Bűnös vágyak - 19. fejezet

- Gitta! - szólt utánam Ákos a folyosó végéről, de én mintha meg sem hallottam volna őt kinyitottam az ajtót és beléptem rajta. Hallottam, hogy futásnak eredt és még mielőtt sikerült volna becsuknom az ajtót, ő megfogta azt, és nem engedte el.

- Engedd el az ajtómat! - mondtam neki dühösen és közben egy pillanatra sem néztem rá. Éreztem, hogy egyre gyengébb vagyok és a sírás fojtogatott azért, mert ismét kezdtem elveszíteni az irányítást az érzéseim és a tetteim felett.

- Beszéljük ezt meg - mondta könyörgően, mire én megráztam a fejem.

- Nincs mit megbeszélnünk, menj vissza a barátnődhöz és érezzétek jól magatokat - mondtam neki csípősen, majd rá néztem.

A szemei szikrázni kezdtek a dühtől, amin én annyira meglepődtem, hogy lazult a szorításom az ajtón, így végül Ákos könnyűszerrel belépett a szobámba.

- Menj el! - vágtam hozzá dühösen, mire ő még mérgesebb lett.

- Nem, amíg meg nem hallgatsz! - mondta dühösen, majd becsukta az ajtót és közelebb lépett hozzám. - Túl büszke vagy, hogy egyszerűen csak bocsánatot kérj a sértésed miatt, és az előbbiből sem tanultál, így kénytelen vagyok én beszélni!

Értetlenül néztem rá, mert nem tudtam, hogy mégis mit akar ezzel mondani. Büszke voltam? Igen, ez így van. Megsértettem? Ha ennyitől megsértődik, hát sajnálom, nőjön fel! És mire céloz azzal, hogy tanulnom kellett volna? Mégis miből?

- Nem érdekel, hogy mit akarsz mondani, nekem nincs hozzád semmi közöm. Nem leszek egy újabb rublika a skalpjaid közt! - vágtam hozzá csalódottan, mire ő még mérgesebben nézett rám, majd közelebb lépett hozzám és megragadta a két karomat.

- Valóban ezt gondolod rólam? - szegezte nekem a kérdést olyan dühösen, hogy az már nekem is félelmetes volt. - Azt hiszed, hogy nem érdekelsz és nem érzek irántad semmit? Azt hiszed, hogy gyűjtöm a kalandokat és az érzelemmentes viszonyok elégítenek ki? - nem feleltem neki, ezért még mérgesebben szólt rám. - Válaszolj!

- Igen, ezt hiszem! - feleltem dühösen.

Hirtelen, mintha minden dühe elszállt volna és átvette volna helyét valami más. Nem értettem, hogy mégis mi ez a gyors változás. Azt hittem, hogy rosszul látok, de nem... A dühöt felváltotta a keserűség és a csalódottság. Óvatosan elengedte a két karom, majd hátrébb lépett tőlem.

- Nem tévedtem az elején... Szerencsére csak ennyi volt köztünk... Így hamar túllépünk majd egymáson, mert amúgy sem illettünk össze - mondta halkan, majd hátat fordított nekem.

- Micsoda? - szaladt ki a számon a döbbent kérdés, mire ő nagyon lassan megfordult és úgy válaszolt.

- Nem ismersz, de folyton beskatulyázol valamilyen típusba. Ma azzal próbáltalak jobb belátásra bírni, hogy eljátszom neked azt a szerepet, amit hittél rólam, hogy utána a fejedhez vághassam ezt. Most már belátom, ez rossz taktika volt és felesleges, mert képtelen vagy annak látni, aki vagyok. Nekem erre nincs szükségem. Jobb is ez így, ne bonyolítsuk tovább egymás életét. Te férjnél vagy, én pedig a főnököd vagyok. Jó éjt Brigitta! - tette hozzá ismét magázódásra válva. Már indult volna tovább az ajtó felé, mikor én hirtelen elé léptem és tiszta erőből lekevertem neki egy pofont.

Egy pillanatra dühös szemmel nézett vissza rám, de szinte azonnal tova is tűnt és csak a mérhetetlen fájdalom és csalódottság volt a szemeiben. Ahogy ránéztem a mélyen ülő kék szemeibe... Éreztem, hogy kicsordulnak a könnyeim és elkezd rázni a zokogás. Szinte mart belül a bűntudat a saját ostobaságom miatt, amit csak tetézett a dühöm magam iránt.

Hátraszorítottam az önbecsülésem és ezúttal én nyitottam felé, még ha ezt egy pofon formájában tettem is meg. Úgy éreztem, hogy ezzel jöttem ki a lehető legjobban a helyzetből. Természetesen igaza volt Ákosnak, de akkor sem tűrhetem, hogy így játsszon velem.

Túl hamar elszállt a dühöm a pofonnal együtt, amit már éreztem, hogy talán mégsem kellett volna adnom neki... Már átkoztam magam azért amit tenni készültem, de nem volt visszaút, ismét a szívem irányított. Közelebb léptem hozzá és csak abban bíztam, hogy nem teszi tönkre a maradék önbecsülésem és viszonzásra lel a csókom. Szinte felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, amikor mohón kapott a csókom után és szenvedélyesen viszonozta azt. Egy pillanat alatt elszállt a maradék dühöm is és már csak őt és magamat láttam magam előtt. Ákos szenvedélyesen ölelt magához és simított végig az arcomon. Egy pillanatra elszakadtunk egymás ajkától, hogy levegőhöz jussunk. Ő óvatosan letörölte a könnyeimet, majd hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Mit műveltél velem? - kérdeztem tőle fojtott hangon. - Teljesen kifordítottál önmagamból.

- Fogalmam sincs - mondta fejcsóválva. - De én sem vagyok ép eszű melletted. Te jó ég, majdnem felcsíptem azt az idegesítő nőszemélyt csak azért, hogy bosszantsalak! - mondta döbbenten.

Elmosolyodtam, majd végigsimítottam az arcát.

- Pedig úgy tűnt, hogy jól érzed magad vele. Roppant csinos volt - mondtam halkan, mire ő megrázta a fejét.

- Nálad szebb nő nem volt azon az estélyen.

- Te viszont mégsem engem kísértél el a bálra - mondtam fejcsóválva, mire is ő nagyot sóhajtott.

- Mert ostoba voltam. Sajnálom - mondta halkan én pedig bólintottam.

- Én sajnálom, hogy megütöttelek - mondtam leszegett fejjel. Ő az állam alá tette a kezét és óvatosan megemelte, hogy nézzek rá.

- Semmi baj - mondta kedvesen, majd elmosolyodott. - Igazán szenvedélyesre sikeredett.

- Inkább lennénk máshol szenvedélyesek - morogtam magam elé, mire is láttam, hogy felcsillant a szeme, az enyémmel egyetemben. Több szó se kellett nekünk, ismét egymásnak estünk. De ezúttal olyan hévvel, mint még talán soha. A levegő teljesen elfogyott a szobából és olyan volt az egész helyiség, mint egy szauna. Fel sem tűnt, hogy lassan mindketten az ágy felé kezdtünk hátrálni. Csak akkor tértünk magunkhoz, amikor a tükör előtt elhaladtunk. Mindketten megtorpantunk és lassan elváltak egymástól az ajkaink.

Én nagyon lassan megfordultam Ákos karjaiban és a tükörrel szembe fordultam. Ő óvatosan a cipzáromhoz nyúlt és lassan, végigkövetve a szemével, lehúzta. Mikor végzett vele, rám emelte a tekintetét és közelebb lépett hozzám. Finoman átölelt és egy lágy csókot adott a nyakamra. Én jólesően lehunytam a szemem és élveztem a bűnös bizsergést. Ákost nem állt meg, újabb és újabb csókot lehelt a nyakamra.... Majd a kulcscsontomra... És a vállamra... Szinte lángra gyúlt a testem, amint megéreztem, hogy az aprócska pánt lesiklik a vállamról. Nem akartam gondolkozni, nem akartam tiltakozni... Egyszerűen képtelen voltam rá. Alig vettem észre, hogy a másik vállamon is hasonló sorsa jutott a pántom. Egy apró mozdulat és végül lehullott a ruhám a földre. Óvatosan kinyitottam a szemem és a tükörben engem néző szemeibe néztem. Megbabonázva nézett engem, amint fehérneműben álltam előtte. Annyira gyönyörűek voltak a szemei, hogy ismét rabul ejtettek. Lassan megfordultam és a nyakánál átkaroltam őt. Ő finoman magához húzott és lágyan megcsókolt.

- Jobb lesz, ha felveszel valami kényelmes ruhát - nyögte bele a csókba, amikor egy pillanatra elszakadt az ajkaimtól.

- Nem lesz rá szükség - feleltem neki két csók közt.

- Ne csináld ezt kérlek...

- Érezni akarlak - feleltem halkan, majd ismét megcsókoltam és közben a kezem a zakójára tévedt. Gyorsan kikapcsoltam a gombokat és már az ingjénél tartottam, amikor hirtelen a kezeim után kapott és elszakadt az ajkaimtól.

- Gitta, ne. El fogom veszíteni a fejem - mondta határozottan és egy pillanatra sem engedte, hogy kiszabadítsam a kezeimet a fogásából.

- Nem kell lefeküdnünk - mondtam elszoruló torokkal, mire ő egy fájdalmasat nyögött, majd hirtelen elengedte a kezeimet, magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt. Én óvatosan kettőnk közé préseltem a kezeimet, majd lehúztam a válláról a zakót, ami engedelmesen a földre hullott. Azután visszatértem az ingje gombjaihoz és addig meg sem álltam, míg végül az ing is a zakó mellett végezte.

Azonnal égni kezdett a bőröm ott, ahol a felsőtestünk összeért, és ez az érzés teljesen elbódított. Lassan újra elkezdtünk hátrálni az ágyhoz, míg végül oda nem értünk és mindketten ledőltünk rá.

- Hogy mikre vagyok képes miattad - mondta halkan két csók között és közben szorosan hozzám préselte magát és úgy csókolta végig a nyakam.

- Az érzés kölcsönös - feleltem elfúló hangon, és közben azt kívántam, bár most rögtön magává tenne. Tudtam, hogy nem szabad és hogy férjnél vagyok, de jelen pillanatban annyira csak őt akartam, hogy képtelen voltam a hűségre gondolni.

- Biztos, hogy ezt akarod? Kínzás... Nem kaphatja meg egyikünk sem azt, amit valójában akar - suttogta a nyakamba és közben szorosan hozzám bújt, mire is ívbe feszült a testem alatta, amikor eljutott a tudatomig a szavai jelentése és az, hogy mennyire kívánhat. Testileg tökéletesen éreztem ezt a nekem feszülő ágyéka miatt, de az, hogy a szíve mennyire fájhat értem... Csak a szavaival tudta igazán a tudtomra adni.

- Sehogy sem jó - mondtam összeszoruló torokkal, amit azonnal észrevehetett, mert abbahagyta a nyakam csókolását és rám nézett.

- Most kell megállnunk - mondta magabiztosan, majd mielőtt még tiltakozhattam volna, leszállt rólam és mellém feküdt.

Rájöttem, hogy teljesen igaza van, ezért inkább hagytam, hogy ismét ő legyen az erősebb. Egyre jobban szerettem és tiszteltem őt azért, mert képes volt a saját vágyai elé helyezni engem és azt, hogy férjes asszony vagyok. Lassan kicsordultak a könnyeim, amit ő azonnal le is törölt.

- Sajnálom... Nem kellett volna idáig mennem... Az én hibám - mondta bűnbánóan, mire én hevesen megráztam a fejem, újabb könnyeket indítva az útjukra.

- Nem ezért... Én... Csak... Nagyon szeretlek! - mondtam ki végül, mire is még inkább kiszakadt belőlem a zokogás.

Végem van... Minden önbecsülésem oda... Kimondtam azt, amit sose szoktam, de ezúttal a szó minden betűje szentül igaz volt. Nem volt benne hazugság, a szívem legmélyén éreztem ezt, amit úgy éreztem, hogy ki kell most mondanom. Holnap úgyis hazarepülünk és minden véget ér.

- Gitta, én... - szólalt meg Ákos habozva, mire én nagy nehezen kinyitottam a szemem és ránéztem. Vártam a megsemmisülést és azt hogy kinevet, vagy egyszerűen csak eltereli a témát. - Ha valóban így van... Hajlandó lennél új életet kezdeni?

Nem értettem, hogy mire céloz, és ez talán az arcomra is kiülhetett, mert nagy levegőt vett és úgy folytatta.

- Arra céloztam, hogy képes lennél emiatt kockáztatni és elválni a férjedtől?

Nem értettem, hogy miért kérdezi ezt és hogy mi köze ennek ahhoz, amit mondtam. Egyszerűen nem láttam az összefüggést. Ákos mély levegőt vett, majd ismét folytatta.

- Arra célzok ezzel Gitta, hogy ha azt mondanám, hogy beléd szerettem, elválnál miattam a férjedtől?

Döbbenten néztem Ákosra, és egyszerűen alig bírtam felfogni azt, amit mondott. Egyszerűen képtelen voltam rá... A szívem egyik pillanatról a másikra egyre forróbbá vált, míg végül azt nem éreztem, hogy a testemmel együtt megsemmisült az édes boldogságtól, amit Ákos két szava váltott ki: beléd szerettem.

Következő rész