Nagyon örültem annak, hogy viszonylag sikerült megnyugodnom,
mire a taxival átértünk a konferencia helyszínére. Igyekeztem megszokni Ákos
közelségét, és azt, hogy az oldalán lépkedek, mintha egy pár lennénk. Még a
gondolatba is belepirultam és azonnal elszégyelltem magam, amiért ilyen dolgok
jutnak az eszembe, miközben férjnél vagyok.
A terem már tele volt, amikor megérkeztünk. Ákos
céltudatosan elindult abba az irányba, ahol a számunkra fenntartott asztal
volt. Fogalmam sincs, hogy honnan tudta ezt, de nem is érdekelt. A névkártyák
valóban azt tükrözték, hogy jó helyen járunk. Velünk együtt még másik négy
ember foglalt helyet a kis kör alakú asztalnál. Azonnal felálltak mind és
bemutatkoztunk egymásnak, ezúttal angolul. Az női-férfi páros Angliából jött, a
másik két férfi pedig Lengyelországból. Barátságosnak tűntek, ezért örültem
annak, hogy látszólag jól fog telni ez az este a társaságukban. Csendben
végighallgatjuk majd a megnyitót és a vacsora után talán mehetünk is vissza a
hotelba, közben pedig jól érezzük magunkat a asztaltársaságunkkal.
Sajnos tévedtem, mert a közel egy órás unalmas megnyitó
végén a vezérigazgató tájékoztatott minket arról, hogy a vacsora után fogadást
tart, zenével, tánccal meg miegymással. Amint ezt végigmondta azonnal Ákosra
pillantottam, aki rezzenéstelen arccal figyelte a beszédet. Úgy döntöttem, hogy
kár aggódnom emiatt, majd tájékoztat az est további alakulásáról, ha úgy
akarja. Nem ragaszkodtam a partyhoz, így a döntést rá bíztam. Nem szabadott
figyelmen kívül hagynom a köztünk szikrázó levegőt, így talán jobb is, ha nem
maradunk a mulatságon.
Mikor végre elfoglalta a helyét a vezérigazgató is,
elkezdték a vacsorát tálalni. Közben vidáman szóba elegyedtem az asztaltársaságunkkal.
Maryann-el nagyon jól elbeszélgettem és közben a másik három férfi is
csatlakozott hozzánk. Az egyedüli ember, aki mindvégig csendben maradt, az Ákos
volt. Igazából nem sok mindenről maradt le, mert szinte csak azt vitattuk meg,
hogy ki milyen beosztásban dolgozik a cégnél és mi a dolga. A vacsora végéig
beszélgettünk, egészen addig míg fel nem csendült a zene. Ekkor vettem csak
észre, hogy a hatalmas terem egyik sarkában egy komplett zenekar foglalt
helyet. A lengyel páros egyik tagja azonnal felállt és felkért táncolni.
Maryann és a partnere is csatlakoztak hozzánk, így együtt sétáltunk át a
táncparkettre. Nem igazán beszélgettem Gustaw-val, mert a zene túl hangos volt,
amiért áldottam az eget, mert nem akartam túl mélyen megismerni. Kedves férfi
volt, de úgy láttam, hogy nincs tisztában azzal, hogy férjnél vagyok. Ákos ezt
tudta jól, de a mi esetünkben az érzéseinket tekintve, már késő volt...
Tánc közben amikor csak lehetőségem volt rá, az asztalunk
felé néztem, hogy Ákos vajon mit csinálhat. Amikor már vagy tizedjére tettem
ezt, akkor jöttem rá, hogy mennyire szánalmas, amit csinálok. Nem
foglalkozhatok vele, semmi közöm hozzá. Csak a munkatársam, és ez míg világ a
világ, így lesz. Lehet, hogy vonzódik ő is hozzám, de ez semmiség... Mély levegőt
vettem, majd engedélyeztem magamnak még egy utolsó pillantást az asztalunk
felé. Még a lélegzetem is elakadt, amikor észrevettem, hogy Ákos eltűnt.
Fogalmam sem volt, hogy hova mehetett, de a legszörnyűbb mégsem ez volt...
Hanem az, hogy nem tudtam nem foglalkozni ezzel a ténnyel...
Egy pillanatra összerezzentem, amikor egy ismerős hang
szólított meg minket angolul.
- Szabad?
Gustaw azonnal igent felelt Ákosnak, és mire átadott neki,
addigra a vérnyomásom már az egekben volt. Éreztem, hogy teljesen kipirulok,
amit csak tetézett Ákos érintése, amikor megfogta a jobb kezem. A másik kezét
finoman a derekamra csúsztatta és elkezdtünk keringeni a zenére. Nem tudtam,
hogy mit tegyek, merre nézzek, így végül Ákos arcán állapodott meg a
tekintetem. Csak nagy sokára tudatosult bennem az, hogy képtelen lennék mást
nézni, amikor itt áll előttem és velem táncol. Ő ugyanezt tette, így a néma
kommunikációnk tovább folytatódott. Nem foglalkoztam már azzal, hogy mennyire
hevesen dobog a szívem, vagy hogy a bőröm majdhogynem ég, csak próbáltam
elfogadni azt az érzést, amit Ákos vált ki belőlem.
- Milyennek találta a megnyitót? - kérdezte pár perccel
később, miután egy gyorsabb dalba kezdett a zenekar.
- Öhm, nagyon érdekes volt - feleltem habozva, mire láttam,
hogy a szája széle megrándul.
- Roppantul unalmas volt - felelte, mire én egy pillanatra
lehajtottam a fejem, hátha akkor nem veszi észre, hogy elmosolyodtam.
- Nem én mondtam ki - feleltem nagy sokára, majd ismét felemeltem
a fejem és ránéztem. Ő ekkor újra elmosolyodtam... Teljes volt a döbbenetem,
amikor az ő válasza is ugyanez volt: egy felbecsülhetetlen mosoly... Amit sose
láttam még az arcán, egészen ma estig.
- Sajnálom, hogy egy ilyen unalmas céges konferenciára
elhívtam - mondta ismét a komoly arcát felvéve.
- Én egyáltalán nem bánom - feleltem halkan, majd ismét a
szemébe néztem. Éreztem, hogy a levegő újra megfagyott körülöttünk, és ő sem
tud megszólalni, csak némán néz a szemembe azzal az élettel teli tekintettel,
amit csak akkor láttam rajta, amikor rám nézett... Túl kétértelműre sikerült ez
a mondatom és biztos vagyok abban, hogy ő is értette mindkét jelentését.
Szakmai szempontból sem bántam, hogy itt vagy, és azért sem, mert vele voltam.
Akármennyire is tiltott volt ez az édes érzés köztünk, a szívem ordított érte
és követelte. Képtelen voltam megtagadni tőle...
- Szeretne még maradni? - kérdezte tőlem halkan, amikor
véget ért a dal, és a tömeg megtapsolta a zenekart. Elengedve egymást mi is így
tettünk, majd amint elhalt a taps, válaszoltam neki.
- Nem ragaszkodok hozzá. Holnap hosszú napunk lesz, ha
szeretné visszamehetünk a hotelba.
Ákos csak bólintott, majd kinyújtotta a karját, mire én szó
nélkül belékaroltam. Már hozzászoktam ahhoz, hogy ilyen szerepet kell most
mindenkinek játszania, aki részt vesz ezen a partyn, és már számomra is teljesen
ösztönös volt minden mozdulat. Fenséges érzés volt, mintha egy teljesen más
világban és talán korban lennénk. Bele sem mertem gondolni, hogy ez az egész
mind tova fog tűnni, amint felszállunk vasárnap a haza felé repülő gépünkre.
Amint kiértünk az épület elé, Ákos rám nézett, de a karom
nem engedte el. Finoman tartotta maga mellett és úgy láttam, hogy egy
pillanatra sem akarja elengedni.
- Taxi, vagy sétálni szeretne?
- Sétáljunk - feleltem halkan, mire ő bólintott és egyszerre
elindultunk a szálloda felé. Tudtam, hogy körülbelül 15 percünk van, amíg
odaérünk, így bíztam abban, hogy végre valamiféle kommunikáció elindul köztünk.
- Azt hiszem ideje beszélnünk - szólaltam meg pár perc
múlva, amikor úgy láttam, hogy továbbra sem akar beszélni.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdezte nagyot sóhajtva.
Azonnal felé fordultam, és döbbenten kaptam el a sóhajtása utolsó pillanatát,
amikor kinyitotta a szemét. Észrevette, hogy őt nézem, és nem tudta elszakítani
a szemét az enyémtől. Alig mondott valamit az előbb, de mégis sokkal több volt
benne, mint hittem volna. Már megszoktam, hogy szűkszavú, ezért nagyon oda
kellett figyelnem minden szavára, mozdulatára és gesztusára, hogy meg tudjam
fejteni. Az, hogy ennyi érzelmet láttam rajta az utolsó mondata közben... Teljesen
letaglózott... Ákos kezd megnyílni előttem? Alig mertem elhinni... De valami
más is volt ebben a mondatában. Tegeződésre váltott...
- Szerintem pontosan tudod, hogy miről - válaszoltam neki
letegezve őt, és vártam, hogy nekem esik-e emiatt.
- Van értelme beszélni róla? - kérdezte fájdalmas arccal,
ami ismét lesokkolt. Mikor végre eljutott a tudatomig az, hogy mit is felelt,
rá kellett döbbennem, hogy igaza van... Nincs értelme beszélnünk róla, nincs
értelme bármit is a felszínre hoznunk, mert... Mert... Mi ketten... Reménytelen
és ostobaság... Csak egy kósza fellángolás, vágy, amit minél előbb el kell
fojtanunk, hogy mindketten éljük tovább nyugodtan az életünket.
- Nincs értelme - feleltem leszegett fejjel, majd
megszakítva a szemkontaktust ismét előre néztem az úti célunk felé.
Nem akartam hallani, hogy ismét mély levegőt vesz és nagyot
sóhajt, mert a szívembe belemart a fájdalom, mert tudtam, hogy ez a hang mit
jelent. Ő is szenved... Lehunytam a szemem és próbáltam megnyugodni, de alig
sikerült. Éreztem, hogy az egész testemben elkezdek remegni, amit sajnos ő is
észrevett. Megnyugtatásnak szánta ismét, hogy a kezét rátette a kézfejemre,
amivel a másik karjába karoltam. De ezúttal nem csak egy érintés történt, mert
óvatosan megszorította a kezem, amit én a legnagyobb döbbenetére viszonoztam. A
tekintetünk ismét összeakadt, és most nem a csillogást, hanem a fájdalmat
láttam a szemeiben. Óvatosan elengedte a kezem, majd a karomat is elengedte.
Egy pillanatra megijedtem, hogy talán túl sok volt neki ez a mozdulat, de nem,
tévedtem. A szívem ismét őrült tempóra kapcsolt, amikor megéreztem a kezét a
kezemen. Óvatosan összekulcsoltuk a kezünket, mintha mindig is összetartoztak
volna. A szemem automatikusan a kezeinkre siklott és mikor felnéztem rá, láttam,
hogy ő is a kezünket nézi. Mikor felnézett rám fogalmam sem volt, hogy mit
mondjak.
- Ennyit szabad? - kérdezte halkan, mire én lassan
bólintottam. Ezúttal ő kapta el a tekintetét és nézett előre az úti célunk
felé... Tudtam jól, hogy már túlságosan is közel van a szálloda, nem kellett
emiatt előre tekintenem... A bejárattól nem messze egyszerre engedtük el egymás
kezét, és én ismét belékaroltam. Nem akartam arra gondolni, hogy alig pár perc
múlva a szobáink elé érünk és el kell búcsúznunk egymástól.
Túl hamar a szobámhoz értünk... Szinte fájt elengednem a
karját, de muszáj voltam megtenni. Kikerestem a táskámból a kulcsot, majd mikor
a zárba tettem, Ákos megszólalt.
- Nos, jóéjszakát Brigitta - felelte halkan, mire én
ránéztem és csak bólintottam.
- Jó éjszakát! - feleltem szinte suttogva, mire ő hátat
fordított nekem és elindult a szobája felé. Már a kilincsen volt a kezem és
félig kitártam az ajtót, amikor eszembe jutott valami. Még ki sem mondtam, de
már előre rettegtem attól, amivel ez járhat.
- Ákos! - szóltam utána, talán túl halkan, de szerencsére
meghallotta és megfordult, majd kíváncsian rám nézett. - A ruhám... - tettem
hozzá még halkabban, de ő természetesen meghallotta ezt is. Láttam rajta, hogy
hezitál, amit tökéletesen megértettem... Gyengül... Ő is velem együtt egyre
gyengébb... Végül elindult felém, és mikor már az ajtómnál állt, én beléptem a
szobába és ő követett engem. Meg sem állt a tükörig, én pedig becsuktam közben
az ajtót. Mély levegőt vettem, majd összeszedtem minden erőmet és odasétáltam
elé a tükörhöz.
Éreztem, hogy egyre idegesebb vagyok, ahogy vártam, hogy
lehúzza a cipzáromat. Mikor végre felemelte a kezét és megéreztem a bőrét a
hátamon, ismét lehunytam a szemem. Ahogy lassan siklott le a cipzár, szabaddá
téve ezzel a hátam, újra lángra gyúltam. Az édes forróság körülölelt, de most
ez teljesen más volt, mint legutóbb. A szívemet már nem simogatta ez a valami,
hanem elkezdte hirtelen marni, mert tudtam, hogy ennél többet sose kaphatok
majd tőle. Miután már tisztában voltam az érzéseimmel, ez az új érzés jelent
meg: az őrült vágyakozás a közelségére, az érintésére és a szeretetére. Egytől
egyig mind bűnös vágyak voltak, és számomra mind tiltott. Hiába ordított értük
a szívem és majd megszakadt, egyiket sem kaphatta meg.
Mikor kinyitottam a szemem, most is Ákos tekintetével
találtam szemben magam a tükörben. Az ő arca is fájdalmat tükrözött, és láttam
rajta, hogy hezitál és fogalma sincs, hogy miként másszunk ki ebből a helyzetből.
Olyan volt, mintha önmagam és a saját szenvedésem láttam volna tükröződni
rajta.
Nem tudom, hogy hány percig álltunk így némán a tükör előtt,
mikor váratlanul felemelte a jobb kezét és óvatosan a vállamra tette.
Mindkettőnk tekintete a kezére siklott a tükörképünkön. Óvatosan elindult a
keze le a vállamon a kézfejem felé. A tekintete végig követte a keze útját, de
már nem a tükörképünkön. Éreztem, hogy a bőröm meggyullad ott, ahol a keze
hozzámért... Mire az alkaromhoz ért, úgy éreztem, hogy már az egész testem
lángba borult. Végül a kezemhez ért, és azt hittem, hogy minden véget ért, ami
ellen a szívem egy fájdalmas dobbanással tiltakozott. De tévedtem. Ákos ismét
összekulcsolta a kezünket, majd közelebb lépett hozzám, és óvatosan a hasamra
téve a kezünket átölelt. A másik kezem is lágyan megfogta és ugyanígy tett
vele. Ekkor egyszerre emeltük a tekintetünket a tükörképünkre, jobban mondva a
másik szemébe nézve.
- Mennem kell - szólalt meg nagy sokára fojtott hangon. Én nagy
levegőt vettem és igyekeztem mélyen az emlékeimbe vésni ezt a pillanatot.
Lehunytam a szemem, majd miután ismét kinyitottam, fájdalmasan bólintottam. -
Kérlek, ne fordulj meg, különben képtelen leszek itt hagyni téged - szólalt meg
ismét Ákos. A hangja tele volt fájdalommal és kínnal, és ez most sokkal jobban
megérintett, és már emiatt éreztem fájdalmat a szívemben, nem pedig azért, mert
pár perc múlva már nem lesz mellettem.
- Rendben - feleltem halkan, majd búcsúzásképpen erősen
megszorítottam az engem ölelő kezeit.
- Jó éjszakát - mondta halkan, majd óvatosan elengedte a
kezeimet és egy örökkévalóságnak tűnt, mire hátrébb lépett tőlem. A tükörben
még mindig engem nézett és látszólag nehezére esett magamra hagynia.
- Jó éjszakát - feleltem végül én is, mire nagy nehezen
megfordult és azonnal az ajtóhoz sietett és magamra hagyott.
Hát elment... Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig álltam
ezután dermedtem a tükör előtt... Egyszerűen nem bírtam mozdulni, mert még
mindig Ákost és magamat láttam a tükörben, ahogy egymást ölelve nézzük
magunkat. Szinte üvöltött a testem a hiánya okozta űr miatt, ami az egész
lényem mardosta, a szívemtől kiindulva minden apró sejtemig.
Mint egy robot, úgy mozdultam meg óráknak tűnő percek után.
Lassan lehúztam magamról az estélyimet, felakasztottam a fogasra, majd gépiesen
átöltöztem a hálóingembe. Nem érdekelt, hogy ahogy a selyem végigsimította a
bőrömet, akaratlanul is Ákos kezét képzeltem az anyag helyére... Nem érdekelt
már az sem, hogy az arcom egyre nedvesebb és nedvesebb volt a könnyeim miatt,
amik megállás nélkül folytak csendben és határozottan. Csak azt éreztem és az
érdekelt, hogy a szívem menten kettéhasad, amiért nincs mellettem Ákos. De
ugyanakkor szinte megölt a bűntudat, amiért rá vágytam, miközben tudtam, hogy
Gábor otthon vár rám...
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő után határoztam el magam,
csak annyit tudtam, hogy elegem van az önsajnálatból és végre a kezembe akarom
venni az irányítást. Elvégre is az igazi Gitta mindig is ezt tette és sose
hátrált meg semmitől sem! Erős és határozott nő vagyok! Tisztelem Gábort, de
szükségem van most Ákosra!
Döntöttem! Céltudatosan a köntösömért nyúltam, magam köré
terítettem, majd az ajtó felé indultam és elhagytam a szobámat. Pontosan
tudtam, hogy mellettem van Ákos szobája, ezért az ajtajáig meg sem álltam. Nem
haboztam, azonnal felemeltem a kezem és kopogtattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése