtelen lennék tiszta fejjel, vagy éppen szívvel dönteni. Időre van szükségünk, nekem legalábbis biztosan.

Tényleg fenekestül felfordult az életem... Mintha 180 fokos fordulatot vett volna, és mintha ami eddig jó volt, az rosszra váltott volna, és fordítva. Ami eddig biztos pont volt az életemben, a házasságom, az teljesen megremegett és már magam sem tudtam, hogy ez valóban a Gáborral való kapcsolatunk miatt történt-e, mert gondok voltak benne, vagy egyszerűen csak miattam volt az egész. Talán emiatt nyílt meg a szívem Ákos felé, és valójában tényleg Gáborra van szükségem...

Istenem... Hogy fogok ebben a káoszban rendet tenni? Senkit sem akarok megbántani, de valaki mindenképp szenvedni fog. Jelen pillanatban úgy tűnt, hogy ez a valaki Ákos lesz... A kérdés már csak az volt, hogy én is vele szenvedek-e, vagy egyszer végre minden visszaáll a helyére és újra csak a színtiszta boldogság fog létezni, árnyoldalak és apró betűs részek nélkül.

Következő rész