Másnap reggel jókedvűen mentem be a céghez dolgozni, és még
az sem szegte kedvem, hogy reggel az előcsarnokban az első ember akivel
összefutottam az Ákos volt.
- Jó reggelt Ákos! – köszöntem neki kedvesen, mert
elhatároztam, hogy tiszta lappal indítom őt magamban.
- Jó reggelt Brigitta! Épp önnel kell beszélnem, kérem
jöjjön utánam.
Nem értettem, hogy az első dolga hétfőn kora reggel miért az,
hogy velem beszéljen. A beszámolót rendben találta, ezt jelezte is nekem. Azóta
nem is találkoztunk, itt se volt a cégnél, nincs mibe belekötnie. Nem szóltam
semmit, csak némán követtem őt egyenesen az irodájába. Mikor beértünk szó
nélkül intett, hogy üljek le vele szembe az asztalához. Már fel sem húztam
magam azon, hogy milyen illetlenül viselkedik. Igazgató volt és úgy tűnt, hogy
ezt a viselkedést megengedhetőnek tartotta. Mi csak a beosztottak voltunk, így
nem tehettünk mást, el kellett fogadnunk ezt a fajta viselkedését. Elvégre csak
a főnököm, miért idegesíteném magam azon, hogy ilyen a stílusa? Jobb, ha inkább
magamra sem veszem. Miért húznám fel magam egy ilyen apróságon? Felesleges
önsanyargatás… Ezt a hozzáállást tűztem ki célul a hét végén, miután kimásztam
a saját magam ásta gödörből.
Én végül helyet foglaltam, Ákos pedig levette a zakóját,
majd ő is leült velem szembe. Azonnal elővett valami aktát és elkezdte olvasni,
én pedig igyekeztem türelmesen várni, míg megszólal.
- A helyzet az Brigitta, hogy a többiekhez képest igen jól
végzi a munkáját. Ezt meg is jegyezte nekem a vezérigazgató a múlt héten, amikor
Debrecenben találkoztam vele. Ennek a leányvállalatnak a munkájával elégedett.
Rendszeresen készítenek összehasonlítást az országban levő kirendeltségekről és
az elmúlt évben csak öt osztálynál volt hibátlan a mérleg. Ez nagy szó, mert
mint tudja, itt most nem csak erről a leányvállalatról van szó. A múlt héten
mikor elfoglaltam a helyemet, ezzel már tisztában voltam, de mint ön is látja,
próbára kellett tennem, tudnom kellett, hogy miként reagál egy ilyen
helyzetben. Tudnom kellett, hogy valóban rátermett-e a munkájára, nekem nem
elég néhány kitűnő mérleg és beszámoló.
Éreztem, hogy a múlt heti utálatom Ákos iránt újra fellobban
és alig bírtam visszafogni magam, annyira elöntött a düh. Tudta jól, hogy jól
végzem a munkámat, de ennek ellenére próbára tett? De mégis miért? Mire volt ez
jó?
- Tudom, hogy nem voltam kíméletes önnel, de az üzleti élet
sem kevésbé kedves hozzánk, ezért remélem nem vette magára. Fontosnak tartottam
ezt tisztázni önnel, azért is, mert a vezérigazgató ennek az öt osztálynak a
vezetőjét kimagasló jutalomban részesíti. Igaz, hogy év közepe van, de csak
most értékelte át a vezetőség az önök munkáját, így most fogják megkapni a
jutalmat. Szóval engedje meg, hogy elsőként gratuláljak és személyesen adjam át
a vezérigazgató dicséretét és köszönetét a remek munkáért.
Azt hittem rosszul hallok, és kifordult a világ önmagából.
Ez a pökhendi alak most tulajdonképpen bocsánatot kért tőlem? És gratulál?
Nekem? Éreztem, hogy megfagy bennem a szó és nem tudok mit mondani. Még akkor
sem tértem magamhoz, amikor Ákos felállt az asztaltól, megkerülte azt, és kezet
nyújtott nekem. Ez már végképp sok volt, nem értettem, hogy mi történt vele.
Kezet nyújthatott volna illetlenül az asztal felett is, ehelyett
tisztelettudóan megkerülte azt, és úgy nyújtotta a kezét. Én egy pillanatig
haboztam, majd felálltam és fogadtam a gesztusát. Amint megfogtam a kezét, újra
mintha áramütés cikázott volna végig a testemen.
- Gratulálok, csak így tovább – mondta Ákos kimérten és
hamar el is engedte a kezem.
- Köszönöm – feleltem döbbenten. – Nem is tudom, hogy mit
mondjak. Erre nem számítottam.
- A munkáját jól végzi, és ez a bizonyíték rá – felelte
röviden Ákos. – Köszönöm, hogy eljött, további jó munkát mára – tette hozzá
érzelemmentes hangon, mire én bólintottam és eleget tettem a távozásra
felszólító mondatának.
Mikor bementem az irodámba az első dolgom az volt, hogy
leültem az asztalomhoz és a kezembe temettem az arcom. Mosolyogva megráztam a
fejem, majd az égbe emeltem és még szélesebb vigyor ült az arcomra.
Történhet ennél nagyobb csoda? Nem is gondoltam volna, hogy
Ákos tud normális lenni, most pedig egyenesen udvarias volt és beismerte, hogy
jól végzem a munkámat. Ez egyszerűen hihetetlen volt!
Annyira feldobta a mai napomat ez az egész, hogy még este is
mosolyogva mentem haza, illetve a másnapomra is kitartott a jókedv. Mikor aznap
ebédnél Melinda, este pedig vacsoránál Gábor kérdezte meg, hogy mi a jó kedvem
oka, elmondtam mindkettejüknek a remek hírt. Mindketten gratuláltak és úgy
láttam, szívből örülnek a sikeremnek. Nekem azért volt ez nagyon fontos, mert
úgy látszott, hogy ezzel Ákos is abbahagyja majd az ellenőrzésem és a
piszkálásom. Bár, ha nem hazudott, akkor a múlt heti goromba stílusa csak a
próbám része volt. Minden bizonnyal maga akart meggyőződni arról, hogy tényleg
jól dolgozok, nem akart csak amiatt jó munkaerőnek megítélni, mert felülről ezt
mondták neki. Nem értettem egyet a módszerével, de ahhoz túlságosan is jó
kedvre derített a hétfő reggeli szerencsés fordulat, hogy továbbra is emésszem
magam ez miatt.
*
A hetem további része úgy tűnt, hogy remekül fog telni, és
még az sem szegte a kedvem, hogy Ákos bejelentette másnap, hogy a negyedéves
csapatépítő tréninget egy hónappal előre hozza, tekintve hogy most volt
igazgató váltás. Az igazgatónak is részt kellett vennie az osztályvezetők és az
alosztályvezetők tréningjén, ami viszont csak minden második csapatépítőre volt
jellemző. A nyári viszont pont ilyen volt, tehát nem úszunk meg egy közös
hétvégét Ákos üdítő társaságban… Szerencsére még így is volt addig majdnem
három hetünk, így volt időm lelkileg felkészülni rá. Azt hiszem, hogy arra
szükségem is lesz, mert az Ákos iránti vegyes érzéseim továbbra sem múltak el.
Összességében véve a mérlegen a „rossz” volt túlsúlyban, így amikor csak
tehettem, kerültem mindenféle kontaktust Ákossal. Sajnos ez nem mindig jött
össze, mert a pénzügyi osztály vezetőjeként, volt hogy egyeztetnem kellett
vele. Amikor magasabb összegű kiadásról kellett dönteni, mindig ki kellett
kérnem az igazgató véleményét és csak az ő jóváhagyásával engedélyezhettem a
kiadást. Szerencsére Ákos azonnal fogadott, és nem kellett napokig ülnöm az
engedélyen.
- Mennyire sürgős most beszerezni az új számítógép
alkatrészeket a gyártósorra? – kérdezte Ákos aggódva, amikor elmondtam neki a
részleteket. Felállt az asztala mögül és elkezdett sétálni az irodában. Láttam
rajta, hogy nyomasztja a helyzet, ami nagyon furcsa volt számomra. Nem láttam
még rajta soha, hogy bármilyen dolog is felszínre hozott benne bárminemű
érzést.
- A mostani gépek az osztályvezető szerint lassúak és
hátráltatják a munkájukat, lassabban halad emiatt a termelés. A kérésemre
Melinda utánanézett, hogy mennyiért tudná a legkedvezőbb áron beszerezni az új
gépeket. Mivel a lehető legjobbakra van szükség, így is 400.000 Ft körül lenne
egy-egy gép, de nekünk huszonötre van most szükségünk.
- Ez roppant nagy probléma most – felelte Ákos gondterhelten
és mögém lépett, hogy megnézze a laptopomon a pontos árakat és az összesítésem.
Véletlenül a combja hozzáért a felkaromhoz, ami látszólag cseppet sem zavarta
őt. Nem tudom, hogy direkt csinálta-e, de már meg sem lepődtem volna rajta,
mert még mindig nem tudtam kiigazodni rajta. Pontosan felettem állt és nem
tudtam megállni, hogy ne nézzek fel rá, amikor hozzámért. Azt hiszem, hogy
talán életemben először most bántam meg valamit igazán. Nem kellett volna
felnéznem rá… Ő is engem nézett és a szemei ezúttal semmiféle undorról,
lenézésről, vagy megvetésről nem árulkodtak. Csak egyszerűen és emberin
fürkészett a tekintete. Egy pillanat, fürkészett?! Igen, ebben most nagyon is
biztos voltam. A szemeiben mintha életet láttam volna tükröződni, amit ezelőtt
mióta itt van, nem láttam bennük soha. Hirtelen nem a rideg és undok főnököm
láttam benne, hanem valami mást is. A férfit…
Azt hiszem, hogy egyszerre tértünk magunkhoz és kaptuk el a
tekintetünket. Ákos megköszörülte a torkát és ellépett tőlem, majd ott
folytatta a beszélgetést, ahol abbahagytuk.
- A jóváhagyás előtt szeretnék magam beszélni az
osztályvezetővel, hátha tudunk kompromisszumot kötni az új gépek kapcsán. Ha ez
megtörtént, értesítem majd Brigitta, és akkor Melinda is elkezdheti a
kiválasztott alkatrészek beszerzését.
- Rendben, várom majd az értesítését – vágtam rá azonnal,
majd lecsaptam a laptopomat és gyorsan felálltam a székemből. Ő ekkor újra
helyet foglalt az asztalánál, én pedig minden további szó nélkül magára
hagytam.
Észre se vettem, hogy mennyire sietek vissza az irodámba.
Csak akkor tűnt ez fel, amikor már az asztalom mögött ültem nagyokat lélegezve.
Mégis mi a franc volt ez? És ki csavarta le a légkondit? Meg
lehet itt gyulladni! Gyorsan felpattantam a székemből és öntöttem magamnak egy
pohár jéghideg vizet. Közben felnéztem a pult felett lógó tükörbe, ahonnan a
kipirosodott és zilált arcommal találtam magam szemben.
- Ez meg mi volt? – kérdeztem halkan magamtól, majd ijedten
megráztam a fejem.
Nem beszélgethetek magammal a munkahelyemen. Mellesleg ez
semmiség volt, nem történt semmi, csak véletlenül hozzámért Ákos, ennyi. Utálom
őt, persze hogy felzaklatott a helyzet.
De valóban erről volt szó?
Fájdalmas arc nézett vissza rám a tükörből, mire úgy
döntöttem, hogy visszaülök a helyemre. Amint leültem az arcom a kezembe
temettem és mély levegőt vettem. Próbáltam megnyugodni, de nem ment… Nem
bírtam. Már nem voltam ideges vagy dühös…. Rettegek. Igen, biztos vagyok abban,
hogy rettegek. Miért? Nem, nem, erre nem akarok válaszolni! De nem is kell,
mert pontosan tudom a választ. Félek, hogy ez még csak a kezdet és nagyon nagy
bajba fogok kerülni. De nem… Már nem… Mert az a kék, őszinte szempár átható
tekintete kitörölhetetlenül a fejembe égett, és még most is magam előtt láttam
őket, mintha még mindig engem fürkésznének…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése