Bűnös vágyak - 12. fejezet

Este fáradt voltam már azon mérgelődni, hogy mennyire felkavart Ákos. Ideje lenyugodnom és újra közömbösen, csak mint a főnökömre gondolni rá. Egészen meg voltam elégedve magammal, mert mire bepakoltam a bőröndömbe, ez már sikerült is.

Éppen a vacsorát tálaltam, amikor pontos időzítéssel hazaérkezett Gábor. A konyhába bejött hozzám és döbbenten lépett elém, majd automatikusan egy szájra puszival köszöntött.

- Mi történt? – kérdezte ijedten, mire én értetlenül néztem rá.

- Tessék?

- A bőrönd – mondta halkan, mire én azonnal kapcsoltam és már feleltem is neki a nappali közepén álló rejtélyes bőröndre magyarázatot adva.

- Ó hogy az! Ma megkeresett az új főnök, hogy a vállalat ez évi konferenciájára Brüsszelbe engem tart megfelelőnek, hogy részt vegyek rajta vele együtt. Holnap háromkor indul a gép és ha jól sejtem vasárnap este érkezünk vissza.

- De hát miért ilyen későn szólt neked erről? – kérdezte Gábor döbbenten.

- László elfelejtette közölni ezt vele, és a titkárnője pedig csak ma emlékeztette erre.

- Hát, elég nagy káosz lehet nálatok, ha ilyen nagy a kapkodás – mondta Gábor fejcsóválva, majd immár megnyugodva leült az asztalhoz. Tudtam, hogy elfogadta a helyzetet, de igazából nem is tehetett volna mást. Nekem is ugyanolyan fontos volt a karrierem és nem maradtam volna itthon, csak azért mert esetleg neki ez nem tetszik. Ha bármikor egy férfi vissza akart tartani valamiben, ami számomra fontos volt, gondolkodás nélkül elhagytam az illetőt. Gábor előtt volt már erre példa, de szerencsére ő másmilyen volt. Talán ez is közrejátszott abban, hogy végül mellette döntöttem.

Az este további része nyugodtan telt, és a búcsúszexünk után ezúttal én is azonnal mély álomba merültem. Teljesen megnyugodtam, mert csak Gáborra koncentráltam közben és ez megnyugvással töltött el. Az előző napi kevés alvásom után pedig nem volt csoda, hogy hamar álomba merültem.

*

Másnap délelőtt Éva ígéretéhez híven meghozta a futár a jegyemet. Fogalmam sem volt, hogy minek ez a felhajtás, elég lett volna, ha a reptéren Ákos odaadja az enyémet. Mindegy, nem akartam ezen rágódni, inkább újra átnéztem, hogy mindent elpakoltam-e. Az estélyeim ellenőrzése közben ismét elbizonytalanodtam, mert fogalmam sem volt arról, hogy jól döntöttem-e. A biztonság kedvéért hármat csomagoltam el, ha esetleg Ákosnak kifogása lenne valamelyik ellen. Reméltem, hogy nem így lesz, de jobb szerettem biztosra menni.

Fél kettőre taxit hívtam a lakáshoz, így kényelmesen kiértem a repülőtérre két órára. Gondoltam, hogy nem csekkolok még be, inkább jobbnak láttam megvárni Ákost. Szerencsére pontban két órakor ő is megérkezett.

- Jó napot Brigitta! – köszönt kimérten, majd intett, hogy induljunk el a megfelelő kapuhoz beadni a bőröndjeinket. Szó nélkül álltuk végig a sort, és miután leadtuk a csomagjainkat, elindultunk a megfelelő irányba, hogy belépjünk mi is a terminálra a gépünkhöz.

Újabb csendes percek után helyet foglaltunk a megfelelő számú kapu előtti padokon, és vártuk, hogy elteljen az a maradék húsz perc, amíg beszállhatunk a gépbe.

Ákos elővett egy gazdasági napilapot a táskájából, majd figyelmesen elkezdte olvasni. Úgy döntöttem, hogy én is így teszek, és belemerültem a saját újságomba. Én vele ellentétben pihenéssel akartam tölteni az utat, így egy női magazint olvasgattam. Pechemre már elolvastam egyszer, de csak ez volt most a táskámban, nekem pedig muszáj volt lefoglalnom magam valamivel. Nem akartam azon gondolkozni, hogy miért ülök mellette annyira szótlanul, és miért nem kezdeményezek vele beszélgetést. Sose volt rám jellemző az ilyen fajta viselkedés. Az sem segített ezen, hogy egyre jobban aggódtam amiatt, hogy miként fogjuk tudni végigcsinálni ezt a konferenciát, ha egész úton egy szót sem szólunk egymáshoz. Valamikor szakmai dolgokról is nyilatkoznunk kell majd, és biztosan rosszul veszi ki magát az a vezetőség és a többi igazgató előtt, hogy olyan a főnök-beosztott viszony köztünk, mint két idegen közt. Ha jobban belegondoltam, ez mégsem olyan nagy baj, hiszen Ákos még új a cégnél, szóval már megint csak felfújom a dolgot.

Hirtelen kaptam fel a fejem, amikor Ákos felállt mellettem és hozzám szólt.

- Nem jön? – kérdezte tőlem kíváncsian.

- Tessék? – kérdeztem vissza értetlenül.

- Felszállhatunk a gépre, az imént mondták be.

- Oh, persze, azonnal – vágtam rá rögtön, majd eltettem az újságom és követtem őt a kapuhoz, ahol már valóban látszott az ablakok mögött, hogy a gép beállt a helyére.

Ismét némán lépdeltünk egymás mellett, és már azon sem csodálkoztam, hogy ugyanez volt a gépen is. Miután helyet foglaltunk akkor döbbentem rá, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy nem a turista osztályon utazunk. Ott valamivel szűkebbek a helyek és elkerülhetetlen lett volna, hogy Ákossal túl közel legyünk egymáshoz. Így is elég közel ült hozzám, de ez a távolság még elviselhető volt. Bár éreztem, hogy nagyon melegem van, igyekeztem ezt a gép rossz levegőztetésének betudni.

Szerencsére rövid időn belül kellemesebb lett a levegő, így a repülőút is nyugodt és pihentető volt. Időben megérkeztünk Brüsszelbe és miután felvettük a csomagjainkat megkerestük a minket váró kísérőt a megbeszélt helyen. Ákos franciául köszöntötte őt, majd miután én is bemutatkoztam, elindultunk vele az autóhoz. Egyenesen a szállodába vitt minket, amitől szerencsére nem volt messze a kongresszus helyszíne sem. Miután elköszöntünk a férfitől és megköszöntük a segítségét, azonnal a recepcióra mentünk és bejelentkeztünk. Azon már meg sem lepődtem, hogy egymás mellett voltak a szobáink, így nem különösebben zavart, hogy alig pár méterre tőlem fog aludni Ákos, három éjszakán keresztül.

- Hat órakor indulnunk kell a megnyitóra – szólalt meg Ákos, amikor a szobáinkhoz értünk és én megálltam a sajátom előtt. – El tud addig készülni?

- Természetesen – feleltem azonnal, mire ő bólintott.

- Rendben, akkor hat órakor itt találkozunk.

Nem feleltem neki, hanem azonnal az ajtóm felé fordultam és kinyitottam, majd beléptem a szobámban. Már Ákost sem láttam ekkor a folyosón, gondolom ő is azonnal elindult a szobájába.

Miért ne tudnék elkészülni addig? Majdnem egy órám volt hatig, annyi bőven elég. Sokáig morfondíroztam ezen, még akkor is, amikor kikészítettem a bőröndömből az estélyi ruháimat. Előttük álltam sokáig és próbáltam dönteni, de nem ment. Végül feladtam, és úgy határoztam, hogy előbb lefürdök, és majd ha már elkészült a sminkem és a hajam is, utána választok. Tudtam, hogy az egyik fekete mellett döntök majd, így a sminkem ehhez igazítva készítettem el miután megfürödtem.

Túl hamar kész voltam ezzel is, és azon kaptam magam, hogy ismét a ruhák előtt állok, és tanácstalanul bámulom őket. Idegesen az órámra néztem, mert már alig maradt tíz percem. Nem akartam késni, így végül a földig érő fekete mellett döntöttem. Azzal mellé nem lőhetek. Amint felvettem döbbentem rá, hogy borzasztó nagy bajban vagyok. Akármelyik ruha mellett is döntöttem volna, a cipzárt képtelen leszek magam felhúzni.

Ne! Nem lehet az, hogy meg kell kérnem erre Ákost! Pedig de… Válaszoltam magamnak azt, amit már eddig is tudtam… Kénytelen leszek megkérni rá. Hiába próbáltam magam felhúzni a cipzárt, még a hátam közepéig sem sikerült. Hát ez remek… Idegesen az órámra néztem, és láttam, hogy két perc múlva hat óra.

Rendben, nincs mit tenni… Bízok abban, hogy Ákos bekopog majd, és akkor megkérem rá.

Nem tévedtem, Ákos ezúttal is pontos volt. Idegesen léptem az ajtóhoz, amikor meghallottam a kopogását.

- Elkészült? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel, amikor ajtót nyitottam.

- Nem egészen. Van egy kis gond a ruhámmal.

Láttam Ákoson, hogy egy pillanat alatt ideges lett, de most is, mint ezelőtt, az érzelmek azonnal tovatűntek az arcáról. Gondolom azt hitte, hogy ezzel tönkretettem a megnyitót, és nem fogunk időben megérkezni.

- Mi történt? – kérdezte közömbös hangon, de láttam rajta, hogy egyáltalán nincs ínyére a ruhámról való csevegés.

- Csak a cipzár – feleltem halkan, mire ő idegesen megforgatta a szemét. Túl sok érzelem volt ez tőle azóta, hogy ismertem, így teljesen megdöbbentett. – Azt ne mondja, hogy nő létére nem hozott tartalékba másikat, ha netán elromlott volna a cipzár.

- Nem romlott el – vágtam rá azonnal, mire ő felvonta a szemöldökét. – Nem tudom felhúzni.

Láttam rajta, hogy azonnal megvilágosodott, és miután hátrébb léptem az ajtóból, szó nélkül belépett ő is és becsukta maga mögött az ajtót. Beljebb sétáltam a szobában és megálltam a szekrényem előtt a tükörnél.

- Megfelelő lesz ez a ruha, vagy válasszak másikat? – kérdeztem tőle és közben a fogason lógó másik két estélyire mutattam.

- A rövid fekete is megfelelő erre az alkalomra. Amiben jól érzi magát, azt válassza – felelte Ákos, mire én bólintottam, majd levettem a fogasról a másik fekete estélyim és bementem vele a fürdőbe. Jobban szerettem a rövid feketémet, mert kényelmesebb volt és a mozgásban is kevésbé hátráltatott. Az sem volt hátrány persze, hogy szebbnek találtam magam benne. Az önérzetem viszonylag jónak éreztem, de azért vak sem voltam. A hosszú feketém komolyabb külsőt kölcsönzött nekem, a rövid pedig e mellett nőiesebb is volt.

Viszonylag gyorsan átöltöztem és próbáltam felhúzni a ruha cipzárját, de ezt még annyira sem tudtam, mint a másikat. Mély levegőt vettem és úgy döntöttem, hogy feladom. Visszamentem a szobába, és döbbenten vettem észre, hogy ugyanott állt Ákos, ahol pár perce otthagytam. Nem láthatott engem, és talán nem is hallott, így csak akkor vett észre, amikor már ismét a tükör előtt álltam. Ekkor felém fordult és hozzám lépett, hogy felhúzza a cipzárom. Én végig őt figyeltem és láttam rajta, hogy minden bizonnyal nem érdekelte, hogy mi van rajtam, csak szeretett volna minél előbb indulni. Amint hozzáért a cipzárhoz felnézett a tükörben rám, ahol találkozott a tekintetünk. A rideg nézés ismét eltűnt és ezúttal a döbbenet váltotta fel. Tisztán láttam rajta, hogy a szemével végignézi a tükörképem, majd újra a cipzáromra siklott a tekintete.

- Remek választás – felelte közömbösen, majd megpróbálta felhúzni a cipzárt. Pechünkre, ezt egy kézzel nem lehetett megoldani, ami tudtam jól, hogy mivel jár majd. Ákos kénytelen volt a másik kezével felül megfogni az anyagot, hogy egyáltalán el tudja kezdeni felhúzni. Annyiszor volt már rajtam estélyi, hogy tudtam jól, hogy ez miatt mi fog történni. Nem tudtam irányítani a testem és automatikusan lehunytam a szemem, amikor a keze a hátamhoz ért, és a bőröm lángra lobbant azon a ponton. A szívem is hevesen elkezdett zakatolni a furcsa forróság nyomán, de ezt szinte észre sem vettem. Olyan rövid ideig tartott az egész, én mégis egy örökkévalóságnak éreztem. Amint éreztem, hogy a ruha már teljesen fedi a hátam, kinyitottam a szemem és ismét a tükörbe pillantottam. A szívem egy óriásit dobbant, amikor eljutott a tudatomig, hogy mit látok.

Ákos döbbenten nézett rám a tükörben és velem együtt, ő sem bírt mozdulni. Lebuktam… Minden bizonnyal észrevette, hogy lehunytam a szemem és biztosan félreértette. Hirtelen eszembe ötlött, hogy talán meg kellene ezt magyaráznom, de képtelen voltam megszólalni. Dermedten álltunk a tükör előtt és néztünk egymás szemébe. Olyan érzésem volt, mintha minden fal leomlott volna kettőnk közt, mert egyikünk sem hátrált ki az adott szituációból. Egyszerűen nem bírtunk, ezt most már tisztán láttam rajta is.

- Indulhatunk? – szólalt meg végül Ákos, továbbra sem szakítva meg a szemkontaktust a tükörképemmel.

Én némán bólintottam, majd erőt vettem magamon és megfordultam.

Túl közel volt… Túl közel állt hozzám. Tisztán éreztem a parfümje édes illatát, és még a lélegzetvételét is érezhettem magamon. Azonnal a szemébe néztem és abban a másodpercben tudtam, hogy végem van. A kék szempár magával ragadott és elrepített egy olyan világba, aminek a létezéséről ezelőtt nem is tudhattam. Csak néztem őt némán és engedtem, hogy a szívemet melengető titkos tűz felemésszen, és magával ragadjon. Ákos tekintete annyira kristálytiszta és őszinte volt, hogy ez még nagyobb tüzet csiholt bennem. Némán merültem el az égszínkék szempárban és képtelen voltam mozdulni. Azon a szent helyen megfagytam és hiába ordított a fejemben egy hang, hogy térjek észhez és ne engedjem, hogy boldoggá tegye a szívem ez az égető érzés, nem bírtam hallgatni rá. Tudtam, hogy igaza van, és hamarosan én is beláttam ezt. Hirtelen lehunytam a szemem, majd mély sóhajt véve nyitottam ki újra. Tudtam jól, hogy ezzel teljesen elárultam magam, de most már tisztán olvastam Ákos mozdulataiban és a viselkedésében is. Már az ő maszkja is lehullott… Ezért nem volt miért szégyenkeznem nekem sem…

- Igen, indulhatunk – feleltem neki a kérdésére, ami ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy már ezer éve tette fel.

Ő torok köszörülve hátrébb lépett tőlem, majd kitárta a karját, hogy karoljak belé. Egy pillanatig tétováztam, majd rájöttem, hogy nincs miért tovább hezitálnunk. Mindketten tudjuk, hogy mi történt az előbb és azt is, hogy csak ennyi volt, több sose lehet abból, ami szikrázik körülöttünk…

Már nem is érdekelt, hogy mekkorát dobbant a szívem, amikor a karjához értem, még így is, hogy szmoking volt rajta. Nem érezhettem a bőrét, amiért jelen pillanatban roppant hálás voltam. Azt hiszem, hogy az túl sok lett volna mára.

Lassan elindultunk az ajtó felé, én pedig útközben magamhoz vettem a kis táskámat, majd együtt léptünk ki az ajtón. Ákos előre engedett, majd miután bezártam a szoba ajtaját és eltettem a kulcsot, ismét a kitárt karjába karoltam és együtt elindultunk. Alig tettünk meg pár lépést, amikor Ákos felemelte a másik kezét és legnagyobb döbbenetemre a kézfejemre tette, ami a másik karjában pihent. Az érintése nyomán ismét lángolni kezdett a bőröm, és még azután sem múlt el, hogy elvette a kezét. Tudtam, hogy ez egy megnyugtató érintés akart lenni a részéről és biztosítani akart vele arról, hogy minden rendben lesz. Fogalmam sincs, hogy miért éreztem ezt, hiszen nem is ismerem őt, és nem tudhatom, hogy miért tette ezt. De nem akartam válaszokat keresni erre a furcsaságra, mert annyira biztos voltam abban, hogy mit akart üzenni ezzel a mozdulatával, mint abban, hogy beleszerettem.

Következő rész