Bűnös vágyak - 4. fejezet

Miután hazaértem, első dolgom az volt, hogy vettem egy forró fürdőt. Még mindig feszült voltam a történtek miatt, és szükségem volt egy kis lazításra. A szülinapom óta mintha már nem is önmagam lennék… Ennyire kiborított volna a harmincas szám? Őrület… Sose hittem, hogy ennyire magam alatt leszek ez miatt. Bizonyára ezért reagáltam ilyen érzékenyen Ákos viselkedésére. De nem, ha két éve ismerem meg, akkor is feldühített volna az, ahogy a nőkkel és különösképpen velem így viselkedik.

Már a kádban feküdtem, amikor hallottam, hogy Gábor hazaért.

- Merre vagy Édes? – hallottam a hangját a nappaliból.

- Fürdök Gábor, nemsokára végzek – kiabáltam ki neki, és azonnal fel is pattantam a kádból. Nem volt kedvem most egy közös fürdéshez. Alig telt el egy perc, már be is nyitott a fürdőbe.

- Csatlakozhatok? – kérdezte mosolyogva.

- Már végeztem – feleltem tetetett csalódottsággal. Szerencsére gyors voltam, és ekkor már törülközőbe csavartan álltam a kádban. – Hosszú napom volt és nem akartam sokáig lazsálni a kádban. Fáradt vagyok.

- Kiakasztott az új főnök? – kérdezte Gábor kedvesen, mintha nem ütötte volna szíven a visszautasításom.

- Ne is kérdezd! – feleltem szem forgatva. – Egy igazi rémálom. Undok és nőgyűlölő – fakadtam ki keserűen.

- Micsoda? – kérdezte döbbenten Gábor.

- Ne aggódj, nem adom olyan könnyen a munkámat, nem tud hibát találni bennem. Megmutatom neki, hogy igenis jó vagyok.

- Helyes, ez az én csajom! – mondta Gábor elismerően. – Megbirkózol vele.

Nem feleltem semmit, csak bólintottam, majd kiszálltam a kádból.

- A te napod milyen volt? – kérdeztem, mikor már a tükör előtt fésülködtem.

- Sok minden történt ma – kezdte nagyot sóhajtva. – Olyan munkával bíztak most meg, ami miatt az elkövetkező fél évben sűrűn kell külföldre utaznom a többi kirendeltségre.

- Értem – feleltem szomorúan. – De ez a munkád szempontjából nagy előre lépés.

- Igen, az. Reméltem, hogy megérted majd – mondta elmosolyodva Gábor.

- Persze, ez természetes. A munka nagyon fontos – feleltem elmélázva.

Észre sem vettem, hogy Gábor magamra hagyott. Csak akkor tűnt fel, amikor felöltözni készültem, hogy végül nem kell elbújnom előle egy kezdeményezéstől tartva.

- Pénteken ki kell repülnöm Amszterdamba – mondta Gábor, amikor csatlakoztam hozzá a nappaliban.

- Ilyen hamar? – kérdeztem döbbenten.

- Igen. De csak a hétvégéről van szó. Van néhány fontos dolog, amit nem mertek másra bízni, és személyesen ott kell lennem.

- Rendben, nincs ezzel semmi baj.

- De nem mindig lesz ilyen rövid az elutazásom – folytatta elkenődve. – Körülbelül egy hónap múlva hosszabb időre kell kimennem. Ez majd attól függ, hogy miként haladunk itthon a projekttel.

- Miattam ne aggódj, megleszek. Az új főnök mellett lehet, hogy néha itthon is dolgoznom kell majd. Nagyon a körmömre fog nézni, nekem pedig nem szabad hibáznom.

- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte Gábor és közelebb lépett hozzám. Finoman átölelte a derekam és én már tudtam, hogy mi következik. – Azt mondtad, hogy harminc éves korod előtt nem akarsz családot alapítani. Akárhogy is nézzük, már elmúltál harminc – mondta mosolyogva, mire én egy grimasszal válaszoltam és kibújtam az öleléséből. – És akkor egy ideig nem kellene az ostoba főnököddel foglalkoznod.

- Nem állok készen még a gyerekre. Most a munkámmal akarok foglalkozni. Fiatalok vagyunk, még ráérünk. Most neked is sokat kell utaznod, ki tudja, hogy valóban fél év lesz-e ez a sok utazgatás. Majd belevágunk akkor, ha minden nyugodt lesz és megfelelő.

- Az istenért, Gitta, akkor is ezt mondtad, amikor osztályvezető lettél – csattant fel mérgesen Gábor. – Majd, majd, majd! Egyszer elfogynak az évek és nem lesz már lehetőséged halasztgatni!

- Én fogom megszülni azt a gyereket, és hadd döntsem el én azt, hogy mikor akarom ezt megtenni! – feleltem neki dühösen. – Ha meg akarom egyáltalán tenni - tettem hozzá ingerülten.

- Tudod mit?! Rendben! Én készen állok rá, majd szólj, ha te is azt akarod! De az én türelmem is fogy Gitta!

- Csak nyugodtan – vágtam hozzá ingerülten. – Kényszerből nem fogok szülni és feladni mindent.

- De nem kell feladnod semmit sem – mondta kedvesebb hangnemben Gábor.

- Nem? – kérdeztem tőle döbbenten. – A munkámat nem tudnám folytatni egy ideig a gyerek miatt. Az új főnök nem várna vissza tárt karokkal, és a posztom sem maradhatna üresen. Abban a pillanatban véget ér a karrierem, hogy teherbe esek.

- Ha így fogod fel, akkor igazad van, véget ér a karriered. De egy másik kezdődik majd.

- Pontosan erről beszélek! – csattantam fel újra mérgesen. – Véget érne és egy újra kellene akkor készülnöm. Az anyaságra… Ami nekem még nem megy. Sajnálom Gábor, de a válaszom még most is határozott nem.

Gábor mérgesen fújt egyet, majd végül bólintott. Közelebb lépett hozzám és gyengéden újra megölelte a derekam.

- Rendben, igazad van – felelte megenyhülve. – Sajnálom, én csak… Szeretnék már kis Gittákat, akik körülöttünk lennének. Szeretném, ha végre egy nagy család lennénk.

- De hiszen már az vagyunk! – mondtam ellenkezve, és közben megsimogattam az arcát. – Te és én.

- Tudod, hogy nem így értettem Gitta – felelte ellenkezve. Ahogy találkozott a tekintetünk, láttam a szemében felcsillanni a vágyat és azt, amit ez jelent.

- Tudom – mondtam szelíden. – De légy még türelemmel kérlek. Még nem vagyok kész rá.

Gábor megértően bólintott, mire én gyorsan kibújtam az öleléséből. Tudtam, hogy ez az utolsó lehetőségem erre.

- Menjünk vacsorázni, éhen halok – mondtam neki kedvesen, mire ő elmosolyodva bólintott, majd kézen fogva elindultunk a konyhába.

Következő rész