Másnap reggel ugyanolyan idegesen mentem be a munkahelyemre,
mint ahogy eljöttem előző nap. A tudat, hogy Ákos árgus szemekkel fogja lesni,
hogy mikor hibázok, nagyon zavaró és idegesítő volt. Tudtam, hogy a
kimutatásommal nem lesz baj, de én is ember vagyok, hibázhatok. Minél előbb el
kell nyernem a bizalmát és az elismerését, mert csak így van esélyem megtartani
a pozíciómat. Mély levegőt kell vennem, el kell felejtenem a tegnapi napot és
tiszta lappal kell indítanom Ákost a fejemben. Nem utálhatom már az elején a
főnököm, muszáj javítanom ezen, különben átok lesz minden nap a munkám. És
akkor már miért is küzdenék érte?
Valahogy tegnap óta sikerült mindent átértékelnem és kezdtem
végre kiheverni a szülinapom óta nyomasztó depressziómat. Talpra kell állnom és
úgy mint eddig, előre menni és tenni a dolgom.
Mikor beértem az irodámba azonnal leültem a gépemhez és
nekiláttam a dolgaimnak. Amikor megnyitottam az e-mailfiókomat, döbbenten
láttam, hogy Ákostól kaptam egy levelet. Idegesen nyitottam meg, mert
sejtettem, hogy a beszámoló kapcsán írt.
„Korrekt munka Brigitta, nem találtam benne hibát. Ákos”
Rövid és tömör üzenet volt, de annyit így is elért, hogy
elégedetten hátradőltem a székemben és elmosolyodtam. Megcsináltam, igen, az
első akadályt átléptem. Most pedig álljunk neki a többi munkának, hogy egy
rossz szava se legyen rám.
Gond nélkül tettem a dolgom, ellenőriztem a kollégáim
átküldött munkáit és gyorsan repült így a délelőtt. Fél egy is elmúlt már,
mikor úgy döntöttem, hogy ideje enni. Átmentem Melindához, és most is együtt
indultunk ebédelni. Nem sok barátnőm volt, de Melindával a közös munkahely
mellett nagyon jó barátnők is lettünk. Réka után, ő állt hozzám a legközelebb,
bár tény, hogy Melindával sokkal több időt töltöttem mióta itt dolgozok, mint a
nővéremmel.
- A hétvégén mit csinálsz? – kérdeztem Melindát, amikor már
leültünk enni és épp beletúrtam a sült csirkébe.
- Csak nem valami program lóg a levegőben? – kérdezte elmosolyodva
Melinda.
- Gábor üzleti útra megy a hétvégén, én pedig gondoltam,
hogy ideje egy csajos hétvégének – feleltem mosolyogva. – Persze, csak ha
ráérsz.
- Ideje egy kis gardrób frissítésnek, és jó lenne már egy
olyan este, hogy csak mi csajok leülünk és megbeszélünk mindent.
- A minden alatt a férfiakat érted? – kérdeztem tőle
nevetve.
- Hisz ismersz – mondta mosolyogva, és közben felcsillant a
szeme.
- Tényleg, ki is a mostani aktuális? – kérdeztem halkan, de
azonnal el is nevettem magam.
- Jelenleg? – kérdezte Melinda és elgondolkodó fejet vágott,
majd elnevette magát. – Fogalmam sincs. De őszintén megmondom, nincs is
szükségem most senkire sem. Ádám óta nem akarok senkivel sem komolyan kezdeni.
Elegem van az olyan szemetekből, mint ő.
- Értelek Melinda, de nem gondolod, hogy nem minden férfi
ilyen? Ideje vadásznod az igazira, a jövő hónapban te is harminc leszel –
mondtam neki piszkálódva.
- Mintha te annyira megtaláltad volna az igazit – mondta az
utolsó szót elfintorodva és közben idézőjelet is formált a kezeivel. – Ne mondd
nekem, hogy olyan jó most minden Gáborral, mert látom rajtad, hogy gödörben
vagy megint. Amikor mondtad, hogy a hétvégén elutazik a szemeid felcsillantak –
tette hozzá egy sokat mondó pillantással.
- Ezt a témát hagyjuk
most Melinda – mondtam halkan terelve a szót.
- Egye fene, de hétvégén kifaggatlak – mondta fenyegetően,
de közben elmosolyodott.
- Már előre félek – feleltem szem forgatva.
- Ne aggódj, kíméletes leszek. De ha most nem megyünk vissza
dolgozni, akkor az új machó nem lesz az velünk – mondta nagyot sóhajtva.
- Igen, igazad van, menjünk vissza dolgozni.
Mindketten felálltunk az asztaltól, majd miután elpakoltunk
magunk után, elhagytuk az ebédlőt és visszatértünk az unalmas számokhoz és
betűkhöz, amik ma és még a hét hátralévő részében ránk vártak. Alig vártam már
a szombatot, mert úgy éreztem, hogy végre rám fér egy olyan fajta kikapcsolódás
és buli, amit száz százalékig én akarok, nem pedig a körülmények kényszerítenek
rám. Ilyen volt a születésnapi partym és László búcsúztatója is. De a hétvége
végre csak az enyém és Melindáé lesz.
Ez adott erőt a hét további részében. Ákossal nem is
találkoztam többet a héten, mert szerdán délután e-mailben közölte velünk, hogy
pár napra visszahívták Debrecenbe. Ennek roppantul örültem, mert ez azt
jelentette, hogy kaptam ennyi időt ajándékba, hogy megemésszem őt, mint új,
kiállhatatlan főnököt.
Gáborral a tegnapi kis afférom óta nem javult a helyzet.
Továbbra is éreztem, hogy a feszültség kettőnk között bujkált, de nem akartam
ezzel foglalkozni. A hétvége óta túl nehéznek éreztem mindent, és most csak szemet
akartam hunyni a problémák felett. Így a hét többi napján is eljátszottuk este
a boldog párt, ami annyiban merült ki, hogy vacsora után megnéztünk egy unalmas
filmet, majd nyugovóra tértünk. Szerencsémre a havim előbb jelentkezett, így
csütörtökön már volt okom miért visszautasítani Gábort.
Mikor végre péntek este üres lett a ház, úgy éreztem, hogy
ideje megálljt parancsolnom magamnak és leülnöm egy pillanatra. Egy hét eltelt,
és teljesen kifordultam önmagamból. A mindig jókedvű és céltudatos Gitta reményvesztetten
és életuntan ült a kanapén és az elmúlt 30 évét értékelte. Remek, ennél lejjebb
már nem is lehetnék… A „Ki vagyok?”, „Mivé lettem?”, „Ezt akarom?”, és az „Egyáltalán
mi az, amit eddig akartam?” igen sablonos kérdések keringtek a fejemben, és akármennyire
is utáltam magam ezért, nem tudtam kiűzni őket a fejemből. Nem ment, mert
válaszokat akartam, amik nem jöttek…
Család? Nem… Férj? Kell az is, ezért az már megvan. Munka?
Igen, azt szerettem mindezidáig, de Ákos érkezése még ezt is felforgatta bennem.
Gábor ráadásul egyre türelmetlenebbül nyomja a gyerek témát, amit nem tudom,
hogy meddig leszek képes még higgadtan kezelni. De mit tegyek, ha egyszerűen
nem akarom még?! Nem állok rá készen… Tudom, hogy Gábor jó apa lenne, és
mindent megadna nekünk, de… De? Mi a de? Miért van egyáltalán de? A férjem,
miért mentem volna hozzá, ha nem ezért? Szerelem nem volt, ezt már akkor is
tudtam. Lehet, hogy Rékának igaza volt, és óriási hibát követtem el?
De mit tegyek? Gábor a mai napig fontos nekem és minden rendben
van vele. Rendes férfi, szeret, mindent megad nekem, a szex is remek. Már ha
van… A vágyak… Megvannak most is, de azt hiszem, ennél most már többet akarok.
Harminc évesnek kellett lennem, hogy rájöjjek, nem csak ennyiből áll az élet és
többre van szükségem?
Megannyi kérdés, amikre egyre kétségbeesettebben kerestem a
választ. Tudtam, hogy válságban vagyok, a házasságommal együtt, de nem láttam
magam előtt a megfelelő megoldást. Talán nem is kell látnom, majd jön időben
magától… De ez a változás, amin éreztem, hogy keresztül megyek, megijesztett…
Nem tudtam, hogy mi lesz a vége…
A gondolataim folyamatosan keringtek a fejemben, és még azt
sem vettem észre, hogy szép lassan a kanapén elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése